2014 legjobb befektetései

Inkább Európa

(…) A honi alapkezelők egyik legjobbjának tartott Concorde Alapkezelő szerint például inkább Európa, mint Amerika. „Európa más utat járt be a válságkezelésben, mint az USA. Az európai strukturális reformok és a költségvetési stabilitás kialakítása, valamint a fizetési mérlegek normalizálódása következtében kontinensünk, úgy véljük, jobb kiindulópontból vág neki az előttünk álló éveknek. Az amerikai részvénypiaccal kapcsolatban szkeptikusak vagyunk. Egyrészt a GDP-re vetítve több évtizedes csúcson lévő vállalati profithányadok mérséklődését várjuk. Másrészt a piac értékeltsége is nagyon magas” – véli Szőcs Gábor portfóliómenedzser. (…)

Közép-Európától Vietnamig

A nagyobb növekedési potenciállal rendelkező – a szakzsargonban fejlődőnek nevezett – országok közül választott viszont idei „kedvencet” a már említett Concorde Alapkezelő. Ők a közép-kelet-európai részvényekben látnak átlag feletti potenciált. „Régiónk alulértékelt” – indokolja választását Szőcs Gábor. Míg 2013-ban a fejlett országokban a tőzsdék 20-30 százalékkal erősödtek, ez az országcsoport „mínuszban zárt”, miközben a vállalati eredmények ezt nem indokolták. A felzárkózás szinte borítékolható, ezért érdemes a régió részvényeiből gondosan válogató alap befektetési jegyeiből jegyezni.

Az egzotikus országok közül pedig Vietnam tőzsdéje teljesíthet idén a legjobban. Ezt indokolja a kimagasló hosszú távú növekedési potenciál (90 milliós piac, olcsó munkaerő; idén 6 százalék, 2015-ben pedig 7 százalék GDP-növekedés), valamint az alacsony részvény-árazás. (…)

Forrás: Haszon Magazin – 2014. január 31.