67580919 - stzck of coins with wooden letters

2017 legfontosabb üzenete bankár szemmel

Azt gondolom, az elmúlt években el voltunk kényeztetve. Magas hozamokkal. Könnyen elérhető reál(!)hozamokkal. Azt hiszem, ennek most egy időre vége. Nem „lesz”, hanem már „van”.

Talán még emlékeznek rá – hiszen nem olyan régen történt –, hogyan is indult a 2012-es év. Itt most elsősorban nem a 320 fölé száguldó EURHUF árfolyamra gondolok, hanem a szintén magasba szökő (kétszámjegyű!) betéti kamatokra és állampapírhozamokra. Ilyen környezetben nem kellett sokat gondolkodni, ha befektetésre váró pénzzel rendelkeztünk. Meghatároztuk a számunkra kedvező futamidőt és kerestünk hozzá egy megfelelően magas fix hozamot ígérő eszközt, jellemzően bankbetétet vagy állampapírt. Öt évvel ezelőtt bőséggel találtunk ilyen ajánlatot.

De mi a helyzet most, 2017 elején? Az elmúlt öt év folyamatos hozamcsökkenést hozott, aminek az eredménye mára (illetve már „tegnapra”) az lett, hogy a fix kamatozású eszközök gyakorlatilag kikerültek a befektetők választási lehetőségei közül. Először a bankbetétek, majd az állampapírok, végül a vállalati kötvények is.

A hozamcsökkenéssel viszont folyamatosan keresni is lehetett, elsősorban egy jó időben megvásárolt és kellően hosszú ideig meg is tartott kötvényalappal, hiszen a kötvények hozama és árfolyama ellentétes irányban mozog. Az alacsony hozamok tehát magas árfolyamokat (azaz drága eszközárakat) jelentenek. Így ma már a kötvényalapok sem képviselnek alternatívát egy kockázatkerülő, vagy mérsékelt kockázatvállalási attitűddel rendelkező befektető számára.

Mi történt még az elmúlt öt évben? A kötvénypiaci hozamcsökkenéssel egy időben a részvénypiac (globálisan és általában véve) folyamatosan emelkedett. Sok tőzsde történelmi csúcsára ért 2016 végére – és emelkedik tovább 2017 elején is.

Hol, illetve hová tartunk tehát most kisbefektetői szemszögből nézve a helyzetet? 

Adott az alacsony – és várhatóan továbbra is alacsonyan maradó – fix hozamkörnyezet, azaz a közeljövőben még biztosan nem érdemes ilyen eszközöket vásárolnunk. (Ezt a helyzetet – ki tudja meddig – hazánkban némileg kozmetikázni tudja a kormány kiemelt lakossági állampapírprogramja.)
Adott a magas kötvényárfolyamszint – sőt, azt gondoljuk, hogy a tavalyi évben jó esély van rá, hogy véget ért a kötvénypiac több mint 30 éven át tartó globális szárnyalása –, azaz kötvényalapokat sem lesz célszerű a portfóliónkban tartani a jövőben.
A magyar lakosság tőzsdei részvényekhez való hozzáállása híresen negatív, mindössze a megtakarításaink néhány százalékát tartjuk részvényekben. A részvények súlya ráadásul az elmúlt években inkább még csökkent is a lakossági portfóliókon belül – tőzsdei szárnyalás ide vagy oda. Mindezek ellenére leírom: általánosságban a részvénypiacokat sem tartjuk már olcsónak (habár még mindig ebben az eszközosztályban látjuk a legtöbb kedvező befektetési lehetőséget).

Nehéz feladat ilyen tőkepiaci környezetben megtalálni az optimális portfólióösszetételt, és talán még nehezebb feladat folyamatosan jól is menedzselni azt. És ahogy Warren Buffett szokta mondani: „Mindig apály idején derül ki, kin van fürdőgatya”.

Éppen ezért azt gondolom, hogy soha korábban nem volt annyira szüksége a kisbefektetőknek  minőségi vagyonkezelőre, mint most. És azt is gondolom, hogy ez a kijelentés az elkövetkező évekre is helytálló marad.