forrás: www.kiskacsafurdik.hu
nov.
11
2014

Az arany, ami fénylik

Az aranyba való befektetésre buzdít az egyik legtekintélyesebb német nyersanyagpiaci szakértő, technikai elemző és portfóliókezelő. Az egyes piaci szereplők, főként a jegybankok és kormányok arany- és nemesfém-piaci manipulációiról írt Amerikában megjelent könyve (The Gold Cartel: Government Intervention in Gold, Mega-bubble in Paper) szakmai körökben bestsellerré vált.

Dimitri Speck és csapata 1983-ra visszamenőlegesen minden egyes üzleti nap ármozgásait elemzi és kérésünkre összegzi, hogy szerinte miként zajlik a napi szintű manipuláció, illetve miért érdekük a jegybankoknak, hogy korlátok közé szorítsák az arany árát.
Miközben még mindig esik a nemesfémek (ezüst, arany, platina) ára – mégis azt mondja, hogy az állami és jegybanki érdekek fölé fog kerekedni a valóságos piac egy kritikus tömege, amely előbb-utóbb kénytelen felismerni, hogy a világgazdaság messze legsúlyosabb problémája az általános eladósodottság, amelynek mértéke nem hogy nem csökken, hanem megállíthatatlanul növekszik. A gigantikus adóssághegyekkel való küzdelemnek nincs más eszköze, mint az inflálás. Ebből egyenesen következik az egyetlen nem inflálható, mesterségesen nem gyártható eszköz, az arany újbóli fénykora.

Zentai Péter: Távol áll tőlem, hogy megbántsam Önt és mindazon befektetőket, elemzőket, portfóliókezelőket, akik manapság az arany új fénykorának eljövetelét prognosztizálják, de nem tudok elvonatkoztatni attól a lehetőségtől, hogy Önök mindenekelőtt fel akarják hajtani az arany és minden más nemesfém árát, mert ezt diktálják üzleti érdekeik.

Dimitri Speck: Igen, vásárolok aranyat. Üzleti érdekem, hogy felmenjen az arany ára? Ha a befektetéseim tárgyai tartósan drágulni fognak, akkor kétségtelenül nőni fog az általam kezelt vagyon értéke. Nincs olyan portfóliógazda, aki portfóliójának összetételétől függetlenül, nem abban érdekelt, hogy invesztíciói jól működjenek.
De minden szakértő vagyonkezelő tisztában van azzal is, hogy az arany – fizikai formában történő befektetésként – nem hasonlítható sem a tőkepiacokon forgó papírokhoz (kötvényekhez, részvényekhez, kincstárjegyekhez), sem pedig a nyersanyagok túlnyomó többségéhez. Az értékpapírok, a nyersanyagok, az ingatlanok piacát a kereslet és a kínálat mozgatja. Mégpedig manipulálatlanul! Ez akkor is így van, ha tudjuk, hogy a tőzsde, az értékpapírok és a devizák világában történtek és történnek mindmáig mesterséges beavatkozások – üzleti és állami érdekek mentén egyaránt.
Az arany piaca azonban – és hozzáteszem a platináé és az ezüsté is – totálisan másként működik, mint bármely más befektetésé. Az aranyrúd, aranyérme, a fizikai arany nem kamatozik, nem fizet osztalékot. A nyersolaj vagy bármely más energiahordozó, nyersanyag iránti kereslet összefüggésben van a világgazdasági konjunktúrával, különböző nemzetgazdaságok helyzetével, a geopolitikai feszültségekkel, enyhülésekkel. Az aranynál mindezen körülmények nem befolyásoló tényezők. Kivételes esetekben látunk ilyen összefüggéseket, de nem szükségszerűen.

Ez utóbbit „aláírom”: hiába látszik rátörni a világra a nemzetközi terrorizmus új hulláma, hiába növekszik komoly mértékben a feszültség Oroszország körül, hiába dúl szabályos háború Kelet-Ukrajnában, az arany ára nemhogy nem emelkedik, hanem csökken. És mivel olcsóbb most, nyilván azt feltételezi, hogy megéri aranyba fektetni a pénzt.

Nem ezért éri meg. Pontosabban nem is tartom ez esetben szakszerűnek ezt a megközelítést. Nem arról van szó, hogy megéri vagy sem.
Az imént már utaltam rá, hogy az arany esetében nem úgy működik a piac, hogy azt közvetlenül befolyásolja a kereslet és a kínálat viszonya. Ha lemegy például a nyersolaj ára, ahogy ez mostanság történik, akkor inkább előbb, mint utóbb erősödni fog iránta a kereslet, s ilyen módon megfordul a trend, az ár emelkedni kezd. Ugyanez a helyzet a részvénypiacokon is.
De mit látunk az arany esetében, mi az elmúlt húsz év egyik fő tanulsága? Az, hogy ha az arany ára meginog, akkor az tartósan megy lefelé!
Két év alatt az unciánkénti 1900 dollárról 1100-1200 dollárra zuhant! A technikai elemzéseink szerint még akár 1000 dollár alá is „benézhetünk”. Jóllehet velem együtt szinte minden szakértő, aranypiaci elemző egyértelműen állítja, hogy ez a mostani árszint, a lényeges fundamentális körülményeket is számításba véve, igencsak alacsony: az arany ma olcsónak mondható. És mégsem zárható ki, hogy az olcsóság további árcsökkenést vált ki. Ennyire másként működik az arany piaca, mint a többi nyersanyagé. Gondoljunk bele abba, hogy az ezredfordulót, pontosabban a 2003-as évet követő öt-hat évben három-négyszáz dollárról az arany ára felment 1900 dollárig! A drágulás még nagyobb drágulást szült.
Ami a geopolitikai kihívásokat illeti, természetesen azokat sem szabad lesöpörni az asztalról az arany árának alakulása szempontjából. Nem kérdéses, hogy ha például sokkal erőteljesebben kiéleződne az ukrán–orosz konfliktus, akkor számottevően drágulna az arany, az ezüst, a platina.

A háborús veszély növekedése vagy az utóbbi két esztendő radikális árcsökkenése miatt ajánlja saját befektetőinek, hogy mentsék át pénzüket aranyba?

Alapvetően sem az egyik, sem a másik miatt. Fogalmunk sincs, hogy lesz-e vagy sem nagyobb háború, és – mint említettem – önmagában véve az, hogy rövid idő alatt nagyon sokat vesztett az árából, attól még akár ennél is sokkal többet veszíthet a jövőben. Mert ez egy ilyen speciális, unikális piaci szegmens.
A világ eladósodottsága, felszámolhatatlannak tetsző és folyamatosan erősödő adósságfelhalmozása az, ami miatt le kell védenünk magunkat fizikai arannyal!
Amióta gazdaságtörténelmet írunk a megtermelt jövedelmekhez képest soha korábban nem volt annyira eladósodva a világ, beleértve mind az államokat, mind a Föld lakóit, mint ahogy manapság.
A történelem és mindaz, amit az aranyról tudunk, arra tanít, hogy az eladósodottság okozta általános értékleépülés olyan hatalmas kockázat, amelynek levédéséhez kizárólag az arany, illetve részben az ezüst és a platina alkalmas. Nincs az a kormány, nincs az a jegybank, amely képes aranyat csinálni, aranyat inflálni úgy, ahogy ezt a pénzzel teszi.

A fejlett világban komoly hitelleépülés megy végbe. Egy sor országnál és milliárdnyi családnál bizonyított, hogy adósságai csökkennek…

Ez nem igaz. A háztartások hitelállományának leépülése a vezető tőkés országokban tartós stagnálást eredményez, csökken az államok adóbevétele, növekszenek a szociális kiadásai. A privát hitel csökkenésének mértékéhez képest nagyobb ütemben növekszik az államháztartások GDP-hez viszonyított deficitje. Japánban a stagnálás 25 év alatt jelentősen csökkent ugyan a cégek és háztartások adósságállománya, viszont magának az országnak az adósságállománya a GDP 245 százalékára kúszott fel. A fejlődő országok és főként Kína adósságai 2008 óta mintegy negyven százalékkal nőttek. Semmiféle hitelleépülésről nem beszélhetünk globális viszonylatban. Éppen ennek az ellenkezője az igaz.

Ön abból indul ki, hogy az államok és jegybankok számára nincs egyéb alternatíva, mint a mesterséges pénz gyártása, az adósságok inflálása?

Nincs más útjuk. Ha gazdaságot akarnak élénkíteni, azt csak inflálással lesznek képesek előidézni. Az adósságproblémát képtelenek lesznek kezelni. Olyan kockázatról van szó, amelynek lényege, hogy a tőkepiaci eszközök reálértéke nagyon súlyosan erodálódik.

És itt jön a képbe az arany?

Igen, mert annak az értékét nem lehet mesterségesen erodálni.

Az árát azonban lehet erőteljesen manipulálni? Legalábbis Ön ezt véli bizonyítani legutóbbi könyveiben és a vezető szaklapoknak, tévéknek adott nyilatkozataiban.

Óriásbankok egy egészen szűk körének az előjoga az arany árának naponta történő megállapítása. Mi 1983-ra visszamenőlegesen vizsgáljuk az arany árának összes rezdülését, az azóta eltelt minden egyes üzleti napra lebontva. A grafikonjaink a következőt mutatják egészen látványosan: 1983 és 1993 között semmiféle abnormalitás nem látszódik az áralakulásban.
1993-ban azonban kialakul egy minta, amely mindmáig tartó elképesztő jellegzetessége a kereskedési napoknak: rögvest azt követően, hogy New York-i idő szerint délelőtt 10 órakor, londoni idő szerint délután 3-kor fixálják az árat, az – tehát az arany ára – azonnal hirtelen esni kezd. Az esés némelykor egészen rövid ideig, pár másodpercen át tart, némelykor hosszabb időn át. Aztán vagy folytatódik a lefelé tartó trend vagy nem, az ár emelkedni kezd. A lényeg az az abszolút minta, ami az árfixálást követő percekre jellemző – tulajdonképpen minden egyes kereskedési napon.

Mit akar ezzel mondani?

Azt, hogy azokban a másodpercekben, percekben semmi más nem történik, mint ármanipuláció. Vélhetőleg egyesek, az érintettek, bennfentesek akkor egy csomó pénzt keresnek. Ezernyi üzleti nap egyéb történéseit vizsgáltuk át, dolgoztuk fel: szinte soha semmi logikus körülmény nem indokolta, indokolja, hogy mindig éppen a hivatalos ár megállapítását követő másodpercekben, percekben vegye kezdetét egy hirtelen áresés.

Ha valóban létezik ármanipuláció, akkor én azt a jegybankoknak, esetleg a kormányoknak tulajdonítanám.

Ez is igaz. Sőt. A jegybankok valóban az aranypiac legfőbb szereplői. Ám ne feledjük, maga Alan Greenspan mondta – még a Fed (amerikai jegybank) elnökeként – „az arany a piacok, a piaci helyzet hőmérője”. Ha annak ára felmegy, akkor az azt jelenti, hogy inflációs félelem van a levegőben. Egyúttal pedig azt jelzi, hogy csökken az emberek bizalma a papírpénzben, a devizákban.

Akkor itt és most nincs senkinek sem inflációs félelme, nagy a bizalom a pénz iránt, hiszen az arany nem felfelé, hanem lefelé megy?

Nekem más az olvasatom: a jegybankok, amennyire lehetséges, lenyomják, kordában tartják az arany árát, elvégre nem az arany, hanem saját „gyártmányuk”, a pénz „csillogásában” érdekeltek. Van a jegybankok számára egyéb motiváló tényező is, nevezetesen: minél alacsonyabb az arany ára, minél kevésbé lukratív, minél csekélyebb a várható hozama, annál nagyobb az érdeklődés az egyébként rendkívül alacsony hozammal kecsegtető államkötvények iránt, amelynek kibocsátói ugyebár a jegybankok.

Összeesküvés-elméletek…

Senki sem vonhatja kétségbe, hogy akárcsak az elmúlt két évben is, mennyire meghatározó szerepük volt a nagy jegybankok aranyeladásainak az ár letörésében.

Ha mindez a sok manipulációs történet igaz, akkor mire fel bízhat bárki is az arany árának emelkedésében?

Mert ha a milliárdnyi piaci szereplő előbb-utóbb felismeri, hogy a világgazdaság legsúlyosabb baja – az inflációcsinálás nélkül – a leküzdhetetlen eladósodottság, akkor az állami és egyéb manipulációs mechanizmusok gyengének fognak mutatkozni. Ez történt 2003 és 2011 között. A kilencszázhetvenes évek végén, nyolcvanas évek legelején, majd a kilencvenes években is volt egy nagyjából szintén 7-8 éves periódus, amikor megnégyszereződött–hatszorozódott az arany ára. 35 dollár/uncia árról indultunk 1979-ben. Két évvel ezelőtt 1900 dollárnál tartottunk. Most valamivel 1200 dollár alatt járunk.
Valamikor, szerintem belátható időn belül, a mintegy 1000 dolláros szintről be kell induljon egy újabb drámai drágulási hullám, amelynek eredménye az ár megtöbbszöröződése, az eddigi tapasztalatok szerint legalább a megnégyszereződése lesz. Azt persze képtelenség belőni, hány év leforgása alatt. Az eddigi tapasztalat mindenesetre hét-tízéves periódust alapoz meg.