yanis_varoufakis
jan.
13
2015

Érdekeltté tesszük Európát, hogy Görögország felemelkedjen

A hó végi görögországi választások nagy esélyese, a baloldali Sziriza párt képviselőjelöltje, a görög sajtó szerint az új kormány valószínűsíthető gazdasági minisztere közli az Alapblog.hu-val, hogy hazája – hatalomra kerülésük esetén – nem jelent be államcsődöt, nem kér adósság-átütemezést, nem követeli a kapott IMF- és EKB-kölcsönök után fizetendő kamatok szintjének csökkentését. Az eddig vezető amerikai és európai egyetemek professzoraként és gazdasági agytrösztök stratégájaként ismert Janusz Varufakisz egyértelműsíti a nekünk adott interjúban, hogy szó sem lehet Görögországnak az euróövezetből való kilépéséről vagy kiléptetéséről. A Szirizát egyértelműen Európa- és euró-párti, ugyanakkor klasszikus baloldali politikai erőként mutatja be.

Az interjúból kiderül, hogy a Sziriza vezetésével esetleg megalakuló görög kormány új, gigantikus államkötvénycsomag kibocsátását veszi tervbe kétszáznyolcvanmilliárd euró névértékben (ennyi az ország államokkal és nemzetközi pénzügyi intézményekkel szembeni adósságállománya), amelynek visszafizetési feltételeit az ország GDP-növekedésének éves üteméhez kötnék.

Zentai Péter: Közgazdászként járja a világot, vezető nyugati egyetemeken tanít, dolgozott mostanában különböző nyugati kormányok közelében. Ezek után mi vitte Önt egy olyan párthoz, amely alapvetően rossznak tartja az Európai Uniót? A Sziriza tulajdonképpen Európa-ellenes politikai erő – legalábbis az én szememben.
Janisz Varufakisz: Ezek szerint egyáltalán nem ismeri a Szirizát. Ami engem illet, jobb, ha máris tisztázzuk: elsősorban európainak tartom magam és csak ezt követően görögnek. Azért csatlakoztam a Szirizához, mert az – ellentétben azzal, ahogy a világsajtó egy része lefest bennünket – kőkeményen európai párt. Mindenféle nacionalizmust, nemzeti önzést elvetünk.

Az érem másik oldala azonban a következő: hangot merünk adni azon meggyőződésünknek, hogy 2010-ben az Európai Unió bürokráciája a legerősebb európai országok vezetőinek irányításával, utasításai nyomán olyan politikába fogott, amely – nem állítjuk, hogy készakarva, de mégis – szisztematikusan erodálja az európai integrációt, miáltal folyamatosan gyengíti egész Európában, annak szinte minden országában a demokráciát. Éppenséggel az európai elkötelezettségünknek bizonyítéka az, hogy harcolunk az ilyen politika ellen. Az akkor elfogadott politika szabályosan nekiment a leggyengébb európai láncszemnek, Görögországnak.

Egy olyan politika folytatódása ellen vagyunk, amely – tudom, hogy persze nem ez a valóságos célja, mégis ezt éri el – felvirágoztatja az európai szélsőjobboldalt, Európa valóságos ellenségét. A francia Nemzeti Front vezetői, Le Penék, a görög Arany Hajnal nevű fasiszta párt irányítói, továbbá Nigel Farage, a brit kilépést szorgalmazó párt vezére és más európai társai egyenesen tapsikolnak a német diktátumon alapuló európai gazdasági politikának, mert tudják, hogy annak nyomán Európa szétesésnek indul és ezáltal eljön az európai radikális jobboldal ideje.

Elismerem, tévedhetünk mi is. Ez hamarosan ki fog derülni.

Értsük úgy, hogy ha a hónap végén, a választások nyomán a Sziriza hatalomra jut, s Brüsszel, Berlin visszautasítja a görög adósságprobléma Önök által szabott feltételei szerinti újratárgyalását, akkor ezt az EU éretlenségének, antidemokratikus voltának bizonyítékaként fogják értelmezni? És erre hivatkozva ki fogják léptetni Görögországot az eurózónából?
Abszurditás, hogy egyesek bennünket euróellenes pártként jegyeznek.

Tekintse akár hivatalos nyilatkozatnak, amit most mondok: nemhogy nem akarjuk kiléptetni Görögországot az euróövezetből, hanem elkötelezetten harcolunk azért, hogy az övezet erősödjön. A leghatározottabban azon vagyunk, hogy hazánkban az euró maradjon a hivatalos fizetőeszköz és messzemenően ezt tartjuk szem előtt, amikor dialógust kezdeményezünk Brüsszellel a sajátságos görög problémák megoldásának lehetőségeiről.

Más kérdés, hogy jómagam közgazdászként és a Sziriza többi vezetője a kezdetek kezdetén igenis elleneztük Görögország csatlakozását a zónához, eleve elhibázott „terméknek” tartottuk és – ami engem illet – mindmáig annak tartom az eurót. Ámde belátjuk, hogy az idő kerekét nem lehet visszaforgatni: az eurót olyan realitásként vesszük tudomásul, amelyet egyenesen tilos megsemmisíteni, annak felszámolódása beláthatatlan európai, sőt világpolitikai következményeket hordozna magában.

Valójában a következőről szól az igazság: az uniós bürokrácia és főként az irányt mutató német vezető elit, valamint az EKB menedzsmentje játssza ki az „euró kártyát” Görögország kapcsán. Nem tudok másként fogalmazni: egyszerűen megzsarolják a görög embereket azzal az üzenettel, hogy „ha a Szirizát hatalomra juttatjátok, akkor elbúcsúzhattok az eurótoktól”. Azzal élnek vissza, hogy a görögök többsége ténylegesen euró-párti.

Mi az alapja annak az állításának, hogy 2010-ben Brüsszel és Berlin nekiment, szinte megtámadta Görögországot? Görögországot valójában megmentették…
Ez interpretálás kérdése. A nyugati partnerek saját parlamentjeikben, saját közvéleményük előtt mindmáig titkolják ugyan, de valójában Görögország szabályosan becsődölt, fizetésképtelenné vált.

Ennek nyomán beindult az emberiség történelmének legnagyobb kölcsönügylete: kétszáznegyvenmilliárd eurót hiteleztek egy kicsiny országnak, amelynek éves GDP-je épphogy eléri a száznyolcvanmilliárdot!

De tudja ugye, hogy az eltelt öt esztendőben mégsem történt semmi… Nemhogy nem javult, hanem kimondottan tovább romlott a helyzet Görögországban. Egy közben elszegényített nép most ismét a csőd szélére sodródott. Vajon miért?

Vélhetőleg azért, mert nem jól bántak a kapott irtózatos pénzekkel. Nem strukturálták át, nem modernizálták gazdaságukat, miközben korrupt hivatalnokok, bankárok, politikusok még hatalmasabb pénzeket vittek ki az országból.
A korrupció kétségtelenül lényeges faktor. Nem tagadom, nem tudnám cáfolni, hogy ugyanaz a politikai és pénzügyi elit gyakorolja alapjában véve a hatalmat – a bankszférában egészen bizonyosan így van ez –, amely erőteljesen hozzájárult a néhány évvel ezelőtti csődhelyzet kialakulásához. Ahogy akkor, úgy ma még nagyobb ütemben teszi zsebre a rá bízott pénzek nem jelentéktelen részét. És őszintén megmondom, senki és semmi nem képes garantálni, hogy ez a helyzet megváltozik, ha majd mi kerülünk kormányra. A korrupció újratermelődésének gyökereit kellene tudni felszámolni. Ez csak nemzetközi együttműködéssel érhető el.

Csakhogy a görög történet alapjában véve mégiscsak másról szól. Arról, hogy Brüsszel, Berlin és az Európai Központi Bank két szarvashibát követett el annak idején. Az egyik, hogy nem volt hajlandó – politikai és más okoknál fogva – a görög problémát államcsődként kezelni. Azt – csak ezt a szót vagyok kénytelen használni – hazudták a világnak és önmaguknak, hogy Görögország csak rendkívüli likviditáshiányban szenved, s ezt gigantikus pénzinjekcióval rendbe lehet szedni. Görcsösen ragaszkodtak hozzá, hogy egymástól elkülönítetten kezeljék a különböző eurós tagországok pénzügyi problémáit. Úgy prezentálták, hogy egymástól eltérő okai vannak az ír, a portugál, az olasz és a görög krízisnek, és hogy létezik speciális ír, portugál stb. recept. S ami az egyik betegnek jó, az a másik számára haszontalan.

A dolgok lényegét tagadták le ezáltal: a görög válság valójában magából a rosszul kitalált euró-struktúrából származik. A mi országunk krízise akkor és most is nem más, mint a rendszerből fakadó fundamentális hiba. És ennek megfelelően lenne szabad – tehát rendszer szinten kellene – gyógyítani. Ennek beismerésére nem mutat hajlandóságot persze sem az Európai Bizottság, sem a Központi Bank, sem a német politikai elit – egyszerűen elintézi a dolgot azzal, hogy mi görögök loptunk, csaltunk és ezért bűnhődnünk kell.

Alapvetően két óriás hazugságnak, két alapvető ténynek az elhallgatása, letagadása az, ami miatt itt iskolák, kórházak ezreit kellett bezárnunk, ami miatt a szociális hálót totálisan szétzilálták, a munkanélküliek száma megsokszorozódott, a görög nép nagy része teljesen elszegényedett.

Az egyik Görögország csődhelyzetének, a másik az euró strukturális, rendszerszintű válságának a letagadása.

Ha hatalomra jutunk, akkor ennek az átbeszélése, kibeszélése az európai intézmények vezetőivel – elkerülhetetlen. Jobb későn, mint soha, mert az önáltatás folytatódása újabb katasztrófákhoz fog vezetni.

Itt és most azonban egészen konkrétan arról van szó, az foglalkoztatja a pénzügyi világot, hogy Önök, ha kormányra kerülnek, hajlandók-e vagy sem eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek.
Menjünk bele a konkrétumokba! 2012 áprilisában olyasmi történt, ami – erősen félő – nagyon rövid időn belül megismétlődhet. Akkor, tehát körülbelül három évvel ezelőtt Görögországnak vissza kellett fizetnie olyan pénzeket, amelyeket az EKB-tól, illetőleg az IMF-től kapott kölcsön még 2010-ben, 2011-ben.

Az EKB ugyanis a maga „végtelen bölcsességével” öt évvel ezelőtt úgy kezdett vásárolni – úgymond hazánk fizetőképességének erősítése végett – görög államkötvényeket, hogy kikötötte: az általa birtokolt államkötvények esetében semmilyen körülmények között nem vihető lejjebb a fizetendő kamatszint – ellentétben a magánkötvényesek esetével (ők elvesztették görög kötvénybefektetésük jelentős részét, 60-80 százalékát a kamatszolgálati feltételek megváltoztatásával – Szerk.).

Görögország 2012 áprilisában nem volt képes eleget tenni saját erőből az esedékes adósságszolgálati kötelezettségének, mint ahogy legközelebb, a nyáron sem leszünk képesek erre, ugyanis nincs meg hozzá a saját magunk által kitermelt pénzünk.

Úgyhogy, ahogy 2012-ben, úgy ezúttal megint új pénzeket kell felvennünk a visszafizetéshez. Kinek tartozunk? Az EKB-nek, az IMF-nek. És kitől kell megint kölcsönt kérnünk a visszafizetéshez? Az EKB-tól és az IMF-től. Ha ez nem abszurd, akkor semmi nem az!

Ők úgy mutatják be, amit csinálnak, tudniillik a pénzt valójában egyik zsebükből kiadják, a másikba ugyanazt beteszik, mintha nemes szolidaritási akciót hajtanának végre Görögország érdekében. Csakhogy ezzel azt érik el, hogy folyamatosan növekedjen a velük szembeni adósságállományunk.

Adósságcsapdába zavarták ezt az országot. A mindeközben ránk kényszerített szigor, a megszorító intézkedések garmadája ellehetetleníti, hogy beinduljon a gazdasági növekedés: egyszerűen nem tud csökkenni a munkanélküliség, például azért, mert a főként a kis- és közepes vállalatokra egyre nagyobb adóterheket raknak. Ha gyengíti is Frankfurt az eurót, abból nekünk semmi hasznunk, mert képtelenség ilyen megszorításos, leszegényítő politika mentén exportálni. Adósságot pedig bizonyosan képtelenség visszaszolgáltatni ilyen körülmények között. Görögországot szabályosan adósságbörtönbe zárták.

Ne kerteljünk. Maguk államcsődöt akarnak jelenteni. Az adósságok – az IMF-fel és az EKB-val szembeni adósságok – nagy részének elengedésében látják a kiutat. Igazam van?
Nem fogunk ilyet hivatalosan bejelenteni. Még akkor sem, ha Görögország technikai alapon, tényszerűen csődhelyzetben van.

Ugyanakkor az sem megoldás, ha az IMF, az EKB beleegyezne, mondjuk abba, hogy lejjebb vigyük az általuk birtokolt kötvények után járó kamatokat. Azért nem megoldás ez, mert gyakorlatilag nincs már hova csökkenteni a szinteket (az EKB kölcsön kamata kétszázalékos – Szerk.).

Nyíltan megmondjuk partnereinknek – feltéve, hogy valóban mi kerülünk kormányra, amiben azért én korántsem lennék olyan magabiztos és persze az is homályos, kivel tudnánk koalíciót alkotni, ha nem nyerünk jelentős mértékben – ez az egész, amit velünk csinálnak, az abszurditás: permanensen kergetnek bennünket adósságokból újabb és újabb és folyamatosan hatalmasodó adósságokba.

Előre jelzem: a nyáron esedékes adósságszolgálati kötelezettség teljesítéséhez Görögországnak nincs meg a saját fedezete.

A kölcsönszerződéseket újra kell tárgyalni. Be kell látnia és nyíltan tudnia kell róla mindenkinek, hogy amiről beszélünk, az akut betegség, nem csupán Görögország sajátos problémája, az a rendszer lényegéből fakad, ezért ez periodikusan és elkerülhetetlenül mindig elő fog jönni – más országokra is átterjedve.

Térjünk vissza a konkrétumokhoz! Mit kapna cserébe Németország, és a többi nyugat-európai ország, amelynek adófizetői ténylegesen hozzájárultak a korábbi kölcsönök folyósításához, a görög államkötvények vásárlásához?
Elárulom. Görögország kétszáznyolcvanmilliárd euróval tartozik külföldi államoknak, illetve és mindenekelőtt az IMF-nek, az EKB-nak, a Bizottságnak és azok társintézményeinek.

A mindenki számára legbölcsebb megoldásnak az kínálkozik, ha mindezen államokat és intézményeket pénzügyileg érdekeltté tennénk Görögország gazdasági újjáéledésében, fokozott fejlődésében, erőteljes növekedésében.

Nagy valószínűséggel a görög GDP-növekedés üteméhez kötött feltételeket tartalmazó államkötvények kibocsátását és elfogadását fogjuk javasolni a tárgyalásokon!

Kétszáznyolcvanmilliárd euró névértékben gigantikus kötvénycsomagot kell elképzelni. A kötvényekhez csatolt kuponok azonban speciális klauzulát tartalmaznának, mely szerint ezen értékpapírok után a kamat megegyezik azzal a százalékos ütemmel, ahogy adott időszakban, évben a görög gazdaság növekszik. Hat százalékos GDP-bővülés esetén hat százalék a kamat, nulla százalék esetén viszont nem jár kamat az előző év után. Ezen államkötvények 2035-ben járnának le. Ha elfogadjuk az Európai Bizottság előrejelzését, miszerint a következő húsz évben a görög gazdaság átlagosan évi öt százalékos növekedésre lesz képes, és ez reálisan be is következik, akkor a főként várhatóan állami intézményi, nemzetközi intézményi befektetők jól járnak, mert évi ötszázalékos kamatjövedelemre tehetnek szert. Ha azonban nem valósul meg ez a célkitűzés, akkor kevesebbel kénytelenek beérni. Mindenesetre osztoznak az esetleges, nem irreális görög gazdasági sikerekből, de semmiképpen sem lesznek érdekeltek Görögország kudarcában, inkább a sikert fogják akarni, azt akarják majd elősegíteni – ez válik az ő érdekükké is.

A Sziriza hatalomra jutása esetén bizonyosan nem jelent csődöt Görögország?
A Sziriza nevében kijelentem: nem fogunk ilyet tenni, nem jelentjük be a fizetésképtelenséget, nem jelentünk államcsődöt. És ugyancsak biztosan nem fogjuk kérni a korábbi EKB–IMF–Európai Bizottsági kölcsönök után járó kamatok szintjének csökkentését. A GDP-növekedés üteméhez kötött új államkötvények kibocsátása viszont reális alternatívát kínál szerintünk a legnagyobb, legfontosabb hitelezőink számára.