Weimar és a Görögök

A németek betegesen rettegnek az inflációtól, aminek az az oka, hogy a populáris nézet szerint a weimari köztársaság alatt elszabadult hiperinfláció miatt jutott hatalomra Hitler. A baj az, hogy ennek az ellenkezője igaz, pedig erre a tévedésre épül évtizedek óta a német gazdaságpolitika. És emiatt nyert a Sziriza Görögországban.

Kétségtelen tény, hogy a weimari köztársaságban – jelentős részben a rájuk kényszerített, és kifizethetetlen jóvátételi kötelezettségek miatt – a kormányzat a pénznyomtatáshoz nyúlt, ami eléggé természetes módon vezetett a hiperinflációhoz (1923-24). Ennek megfékezésére sok intézkedést hoztak, de a legfontosabb, hogy ekkortól minden kormány betegesen rettegni kezdett az inflációtól. Amikor kitört a Nagy Válság (1929) az egymillió körüli munkanélküliből pillanatok alatt 6 millió lett. (30%-os munkanélküliség) A kormányzati bevételek estek, emiatt úgy döntöttek, hogy kiadásokat csökkentenek, megnyirbálták a munkanélküli segélyeket, nyugdíjakat, állami beruházásokat (hasonlóan, mint a mostani válságban az EU-periférián!). Ez persze tovább mélyítette a recessziót. A legnagyobb baj azonban ezután jött: amikor 1931-32-ben több ország, pl. Nagy-Britannia is feladta az aranystandardot (azaz az inflációt választották a recesszió helyett), akkor a németek nem voltak erre hajlandóak: inflációt semmiképpen se! A belső leértékelés eszközéhez nyúltak ehelyett (mint most az EU-periféria), 20%-os deflációt generálva. Ez persze nem segített sokat a gazdaságon. A deflációs-depressziós spirálba került német gazdaságban ezután természetesen a szélsőséges politikai erőkhöz fordultak a fősodor gazdaságpolitikai lépéseiben csalódott választók…

…és itt érkezünk el Görögországba, 2015-be. Az igazi gazdaságpolitikai felfordulást nem az infláció okozza, hanem az, ha sok embernek nincs munkája, és ha sok ember életszínvonala jelentősen csökken. Ilyenkor jönnek a szélsőséges erők, a forradalmak. Az önsorsrontó európai gazdaságpolitika az, amely a Sziriza hatalomra jutását elősegítette. Semmi csoda nincs abban, ha egy olyan országban, ahol 25%-os a munkanélküliség (a fiatalok körében pedig 50%), az extrém unortodoxiától várják az emberek a megoldást.

Ráadásul a Szirizának, és a többi alternatív pártnak (pl. Podemos Spanyolországban) igaza van abban, hogy a költségvetési megszorítások politikája negatív spirált generált, pont úgy, mint a 30-as évek elején Németországban. A németek azonban a rossz következtetést vonták le: az inflációtól félnek, miközben a depressziótól és munkanélküliségtől kellene. ezek zúzzák szét a társadalmat. Mikor Hitler hatalomra került, azonnal nagyarányú állami közmunkaprogramokba, infrastrukturális beruházásokba kezdett és elkezdett (sikerrel) inflációt generálni, pénzt nyomtatni. Jó lenne , ha ezt a megoldást Európában is sikerülne elérni, ha lehet, egy újabb Hitler nélkül…

Egyébként úgy tűnik itt némi konszenzusváltás zajlik, amelynek azonban a németek a nagy gátjai. Egyre inkább hajlanak az európai gazdaságpolitikai döntéshozók az elinflálás-költségvetési stimulus felé (lásd pl. ECB QE). És joggal: ez társadalmilag sokkal elfogadhatóbb, még ha a megtakarítóknak nyilván fájdalmas is.

Nem lehet azonban tudni, hogy ez az alakuló konszenzus időben jön-e. Ha szerencsénk van, akkor igen, de nem egyértelmű. Ennek jegyében ara számítok, hogy a görögök kérdését is megoldják: lecsökkentik a kamatterheket (futamidőhosszabbítás+kamatcsökkentés) és az így felszabaduló költségvetési mozgásteret “elkölthetik”, stimulust adva a gazdaságnak. A görög adósságállomány magas marad, de elindulhat, sőt akár komolyan gyorsulhat is a növekedés, ami ismét társadalmi stabilitást hoz. Reméljük ez a forgatókönyv valósul meg, de mivel elég keményen blöffölő felek ülnek egymással szemben, és az idő is nagyon szorít, ez azért nem egyértelmű…

www.zsiday.hu