eto
márc.
26
2015

A Quaestor-ügy Nyugdíjas szemmel

Győrben születtem, gyerekként a Rába ETO serdülő csapatában fociztam, családtagjaim nagy része ma is a négy folyó (Mosoni-Duna, Rába, Marcal, Rábca) által határolt gyönyörű városában él, így Budapestre költözésem után is mindig odafigyeltem a győri eseményekre. Gyakorló alapkezelőként a legtöbb szóba jöhető befektetési lehetőséget megvizsgálom, így nem csoda, ha az ETO focicsapatát (is) működtető Quaestor Csoport meglehetősen magas kamatprémiummal megfejelt kötvényeit kielemeztem a magam módján. Nem kellene-e venni az Alapba?

Nem megyek bele a részletekbe, de számomra gyorsan megfogalmazódott, hogy az eszközök megtérülése alacsonyabb, mint az idegen források költsége, így a kötvények kamata nem termelődik ki. Köztudott, hogy a Quaestor-eszközök számottevő hányada testesült meg labdarúgás körüli befektetésekben. Ezekről a miniszterelnök a Puskás Akadémia honlapján a következőképpen nyilatkozott:

„A futballklub nem gazdasági vállalkozás, és aki nem így gondolja, az félreérti a helyzetet. Egy vállalkozásnak egyetlen szempontja van, hogy tulajdonosának minél nagyobb hasznot hozzon. A futballban ez lehetetlen – jelentette ki. A futball olyan, mint a bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki és a végén kész.”

Elég világos üzenet, csak a hülye nem érti.

Persze nem mindenki olvas frappáns miniszterelnöki nyilatkozatokat (pedig ezt az Origó is nagy cikkben idézte), de aki megnézte, hány néző van egy átlagos ETO meccsen (hol vannak azok az idők, mikor Verebes edzősködése alatt nem fértünk be a stadionba!)  vagy mennyien lézengenek az ETO Parkban egy átlagos hétköznap, az nagy valószínűséggel nem rohant be a legközelebbi Q. irodába kötvényt jegyezni.

Elgondolkodtató, hogy a Concorde ALAPKEZELŐ mellett más komoly vagyonkezelő sem vett a kötvényekből. Hogy van az, hogy az intézményi befektetők inkább megvesznek egy három hónapos állampapírt éves 1,5 százalékos kamattal, mintsem Q. kötvényt jegyezzenek négy-ötszörös hozammal? Egyszerű a válasz: a profi vagyonkezelők jóval nagyobbnak értékelték a csődkockázatot, mint amit a többletkamat ellensúlyozni tudott volna. Úgy tűnik, a miniszterelnök mellett ők is jól látták a helyzetet.

Azt persze senki nem gondolta volna, hogy egy sima vállalati csődön kívül a Q. még fiktív kötvényeket is rásóz szerencsétlen ügyfeleire. Azt azonban már megtanultuk a történelemből, hogy az igazán nagy gazdasági bűncselekmények sokszor kisebb méretű gazdasági problémák görgetéséből alakulnak pusztító lavinákká. Jó példa erre a Barings Bank csődje, de a Buda-Cash sztorija is ezt sejteti.

Felmerül a kérdés, hogy a Felügyelet, aki szerepénél fogva látja, hogy a naiv befektetők tízmilliárdosával zsákolják azokat a kötvényeket, amelyeket a felügyelt szektor vagyonkezelői nagy ívben elkerülnek, miért engedélyezte ezt a hatalmas kötvényprogramot?

A válasz egyszerű: a Felügyelet a törvény betűjét követve csupán a kötvénykibocsátás jogszerűségét vizsgálja, a kötvény vélt vagy valós kockázatát a befektetőknek kell felmérniük. Így van ez a legtöbb országban. A többletkamatért mindig többletkockázatot kell felvállalni és mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy a kettő kombinációja vonzó-e számára. Ez nem a Felügyelet dolga. Aki nem akar kockázatot vállalni, annak marad az állampapír.

Mindezek ellenére a Felügyeletnek talán azért lenne fontos a jelentősebb kibocsátók gazdasági folyamatának nyomon követése, mert a gazdasági problémák megnövelik a befektetőkkel szembeni csalások valószínűségét, lásd a fenti példákat. Ha a rossz megtérülési eszközök bonyolult, áttekinthetetlen cégcsoportokban találhatók, ráadásul névtelen könyvvizsgáló által hitelesítve, akkor az „felhívást keringőre” kell jelentenie a Felügyelet számára. Nyilvánvalóan nem lehet minden sarokra rendőrt állítani, a Felügyelet kapacitásai is végesek. A szűk kapacitások bevetését komoly kockázatelemzésnek célszerű megelőznie. A fentieken túl ennek hatékonyságát a szakmán belüli párbeszéd, a szakma finom jelzéseinek megértése nagymértékben tudná javítani. A törvényhozóknak és a Felügyeletnek meg kell értenie: a szakma nagy része becsületes és a jó szabályozásban érdekelt. Nem ellenség, hanem kiváló szövetséges, akire érdemes odafigyelni, hiszen nem felügyelve, hanem versenyezve ismeri meg az ember igazán a másikat!