Forrás: http://www.badische-zeitung.de/

A bevándorló válság megoldása: török EU-tagság

A törökök többsége egyértelmű jelzést vár az Uniótól arról, hogy országuk csatlakozhat a közösséghez. Interjúalanyunk, a török politikai-gazdasági agytröszt, az isztambuli EDAM (Gazdasági és Külpolitikai Kutató Központ) elnöke, az amerikai Carnegie Alapítvány egyik vezető európai kutatója lényegében kimondja: Törökország kardinális jelentőségű szerepet tud játszani a menekültügy megoldásában, hatékonyan hozzá tudna járulni az Európára nehezedő politikai-gazdasági terhek csökkenéséhez, ha cserében az Unió nem csupán pénzt adna neki, hanem főként ígéretet, hogy az országot valóban integrálni fogják. Egy ilyen ígéret ráadásul a török „nyugatos” politikai-gazdasági körök befolyás-növekedését eredményezné a november elején esedékes parlamenti választásokon. Törökország liberális, szabadpiac-orientált gazdasági-pénzügyi politikáját egyébként az interjúalany szerint nem fenyegeti reális veszély.
A jelenlegi tőkemenekítés és deviza leértékelődés dacára Törökországban tartósan fenntartható a korábbi öt helyett immár csak három százalékos gazdasági növekedés.  

Zentai Péter: Törökország gazdasági válsághelyzetbe kerülése alapvető okozója annak, hogy menekültek, migránsok, újonnan letelepedni szándékozók milliói érkeznek az Európai Unióba?
Sinan Ülgen
Sinan Ülgen: Négy éve jelentek meg nálunk az első menekültek – nyomban azt követően, hogy kitört a polgárháború a szomszédos Szíriában. Számuk nulláról 2-2,5 millióra növekedett mára. S noha eddig mintegy 8 milliárd eurójába került a török költségvetésnek, hogy védelmet nyújtottunk, hogy elláttuk és ellátjuk továbbra is a menekülteket, mégsem jelenthető ki, hogy a 8 milliárdos teher „kikészítette volna” a nemzetgazdaságunkat, hogy a menekültek miatt kifogytunk a pénzből.
Kérdésére konkrétan felelve: az Európát egyre inkább gyötrő menekültproblémát azért butaság közvetlen összefüggésbe hozni a török gazdasági helyzettel, mert az elmúlt négy évben Törökország menedzselni tudta a menekültkérdést – meg tudtuk védeni a milliós nagyságrendűvé duzzadt tömegek életét.

Ha a menekültügy nem játszik fő szerepet a gazdasági körülmények romlásában, akkor mi az oka a tőkekivonásnak, miért zuhan tartósan a török líra, s miért veszítenek a tőzsdei árfolyamukból a török cégek, köztük a bankok is? Miért csökken tekintélyes mértékben a gazdasági növekedés Törökországban?
5 százalékról 3 százalékra. Relatíve tényleg komoly csökkenés, csakhogy a 3 százalék önmagában igazolja, hogy szó sincs recessziós veszélyről. A GDP bővülésének ez az üteme még mindig jóval magasabb az EU átlagánál.
Nem kívánom azonban elbagatellizálni a gazdaságunkban megmutatkozó baljós jeleket, ámde azok meghatározó részben a globális gazdasági-pénzügyi környezet változásával függnek össze: a befektetők készülnek rá, hogy hamarosan véget ér a nulla kamatok világa. A feltörekvő piacokról, köztük Törökországból különösképpen masszívan viszik ki a tőkét, holott a török gazdaság hosszú éveken át tartó „növekedés sztorija” éppenséggel a tőkeimport stabilitásának, a külföldi beruházások folyamatos bővülésének volt köszönhető. A fizetési mérleg korábban sem volt pozitív, de az most a tőkekivándorlás miatt krónikus deficitet mutat. Ez okozza a török líra lejtmenetét. Mindeközben Törökország fő export piacán, az Európai Unióban nem élénkül igazán a fogyasztás, nincs jelentős importkereslet-növekedés, mivel nincs Európában számottevő gazdasági növekedés.
Az érem másik oldala viszont, hogy a török költségvetés rendben van, az ország fiskális helyzete stabil, a török bankok fundamentumai erősek és szigorú, átlátható szabályozók veszik körül őket. Szélesebb értelemben ez egy folyamatosan modernizálódni képes, alapvetően liberális gazdaság , ahol ma sem lankad a belső fogyasztás, sőt, Törökország – ellentétben az Unió tagországaival – nem öregszik: a lakosság meghatározó hányada fiatal ember, stabilan növekszik a lélekszám. Mindez a záloga annak, hogy ne gyengüljön 3 százalék alá az éves gazdasági növekedés üteme.

Feltéve, hogy Erdogan köztársasági elnök nem kezd államosításokba, a liberális gazdaságpolitika felülírásába…
Ennek csekély a valószínűsége. Senki nem kérdőjelezi meg ebben az országban, hogy az utóbbi két évtized kimondott gazdasági sikerei a folyamatosan liberalizálásnak voltak köszönhetőek. (Első miniszterelnöksége idején maga Erdogan váltott igazán nagy sebességre a gazdaság liberalizálásában, bátorította a külföldi tőkét –Szerk.). Az ország gazdasági erősödését minden politikai szereplő egyformán akarja, s mindenki tisztában van azzal, hogy ez csak a török gazdaság nyitottságával érhető el. Egyébként pedig Törökországban közvetetten a parlament, közvetlenül pedig a kormány határozza meg a gazdasági-pénzügyi politikát. Nem árt emlékeztetni, hogy Erdogan úr a köztársasági elnök és már nem ő a kormányfő, Törökországban márpedig nem elnöki rendszer működik…

Ki tudja meddig…
A jövő hónap legelején parlamenti választásokat tartanak, melyek eredményeként jó eséllyel olyan koalíciós kormány alakul, amelynek tagjai között lesznek a szabadpiac és a liberális gazdasági politika egyértelmű hívei. Egy ilyenfajta kormány megalakulása önmagában véve is lassítaná vagy megállítaná a tőke kivonását Törökországból.
Azonban nem árt még egyszer felhívni a figyelmet a következőre: Erdogan köztársasági elnök támogatóinak sincs ellenére a nyitott gazdaságpolitika folytatása.

Mennyiben befolyásolja a választások kimenetelét a menekültügy és az, hogy milyen megállapodás jön létre Törökország és az Európai Unió között?
Először is a török társadalmat lényegileg nem viselte meg és továbbra sem viseli meg a menekültek hatalmas tömege. Ezt a témát nem tette belpolitikai háborúskodás tárgyává sem kormánypárt, sem a köztársasági elnök, sem az ellenzék. Törökországban alapvetően nyitottság érvényesült feléjük. Az ország eddig képesnek bizonyult a legalább kétmillió menekült kezelésére. Ez különösképpen figyelemreméltó, mert eközben az Európai Unió egyes tagállamaiban borulni látszik a belső politikai egyensúly, ha csupán pár száz embert kellene befogadniuk.

Miért kezdenek tömegesen továbbvándorolni a szírek százezrei Törökországból az Unió tagállamaiba?
Főként azért, mert Törökország lehetőségei a szír menekültek elemi ellátásához, ha úgy tetszik: az életmentéshez bizonyultak elégségesnek. Az integrációjukhoz, a törökországi munka világába való széles körű beépülésükhöz, az óriási számú kisgyerek beiskolázásához nem építettük ki a megfelelő infrastruktúrát…, ehhez már nincsenek meg a forrásaink.
Ennél a pontnál jön be a képbe az összefüggés az EU várt törökországi szerepe és a választások kimenetele között.

Ha jóval több pénzt adna az EU Törökországnak, akkor sokoldalúbban gondoskodnának a menekültekről?
Csak pénzzel ezt a problémát lehetetlen megoldani. Az EU-nak Törökországgal és más fontos szereplőkkel közösen kell megvalósítania olyan tervet, amelynek alapján helyreállítható a belső béke Szíriában. Közösen kell a helyzetet stabilizálni, miáltal a menekültáradat leállna, és a nálunk menedékre leltek nagy része hazatérhetne.
Most tényleg elkerülhetetlen, hogy az EU sokkalta nagyvonalúbban vegye ki a részét a törökországi menekülthelyzet javításából – és ehhez jóval több anyagi támogatást is kell nyújtania.
A török társadalomról tudni kell, hogy a többsége EU-párti. Ezt a többséget mozgósítaná a közelgő választásokon, ha Brüsszelből egyértelműen megüzennék, hogy az Európai Unió nem hagyja magára Törökországot. S most nemcsak a menekültkérdésről van szó, hanem a Törökországnak kínált stratégiai perspektíváról is.

Tehát azt várja a legtöbb török polgár és a politikai-gazdasági elit, hogy az EU kinyilvánítsa: Törökországot belátható időn belül integrálni fogja? A menekültáradattal is az a fő baja az európaiaknak, hogy más kultúrkörhöz tartoznak. Hogyan feltételezhető ezek után, hogy Európa igent mondjon a csaknem nyolcvanmilliós muszlim Törökország felvételére?
Márpedig erre a kardinális jelentőségű dilemmára az európaiaknak, az EU-nak – saját legelemibb egzisztenciális érdekei mentén – mielőbb válaszolnia kell. A tét nem más, mint az, hogy feladja-e alapvető értékeit vagy sem. Az EU szellemi alapját jelenti, hogy késznek kell lennie minden olyan európai ország integrálására, amelynek belső rendje a politikai és gazdasági szabadságon alapul és ennek megfelelően stabilan alkalmazkodik egy sor konkrét paraméterhez. Amennyiben Törökországot azon az alapon utasítja vissza az EU, hogy nálunk a lakosság többsége muzulmán, akkor ezzel leleplezi, hogy tulajdonképpen nem más, mint egy „keresztény klub”, vagyis porhintéssé válik minden olyan alapdokumentum, amely kimondja, hogy az európai közösség bővülésének nem lehet feltétele vallási, etnikai megkülönböztetés.

Törökország értékrendje megfelel az európai elvárásoknak?
Gazdasági-pénzügyi paraméterek tekintetében maximálisan. Mindenesetre e téren jobban állunk, mint némely, az EU-ba felvett ország volt a csatlakozásakor.
Világi ország vagyunk, alkotmányunk szerint nálunk nincs semmiféle államvallás. Állam és egyház szerepe teljesen elkülönített egymástól. Önmagában véve semmiféle jelentőséget nem szabadna tulajdonítani annak a ténynek, hogy a lakosság nagy része – történetesen – muzulmán vallású.

A belső demokrácia hiányára azonban simán hivatkozhatnak azok, akik nem akarják Önöket beengedni az EU-ba.
Az lenne jó, ha valóban csak és kizárólag ez a téma jelentené az akadályt. A török társadalom többsége csatlakozás párti. Ha végre egészen egyértelmű üzeneteket kapna országunk, hogy a törökök vallási hovatartozása egy kinyilvánítottan világi országban se nem oszt, se nem szoroz, és hogy csatlakozásunknak nincs más feltétele, mint az, hogy megfeleljünk konkrét politikai és gazdasági paramétereknek, akkor ez – első körben – komoly mértékben befolyásolná a választások kimenetelét, második körben pedig megálljt parancsolna az (Erdogan nevéhez kapcsolódó) autokratikus törekvéseknek, viszont felgyorsítaná az országon belüli demokratizálódást. Az EU-ba való teljes jogú integrálódás ugyanis elemi érdeke a törökországi politikai és gazdasági, pénzügyi szereplők/főszereplők nagy részének is…

 

Kiemelt kép forrása: www.badische-zeitung.de