igor grossman
ápr.
17
2012

A bölcsesség kora

Gyűlnek a tudományos bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy tartósan annál sikeresebb egy közösség, egy cég, egy egész társadalom, minél inkább áthatja a döntéseket a bölcsesség. Az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a Psychological Science által frissen publikált tanulmány alapján kiderül, hogy az emberi bölcsesség egzakt módon mérhető. És most először bizonyított tudományos megközelítésben is, hogy az idősebbek általában bölcsebben gondolkodnak és hosszabb távra helytállóbb döntéseket tudnak hozni, mint a fiatalabbak. Ez utóbbiak azonban sokkal jobbak a gyors, ám inkább a rövid távra érvényes döntések meghozatalánál. Csakhogy, a világsajtóban nagy publicitást kapott kutatások irányítója, a kanadai University of Waterloo szociál-pszichológai tanszékének vezető tanára, Dr. Igor Grossmann egyértelműsíti az alapblog.hu-nak adott interjúban, hogy Japánban a bölcsesség szemszögéből nézve nincs igazi jelentősége az életkornak. Ott – ellentétben Amerikával – egy átlagos huszonéves jó eséllyel lehet ugyanannyira bölcs, mint egy hetven éves. Mindazonáltal általános mondandója a tanulmány szerzőinek, hogy különösen az igazságszolgáltatásban van kiemelkedő jelentősége az életkorral erősödő bölcsességnek. Bírók esetében, a megfigyelésekből adódó tudományos következtetések szerint, a 70-75 évesek hozzák a leginkább helyt- és időtálló ítéleteket. Dr. Igor Grossmann – egyébként – 29 éves.

Zentai Péter: Két évvel ezelőtt közzétett tanulmányukban ugyebár csak amerikai polgárok bölcsességére vonatkozóan publikáltak mérési eredményeket, most pedig japánokéra is. Kik a bölcsebbek, az amerikaiak vagy a japánok?
Igor Grossmann: Erre nincs válaszom, nem ezt vizsgáltuk. Különleges, az adott személyek és környezetük, hazájuk, családjuk, unokáik, dédunokáik sorsát is alapvetően befolyásoló döntési helyzetekbe hoztunk mintegy kétszáz amerikait és kétszáz japánt. Egy szegény kis ország lakóinak kellett képzelniük magukat, ahol geológusok kiderítik, hogy a föld mélye rendkívüli értékű olajkincset rejt magában. Engedje-e e nép vagy sem, hogy külföldi olajtársaságok megkezdjék a furásokat és a majdani vagyon egy része átszálljon ezzel külföldiekre? Mennyire vegye figyelembe az adott társadalom a várható, előre nem ismert természeti következményeket, ha beindul a kőolajtermelés és export? És mit kezdjen a „pénz áldással” az ország, illetőleg mit kezdjen vele a szegény sorból hirtelen gazdaggá lett megannyi család? Hogyan kezeli az egyén a testvéreivel, a szüleivel, a gyerekével, a barátjával, a szűk és tágabb közösségének tagjaival vagy a többségi véleménnyel szemben a változás nyomán keletkező új keletű konfliktusait?
Ilyen problémákat vetettünk fel az egymással is – előre meghatározott „frontvonalak”, de nem életkor és nem etnikumhoz, nemzethez tartozás alapján! –  szembeállított, különböző társadalmi rétegekből származó, különböző életkorú  amerikaiaknak és japánoknak.
A kihívásokra adott válaszaikat elemeztük, megkísérelve mérni az individuális döntésekben rejlő bölcsességet. Elemzőink – akik közt hetvenéves éppúgy akad, mint magam korabeli, tehát huszonéves – nem kaptak betekintést a válaszadó, ha úgy tetszik döntéshozó személyes adataiba, nem tudhatták, hogy ki hány éves, ki közülük az amerikai és ki a japán. A válaszok, értsd a döntések mögött rejlő bölcsességet mérték.

A bölcsesség mérhető?
Igen, sőt osztályozható. Egy ember bölcsessége felett a pszichológia tudománya öt alapvető ismérv alapján ítélkezik: 1. megvan-e benne a konfliktusok megoldására való őszinte hajlam, akarat? 2. van-e benne kompromisszumkészség? 3. felismeri-e saját képességeinek, tudásának határait? 4. felfogja-e azt, hogy nincs olyan probléma, amely csak egy szemszögből vizsgálható? 5. megérti-e, abszolút világos-e előtte, hogy minden egyes újkeltű probléma rendszerint előbb súlyosbodik, majd utána enyhül?
A tesztelt amerikaiakat és japánokat aszerint rangsoroltuk, hogy válaszaik mögött mennyiben húzódnak meg az említett összetevők.
Még egyszer hangsúlyozom, az értékeléskor a bíráló pszichológusoknak nem volt, nem lehetett tudomásuk a válaszadók koráról és nemzeti hovatartozásáról.

A legvégén azonban nyilvánvalóan feldolgozták az eredményeket az életkor illetve annak alapján, hogy miként válaszoltak, gondolkodtak, miként hoztak döntéseket az amerikaiak és  miként a japánok. Nyilván az a konklúzió, hogy az idősebbek bölcsebbek, mint a fiatalok.Ebben mi a meglepő?
Nézze, az elmúlt két-három ezer évben a bölcsesség problematikájával csak filozófusok foglalkoztak. A bölcsesség gyakorlati megnyilvánulását, annak hatását például konfliktuskezelésben, problémamegoldásban azonban tudományosan eddig nem elemezték soha, sehol. E téren még mindig a kezdetek kezdeténél tartunk.
Egyébként pedig a tanulmányunkban nem az ön által nyilvánvalónak vélt következtetésre jutottunk A japánoknál a 25 és a 75 évesek között elenyészően csekély a különbséget állapíthattunk meg. Egy huszonéves japán érvelése – ahogy egy problémát megközelít, és ahogy megoldani próbál – szinte megegyezik az átlagos hetvenévesével!
Az amerikaiaknál viszont bejön a „ papírforma”. Náluk egyértelműen az mutatkozott, hogy minél idősebbek, annál bölcsebbek.

Azt akarja mondani, hogy a japán egy eredendően bölcs nép?
Annak lehet itt meghatározó jelentősége, hogy míg az amerikai egy individualista társadalom, addig a japán ősi hagyományokon nyugvó, azok mentén fejlődött közösség-centrikus társadalom. A japánoknál az egyén sikere, karrierje össze nem vethetően csekélyebb jelentőséggel bír, mint az amerikaiaknál. Ázsiában (elsősorban Japánban, Koreában) a közösen produkált siker a lényeg. Ennek megfelelően az egyén elsősorban azt fontolja meg, hogy döntése milyen hatást fog gyakorolni a közösségre.
Az amerikai viszont – feltételezhetően, de tudományosan egyelőre nem bizonyítottan a nyugat-európaiak többsége is – elsődleges szempontnak saját személyes boldogulását, karrierjét tartja, döntései mögött meghatározó módon ez a megfontolás húzódik meg. A húszas-harmincas éveiben egy átlagos amerikai egy pillanatra sem tűnődik el azon, hogy ami neki „itt és most” hasznos, az hosszabb távon jó-e a társadalomnak. A japán huszonéveseket viszont ez ugyanúgy érdekli, mint a hetveneseket. Amerikában ilyesfajta közösségi megfontolások csak az idősebbek gondolkodásában, érvelésében lelhetők fel.
Feltételezzük, hogy ez a következővel magyarázható: a japánokba gyerekkorban „beleoltják” a – legalábbis a közösségükön belüli – konfliktuskerülést, ez beleívódik aztán a későbbi, a felnőttkori problémakezelésükbe is. Ezzel szemben az amerikai gyerekeket alapvetően arra készítik fel, hogy felnőttként mindenért újra és újra saját maguknak kell megküzdeniük, ezért majd folyamatosan konfliktusokat kell felvállalniuk és e konfliktusokból győztesként kell kikerülniük  „túlélésük” érdekében.
Idővel, idősebb korukra azonban az amerikaiak is ráébrednek, hogy ezt az alapvető individualista hozzáállást és az ebből származó konfliktusokat közösségi és össztársadalmi szinten kordában kell tartani. Ők már tudják, amit a fiatalok még nem.

De ezt az amerikai és egy sor más nyugati társadalom saját fejlődése során – természetes módon, tudományos bizonyítékok híján is – figyelembe vette. A politikában, a médiában, főként az igazságszolgáltatásban Nyugaton, különösen az Egyesült Államokban főszereplők maradnak a hatvan éven felüliek.
Tanulmányunk bő teret szentel a konkrét személyes, a közösségen belüli és közösségek közötti konfliktusok kezelésének, annak, hogy ki, miként gondolkodik és ítél róluk. E téren ismét beigazolódik a korábbi – csak az Egyesült Államokban végzett – kísérletünk eredménye: problémákat legátfogóbban, legbölcsebben átlátni és megoldani a 70-75 éves korban lévők tudnak. Ennélfogva immár tudományosan is alátámasztható annak helyessége például, hogy az Amerikai Legfelsőbb Bíróság tagjainak átlagos életkora 70 év felett van, nincs is e bíráknak nyugdíjkorhatáruk. Az életkorral erősödő bölcsességfaktor jelentősége ugyancsak érzékelhető a médiában,  a mérvadó, irányt mutató, a main-stream véleményformálásban és médiairányításban, tehát olyan területeken, amelyek „missziót töltenek be” az amerikai társadalom összetartásának érdekében.

Maradjunk a nyugati világban és fogadjuk el,  hogy ebben a mi kultúrkörünkben  minél idősebb valaki, annál bölcsebb! És abból, hogy a jó döntés az, ami bölcs döntés. A bölcs döntés márpedig szerintem az, ami sikert hoz.
Csakhogy itt valami nem stimmel. Mert valójában sikert, például életszínvonal-, sőt életkor-emelkedést egyén és társadalom számára az utóbbi évtizedekben csupa olyan technológiai és szellemi újítások, informatikai, gyógyszerfejlesztési forradalmak hoztak, amelyeket huszonévesek, vagy harmincasok csináltak. Az egyre inkább fiatalok által vezérelt cégek viharos tudományos és gazdasági fejlődést produkálnak. Ez a globalizált fejlődés pedig nem mehetne végbe a pénzügyi szektor, a tőkepiac ugyancsak jellegzetesen fiatal és vélhetőleg éppen ezért gyors, rafinált észjárással bíró szakemberei nélkül.
Az üzleti szféra, általában a gazdaság fejlődésének dinamikája olyan képességekhez kötődik elsősorban, amelyekben a fiatalok messzemenően „verik” az idősebbeket. Egy huszonéves nyilvánvalóan sokkalta gyorsabban fog fel problémákat, szív magába új információkat, és tudja őket újítóan, kreatívan szintetizálni, mint egy hetvenéves. Ám a húszas-harmincas éveikben járó fiatal innovációival, kreativitásával, fantáziadússágával -pszichológiai szempontból – jellemző módon alapvetően öncélt kerget, egyéni, saját sikerét akarja ünnepelve látni. Ennek érdekében – és minél sikeresebbnek érzi magát, annál inkább teszi ezt – olyan kockázatokat vállal be, amelyek nyomán előbb vagy utóbb akár össze is omolhat, amit addig kreált, sőt jó eséllyel magával is ránthatja a közösséget, amely teret biztosított számára. Főként ennek a szituációnak a megakadályozása, a szűkebben-tágabban értelmezett közösség hosszú távú fennmaradásának biztosítása igényli igazán a bölcsességet. Az pedig – erre utalnak az immár tudományos erővel bíró bizonyítékok – életkorfüggő.
Valószínű, hogy egy cég vagy egy egész társadalom igazi, tartós, hosszú távra szóló sikere azon múlik, miként képes beépíteni és egymással harmóniába hozni az ifjúság és az idős kor erényeit, előnyeit. Ehhez bölcsesség szükségeltetik.