A Bowie kötvények margójára

Tegyük fel, hogy ezt a hetet nem a nagyszerű énekes, David Bowie sajnálatos halálának hírével kezdjük és nem ennek kapcsán került volna elő a Bowie kötvények története. Akkor most sokkal vidámabb körülmények közt írhatnám, hogy bizony ezek a kötvények kevésbé tartoznak a zseniális pénzügyi manőver kategóriába, mint inkább egy kiváló példája a racionális pénzügyi világban kétségbeesetten elkerülni kívánt érzelmi elfogultságnak (emotional bias).

Olyasmi, mint a rossz irányba induló pozíció által kiváltott emocionális nyomás alatt meghozott újabb rossz döntések. Ráadásul ezeknek is az egyik legbosszantóbb fajtája: amikor jól látjuk előre az eseményeket, mégis pénzt bukunk rajta. Például amikor érezzük, hogy 2016 elején nagy esésnek kell jönnie, de egy, „a biztonság kedvéért”, rosszul lerakott stop-loss kiüt minket, hogy pár nappal (órával) később már az elszalasztott busás nyerő fokozza letargiánkat.

David Bowie 1997-ben 55 millió dollárnyi, 7,9% kamatozású kötvényt értékesített, aminek fedezete a már elkészült 25 albumának jogdíjbevétele volt. Az általam olvasott cikkek két nagy pozitívumot emelnek ki ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy a struktúra mekkora pénzügyi innovációnak számított, hiszen akkor még gyerekcipőben járt a pénzügyi tervezés. A másik, hogy milyen kiváló volt az időzítés: csupán évekkel azelőtt történt, hogy az online zenetartalom – Bowie által is megjósolt módon – elkezdte volna felszámolni a hanglemezkiadás bevételeit.

És ez az, ahol én a pénzügyi hibát felfedezni vélem. Bowie a kötvénykibocsátással a dalok jogdíjának tulajdonjogát megtartotta, magyarul a teljes – számára jól látszódó – értékvesztés az ő pénztárcájában csapódott le, amikor a 10 éves futamidő végén ismét visszakapta azokat. A kiváló időzítéssel így csak annyit ért el, hogy jobb fedezet mellett, ezért alacsonyabb kamatozással tudta a kötvényeket kibocsátani. Ahelyett, hogy inkább a csomag tulajdonjogát értékesítette volna valamilyen formában, amit aztán az árzuhanás után (?) akár vissza is vásárolhat. À la Glencore.

A konklúzió, hogy részemről továbbra is zenei munkássága miatt tisztelem emlékét. Meg azért is, mert – a titulus „üressége” miatt – kétszer is visszautasította, hogy lovaggá avassák.