brexit

A Brexit öt fázisa

A médiában megszokott trenddel ellentétben nem azt kívánom találgatni, hogy milyen lépéseket követel a brit belpolitikai elit váltása, avagy az unióból történő kilépés. A piacokon hosszabb távon a fundamentumok érvényesülnek, ez általános igazság. Azonban rövid távon közvetlenül is nagy szerepet játszik a pszichológia, illetve a fundamentumokra is hatással lehet egy komolyabb érzelmi sokk (gondolok itt például a válság óta tartó hitelundorra). A Brexit piaci szereplőkre gyakorolt sokkhatása bennem kísértetiesen idézi a pszichológiában többször felbukkanó „gyász öt fázisát”.

Az egész a tagadással kezdődik. Az egyén nem tudja elfogadni a negatív változást, úgy gondolja ez vele nem történhet meg, még ha a jelek másra is utalnak. A szavazáshoz vezető hetek piaci mozgásai egy az egyben ezt idézték. A felmérések fej fej mellett hozták ki a két tábor támogatottságát, egyiknek sem jósolva biztos abszolút többséget. Habár a felmérések alapján teljesen kétséges volt a végkimenetel, a piacok magabiztosnak tűntek a maradás mellett.

A második lépésben jön a harag. Bár egy piaci konszezus vagy trend kapcsán nehéz konkrét haragérzetről beszélni, de a szavazást követő idegesség és volatilitás kézzelfogható volt.

Harmadjára jön az alkudozás. Itt most nem az EU és az Egyesült Királyság tárgyalásaira kell gondolnunk. A befektetői hangulat sokat javult az elmúlt egy hétben, a FTSE 100 például euróban ugyan még lejjebb van, de fontban már le is dolgozta a kilépés okozta veszteségeit. Több helyen is lehetett olvasni, hogy az index globális cégeinek nem is olyan rossz a kilépés és a hirtelen elgyengült font, az csak javítja a külföldi bevételek értékeltségét. A napokban belengetett Bank of England lazítás is csak javít a helyzeten, illetve a globalizálódás megtorpanása is inflatórikus, ami egy deflációs környezetben szintén pozitívum.

Negyedik lépésben következik a depresszió: az angol recesszió már-már elkerülhetetlennek tűnik, a degloblizálódás hatását elsősorban az amúgy is ingatag lábakon álló feltörekvő piacok szenvedhetik meg. Egy fél éve még a legtöbb piaci szereplő ettől tartott, valamint a feltörekvők recessziójának visszagyűrűzésére a fejlett gazdaságokba. A fentebb említett inflatórikus hatás is egy kínálati oldali sokknak lenne köszönhető, ami reálgazdasági kontrakciót jelentene. Amikor ezek a félelmek tudatosulnak, materializálódnak, újabb pofont kaphatnak a kockázatos eszközök.
Végül következik az elfogadás. Ez gazdasági értelemben az új játékszabályok kidolgozását, az új világrendhez való alkalmazkodást jelenti. A volatilis, bizonytalan időszak végével, ha részlegesen is, de visszatérhet a beruházási hajlandóság.

Jelenleg a harmadik lépésnél tartunk, és bár az elmélet eddig szépen ráillik a piaci mozgásokra és retorikára, nincs semmi kőbe vésve. A nyugati politika határozott fellépéssel még mindig képes lehet megállítani  a további izolációt, a következő egy év választási eredményei (francia, német, USA, esetleges európai referendumok az EU mellett/ellen) igen fontos indikációkat fognak hordozni.