A Concorde Alapkezelő lett az Év Alapkezelője

A MoneyMoon a BAMOSZ szakmai támogatásával idén 13 kategóriában díjazta a legjobb hazai alapokat és alapkezelőket. A Concorde Alapkezelő szerezte meg idén az év legjobb alapkezelőjének járó díjat, illetve a legjobb magyar részvény-befektetési alap is az alapkezelőé volt.

A Money Moon a hazánkban elérhető hazai és külföldi befektetési alapokat, nyugdíjpénztári portfóliókat és unit-linked eszközalapokat rangsorolja objektív kritériumrendszer alapján. A Concorde Alapkezelő szerezte meg idén az Év Legjobb Alapkezelője díjat, illetve a legjobb magyar részvény-befektetési alap is az alapkezelőé lett – írja a cég közleménye. Kiss Imre, a MoneyMoon Kft. ügyvezető igazgatója a díj átadáskor kiemelte, hogy az alap kockázati profilban sokkal jobb volt, mint versenytársai. Az Év Alapkezelője díjat átvevő Szabó László, a Concorde Alapkezelő Igazgatóságának elnöke szerint „számunkra azért is nagy elismerés ez a kitüntetés, mert ezeket a jó eredményeket a magyar, valamint a nemzetközi piacokon befektetők számára egyaránt nehéz esztendő után sikerült elérni és megtartani”. A Concorde Alapkezelő 2001-ben elsőként kapta meg a BAMOSZ kitüntetését, az „Év legjobb Alapkezelője” díját. 2006-ban a Concorde Alapkezelő az ügyfelek elismerésenként megkapta a Mastercard „Az év legjobb Befektetési Alapkezelője” díját is. A Mastercard előzetesen 500 befolyásos magyar vállalatvezető véleményét kérte ki a hazai alapkezelőkről. 2010-ben a Concorde Alapkezelő a Euromoney Magazin világszintű felmérésében négy kategóriában, 2011-ben pedig öt kategóriában lett első helyezett. A Concorde Alapkezelő a legnagyobb független nem banki vagy biztosítói magyar vagyonkezelő társaság, amely harmincöt befektetési alap kezelését végzi, privát vagyonkezelési szolgáltatása mellett. Másfél évtizedes működése alatt az Alapkezelő által kezelt vagyon nagysága 255 milliárd forint fölé nőtt. A társaság Magyarország legnagyobb abszolút hozamú alapjainak kezelője.

Forrás: Privátbankár.hu – 2012. április 26.