A dollár és a mellébeszélés

Nagyon úgy tűnik, hogy az Amerikai Egyesült Államok újdonsült elnöke újfent el van tájolva a globális gazdasági kérdések tekintetében. Talán még többen emlékeznek, amikor néhány hete Trump konkrétan az autóiparnak ment neki. Az elnök úr kifogásolta, hogy az Egyesült Államokban értékesített kocsik külföldön készülnek, valamint külön megjegyzést tett a hazai és külföldi autógyártók piaci részesedését illetően. Elmondása szerint az 5. sugárúton, ahol többek között a Trump torony is megtalálható, rengeteg német luxusautót lát, míg Németországban alig van jelen a Chevrolet. Egyrészről a szabad világ bölcs vezetője ragyogó statisztikai felmérést végzett egy piaci szempontból nem reprezentatív, szűk környezetben. Másfelől annak később a Wall Street Journal munkatársai jártak utána, hogy ezek a „luxus” autómárkák alig több, mint 2 százalékos részesedéssel vannak jelen a teljes amerikai piacon, míg az amerikai General Motors tulajdonában lévő Opel közel 8 százalékot tud felmutatni a német piacon.

Ugyanakkor mire is megy ki a Trump-féle külgazdasági politika? Odáig rendben van, hogy a globális gazdaságban egyenlőtlenségek vannak. Az is helyes meglátás, hogy az elmúlt néhány évben ezek az egyenlőtlenségek a globális kereskedelemben tovább növekedtek, egyik oldalról az erős dollár import ösztönző hatásának, másrészről a nyersanyagtermelő gazdaságok mélyrepülésének köszönhetően.

A helyzetet felismerve Trump legutóbbi megjegyzéseiben már az erős dollárt, illetve ezzel összhangban a gyenge külföldi devizákat teszi felelőssé. A Kínával kapcsolatos retorikája már a kampány alatt sem volt ismeretlen a nyilvánosság számára, azonban az új kommentárokban már Németországot is felelősségre vonja. Arról természetesen Németország tehet, ha „túl jó autókat gyárt”, hogy megcsavarjam Sigmar Gabriel, német külügyminiszter szavait. Azonban a német gazdaságpolitika a monetáris unió miatt nincs devizájának százszázalékos fennhatóságában, és épp a Bundesbank az, aki ellenzi a túl laza monetáris feltételek fenntartását.

Dollár vagy protekcionizmus – választani kell!

A Trump adminisztráció egyelőre a verbális intervenció eszközét választotta, próbálja „lebeszélni” a dollárt. Az efféle interveniálás hátránya, hogy nagyon gyorsan elveszíti erejét, pláne, ha nem követik tettek a szavakat. Márpedig utóbbival kapcsolatban vannak kételyeim, feltéve, hogy más kérdésekben nem változott az elnök hozzáállása. A kampánya alatt ugyanis még kritizálta a Fed döntéshozóit a túl alacsony kamatok miatt. Haza szeretné hozni az összeszerelő állásokat, ami a termelékenységi számokat nézve önmagában inflatorikus, nem is beszélve az amúgy is feszes munkaerőpiacról. Emellett fiskális stimulust is tervez, a deficitet növelni szeretné, mind-mind olyan intézkedések, amelyek magasabb kamatok, így erősebb dollár felé mutatnak rövid távon.

Mindezek mellett ott van a protekcionista adópolitika kérdése is. A protekcionizmus, amelybe szélesen véve már a fent említett állások visszacsábítása is beletartozik, önmagában előnytelen a dollár árfolyamára nézve, annak különleges helyzete miatt. Mivel dollárban sokan adósodtak el világszerte, a likviditást biztosító deficit eltűnése súlyos következményekkel lehet a dollár világpiaci árára tekintettel. De mi a helyzet az amerikai külkereskedelmet illetően?

A kulcsmotívum az amerikai fogyasztási adó bevezetése lenne. Míg konkrét határvámokkal a WTO és kereskedelmi partnerei haragját is magára vonhatná az Egyesült Államok, addig a fogyasztási adó megfelelő használatával egy utánozhatatlan előnyre tenne szert. Az új adónem bevezetése által az importált termékek után büntetést kell fizetni, hiszen amint átlépi a határt az adott termék, adótartalommal fog rendelkezni, ami be is épül a fogyasztói árba, csökkentve ezáltal a potenciális keresletet, avagy direkt módon a vállalat árrését. Így vagy úgy, de amerikai importőrünk profitja csökkenni fog. Ezzel szemben az exportált javak nem lennének adókötelesek az amerikai kormány felé, hiszen nem az amerikai gazdaság fogyasztja el, az amerikai ellátási lánc csökkentett adótartalom mellett értékesíthetne külföldön.

Az import büntetése (dollárban mérve) alacsonyabb árakat/keresletet jelent az import termékek iránt, az adókedvezmény export oldalon magasabbat, a szimmetria szabályainak megfelelően. Az USA-ba exportáló országok vagy megelégszenek az alacsonyabb árakkal, avagy alacsonyabb volumennel, a devizájuk iránti érdeklődés azonban mindenképpen csökkenni fog. Egy újabb, a zöldhasú izmosodását segítő faktor.

Az már csak hab a tortán, hogy a kritizált, kereskedelmi többlettel rendelkező országok számára bonyolult lenne a válaszlépés. Miután ezek a gazdaságok értelemszerűen többet termelnek, mint fogyasztanak, hasonló adópolitika mellett ők elveszítenék kereskedelmi többletükre számolt adóbevételüket.

Az elnöki stábnak mindenképp jobban át kell gondolnia stratégiáját az elképzelések közötti érdekellentét miatt. Reméljük, mindezt nem félinformációkra támaszkodva fogják megtenni. Hosszabb távon, habár próbálkozni lehet, nem lehet felülírni a gazdaság alapvető törvényeit. A dollár által képviselt árnyékkormány kompenzálni fogja – ha nem is teljes mértékben – a protekcionista törekvéseket.