globalization
máj.
7
2015

A globalizáció megállítható?

Drámai mértékben lassul a világkereskedelem bővülési folyamata, közben Európán belül és kívül egyaránt nyomulnak a gazdasági, pénzügyi és szellemi bezárkózást akaró kormányok, még ha erről nem is beszélnek nyíltan. Ürügyet keres és talál is egy sor kormány ahhoz, hogy cenzúrázhassa az internetet, eközben adminisztratív és manipulatív eszközökkel, például devizája árfolyamának manipulálásával egyre több ország gördít akadályokat bizonyos áruk, szolgáltatások importja és külföldi beruházások elé.
Paradox módon azok a kormányok járnak élen a globalizációt megállítani szándékozó nacionalista gazdaságpolitika űzésében, amelyeknek fejei egyébként saját maguknak Nyugaton vásárolnak nagy értékű ingatlanokat, gyerekeiket nyugati egyetemekre járatják, egész életstílusuk szöges ellentmondásban van az általuk hirdetett ideológiával. Közben a munkaerő-vándorlás szabadságának – így vagy úgy – olyan országokban is véget akarnak vetni, amelyek máskülönben a szabad piac legelszántabb híveinek mondják magukat. Interjúalanyunk, Philippe Legrain legfőbb megállapítása: ha széttöredezik, netán leáll a globalizáció, attól még simán folytatódhat a technológiai forradalom…

Zentai Péter: Arról ír egy rangos amerikai folyóiratban, a Foreign Policyban, hogy a globalizációs folyamat komolyan gyengül, ezáltal sérülékenyebbé vált világunk, veszélybe került a többé-kevésbé békés együttélésen alapuló világrend. Felvetését azért nem értem, mert mindeközben a technológiák forradalma megállíthatatlanul dübörög tovább.
Philippe Legrain: Aki ismeri az utóbbi százhúsz év történelmét, egyszerűen nem gondolhat komolyan olyasmit, mint amit most felvetett. A tizenkilencedik század végén, a huszadik század elején a olyan mélységes gazdasági és részben politikai összefonódások jöttek létre, amelyeket nyugodtan hívhattak volna akkor is globalizációnak. Eközben elképesztő dinamikával haladt előre a tudomány és technika: beindult a gőzhajózás, a vasúti fejlesztés, aztán a telefon, a repülés. 1914-re mégis pillanatok alatt összeomlott a globalizáció, sőt kitört az első világháború. A repülés, a távközlés, a tudomány azonban mindettől függetlenül szépen fejlődött tovább… De ugyanezt elmondhatnánk a hidegháborús időszakra vonatkoztatva is.

Azokban az időkben könnyedén akadályozták a vélemények szabad áramlását. Az információhiány a hatalomgyakorlás fontos eszközének bizonyult. Ezt ma már nem tudja megismételni a politika… Az internet gördít legyőzhetetlen akadályokat az önös politikai szándék megvalósulása elé.
A világ kiemelkedő jelentőséggel bíró nemzetgazdasága, Kína és egy sor másik ország a legújabb technológiai lehetőségeket integrálva cenzúrázza a világhálót. Nem szólva arról, hogy a politika az internetet és az ahhoz kapcsolódó minden egyéb információs vívmányt képes tartalmilag manipulálni: lásd Oroszországot és a Putyin-rendszer működtetését.
Világháborúk kitörése nélkül is leállhat a globalizáció…

Egyelőre ennek nem látni a jeleit…
Nem lehet látni? 2008-ig – húsz éven át folyamatosan – évi 7 százalékkal nőtt a világkereskedelem értéke, átlagosan kétszer olyan gyorsan, mint a világ GDP-je. 2009-től kezdődően azonban megszűnt az ütemkülönbség, a WTO most kiadott jelentése pedig már arról ad hírt, hogy tavaly a globális áru- és szolgáltatáscsere – hosszú évtizedek óta először – csak kisebb mértékben nőtt, mint a világ GDP-je. A működő tőke mozgása viszont nagymértékben csökkent. Azon belül pedig a pénzügyi szolgáltatási szektor a legnagyobb vesztes. A világ országaiban eszközölt külföldi beruházások összességükben megtízszereződtek 1990 és 2008 között: értékük 200 milliárdról 2 ezer milliárd dollárnyira duzzadt. A válságot követően azonban példátlan zuhanás következett be. És cseppet sem mutat javulást, most is az ezredfordulós szinten, az 1400 milliárd dolláros értéken stagnál.
Mindeközben jó néhány ország, köztük a globalizációs folyamatban korábban fontosabb szerepet játszó országok is, például Oroszország, egyre kevésbé vesz részt a nemzetközi munkamegosztásban. A bezárkózás, a befelé fordulás és a nacionalizmus erősödése egyre inkább terjedő jelenség. A globalizáció erodálódik.

Szerintem azonban nem fog. Azért nem, mert a globalizáció és általában a Nyugat ellen ágáló politikusok azok, akik szinte kivétel nélkül nyugati iskolákba, egyetemekre járatják a gyerekeiket, unokáikat. Ők verik fel a nyugati ingatlanárakat, hiszen ők veszik meg saját maguknak, családtagjaiknak a legjobb helyeket a kozmopolita üdülőhelyeken és nagyvárosokban: New Yorkban, Párizsban, Zürichben. Ők a legújabb, legdrágább technológiai vívmányok első számú fogyasztói: oroszok, arab és kínai nábobok, kelet-európai oligarchák és beosztottaik.
Még a világ legelzártabb országa, Észak-Korea urai is mindig Franciaországban nyaraltak, családjuknak ott tartottak fenn villákat, mindig is Nyugaton iskoláztatták gyerekeiket. Ez így volt hosszú évtizedeken át Kuba kapcsán is. Dokumentálható, hogy a nyugatinak nevezett erkölcsi és gazdasági hatásoktól, a nyugati tőkétől önmagukat elzáró vagy elzárni szándékozó államokban a külföldi tőke arányának csökkentésére irányuló szándék, a külföldi beruházók egy részének kiebrudalása csakis az egyszerű népet sújtja. Ezt jól látni például Argentínában vagy Venezuelában, lassan látni fogjuk egy-két kelet-európai országban is. Ezen államok vezetői azonban eközben – ez a jellemző – a lehető legtöbbet veszik ki a maguk számára mindabból, ami miatt propagandájukban átkozzák a globalizációt. Látványosan sokkal többet, mint az ellenségükké nyilvánított nyitott, szabad társadalmak elitje.

Az elitek ellentmondásos viselkedése ugyanakkor nemcsak az úgynevezett Keleten, hanem éppenséggel Nyugaton is igencsak tetten érhető. Például Nagy-Britanniában a legnagyobb a gazdasági liberalizmus. Mégis hogyan egyeztethető össze a szabad piac mennybe menesztése, az állam gazdasági szerepének csökkentése és az a terv, hogy a brit állam lestoppolja a kelet-európai bevándorlást?
Ezek az ellentmondásos megnyilvánulások és szándékok abszolút alátámasztják negatív jövőképemet: a globalizáció a legkülönbözőbb okok miatt erodálódóban van. Egyelőre nem annyira látványosan, de azért lassan és biztosan – a szemünk láttára – gyengül. A migrációs probléma és annak adminisztratív megoldásai a gyengülési folyamatot gyorsítani fogják, eközben Kelet-Európában és Nyugat-Európában egyaránt nyomulnak előre a gazdasági és politikai nacionalisták, a külföldi konkurencia kiszorítását követelő nemzeti gazdasági lobbicsoportok. Az internet szabadságát világszerte kezdik korlátozni. A devizaárfolyamok kormányzati szinten történő manipulálásával, adminisztratív akadályok beiktatásával pedig egyre több országban próbálják útját állni a külföldi áruk, szolgáltatások mozgásának és a beruházásoknak.

Mégis létezik az Európai Unió, mint az európai országok közti integrálódás folytatódásának garanciája. Az Egyesült Államok és Európa, illetve az Egyesült Államok és Ázsia eközben átfogó szabadkereskedelmi megállapodások tető alá hozására készül. Ezen hírek azért mégiscsak a globalizáció folytatódását sejtetik…
Az Unió léte nem garancia arra, hogy az elért vívmányokat ne lehessen a visszájukra fordítani. Egyelőre azonban kétségtelenül működnek mechanizmusok az Unióban, amelyek nyomán büntetik a szabályok ellen vétő kormányokat, ideig-óráig meghátrálásra kényszerítik őket.
Viszont egyre több az olyan téma, amely megosztja az uniós országokat, nem tudnak egyes kérdésekben kirajzolódni kompromisszumok, korábban alapvetőnek tartott emberi jogi, tőke- és munkaerő mozgási szabadságot érintő értékeket kérdőjeleznek meg egyes kormányok, amelyek az Unión belül csoportokba tömörülnek. Más szóval az Unió is széttöredezőben van ugyanúgy, ahogy az egész globalizációs folyamat. Ez utóbbi jele, hogy az Amerika és Ázsia közti nagy szabadkereskedelmi-övezet tervből, annak előkészítéséből kihagyják Kínát, mely ország emiatt elkezdte kiépíteni saját „külön bejáratú” globalizációs rendszerét: hozzálátott a Világbank és az IMF alternatívájaként szolgáló pénzügyi intézmények alapításához. E tervéhez partnert talál Oroszországban, amely hidegháborúba bocsátkozott már a Nyugattal. Európa országai viszont képtelenek eldönteni, hogy akarnak-e vagy sem egységesített gazdasági övezetet alkotni az Egyesült Államokkal. Az amerikai–európai közös szabad kereskedelmi térség létrehozása az európai egység híján minden előjel szerint a távoli jövőbe tolódik. A globalizáció viszont közben gyorsuló ütemben széttöredezik és megállíthatóvá válik.