A gonosz spekulánsok és a jó befektetők

Tudjátok, mi a különbség a spekuláns és a befektető között?

A politikusok tudják. Amikor valaki egy adott ország devizáját vásárolja, államkötvényeit, részvényeit, vállalatait veszi, akkor ő egy kiváló befektető, aki az ország jobbulásáért tesz, aki erősíti a honi devizát, támogatja az adósságfinanszírozást, egyszóval jót tesz az országgal, amiért minden tiszteletet megérdemel. Kedvesen, barátságosan kell vele bánni. Viszont ha ugyanez az ember – esetleg azt látva, hogy az adott ország vezetői meghibbantak vagy recesszió közeledtét sejti, vagy mert szüksége van a pénzre – elkezdi eladni ugyanezeket az eszközöket, kivonul az országból, akkor egyből gonosz spekulánssá válik. Olyan emberré, aki az ország romlását akarja. Sőt, gyakran már az is elég ehhez, ha ki akarja vinni az országból a megtermelt profitot (amelyet a korábbi befektetésein, amikor még tiszteletre méltó befektető volt, megkeresett).

Pedig a motiváció mindig ugyanaz: józan vagy kevésbé józan megfontolás alapján a befektető/spekuláns úgy látja valami okból, hogy az ország ügyei jó (rossz) irányba mennek, és ebből profitálni óhajt, így megveszi (eladja) az adott ország különböző eszközeit: kötvényeit, részvényeit, devizáját. Nem a gonoszság mozgatja, hanem az a várakozása, hogy pénzt fog keresni. Nem azért veszi meg a dollárt, a forintot, a magyar államkötvényt, mert jót akar Trumpnak vagy Orbánnak, és nem is azért adja el (ne adj’ isten shortolja be) ezeket, mert utálja a fent említett személyeket. Sőt, simán lehet, hogy imádja Trumpot, de attól tart, hogy politikája mondjuk atomháborúhoz vezet, ezért eladja a dollárt, és helyette aranyat, svájci frankot vagy babkonzervet vesz. És az is lehet, hogy utálja Orbán Viktort, de azt gondolja, hogy a magyar állampapírok kamata még mindig sokkal jobb, mint bármi más, így vásárol belőlük.

Nem véletlen szokták a befektetőket/spekulánsokat a szavanna ragadozóihoz hasonlítani. Nem a legnagyobb kafferbivalyra támadnak, hanem a sérült, háromlábú gazellára, amely nem tud elfutni. Olyan befektetést keresnek, aminek kicsi a(z érzékelt) kockázata, de nagy a (várható) hozama. Az oroszlánok egészségesen tartják a csordát, a befektetők pedig a gazdaságot. Ha egy ország vezetése meghibban, akkor onnan a saját lakossága (akik pont olyan spekulánsok, mint bárki más!) fogja kimenekíteni a pénzt, amitől a devizája meggyengül, államadósságát nem lesz, aki finanszírozza, és a kormányzat jó esetben irányváltásra készül (rossz esetben megtiltják a deviza külföldre vitelét, még rosszabb esetben az emberek külföldre utazását is).

És most nem akarok elkezdeni Sorosozni, de miután idehaza mostanában annyiszor elmondták, hogy Soros milyen kártékony, és mekkora szenvedést okozott az angol népnek, érdemes utánaolvasni, hogy valójában mi történt. Nagyon röviden a helyzet az volt, hogy a brit kormány összekötötte a devizáját a német márkával (az euró előfutáraként), de ez természetszerűen szükségessé tette, hogy a két ország kamata is egyforma legyen (ha nem az lett volna, akkor kockázatmentes hozamot lehetett volna elérni az egyik pénz másikra átváltásával, abban kamatoztatásával, majd visszaváltásával). Na most, a német újraegyesítés miatt Németországban megugrott az infláció, és jól fel kellett emelni a kamatokat, de Angliában meg ekkortájt éppen egyre mélyült a recesszió, naponta ezrekkel nőtt a munkanélküliség, és kamatot kellett volna rég vágni (hogy felélesszék a gazdaságot), de nem lehetett, mert bevállalták a devizák egymáshoz kötését. A brit recesszió meg csak mélyült, a munkanélküliek száma nőtt, a helyzet egyre elviselhetetlenebb lett. Ekkor számos gonosz spekuláns azt mondta, hogy ez teljesen lehetetlen helyzet, aminek úgyis az lesz a vége, hogy a britek ha választhatnak – és választhattak!!! – a között, hogy fenntartsák a devizák egymáshoz rögzítését (ami a kamatok magasan tartását jelentette), vagy feltámasszák egyre gyengülő gazdaságukat, akkor úgyis azt fogják választani, hogy leviszik a kamatokat, megállítják a recessziót, és inkább hagyják, hogy a font meggyengüljön – bármennyire is ennek ellenkezőjét állították naponta a politikusok. A választás újabb egymillió munkanélküli és a font meggyengítése között elkerülhetetlennek látszott: ez volt a példabeli háromlábú gazella. Az oroszlánok pedig rámozdultak. A britek pár nap után inkább levitték a kamatokat és elengedték a fontot, ami jelentősen meggyengült. A kamatok csökkentése után a gazdaság talpra állt, és megindult a munkahelyek számának növekedése. Ez persze – amint már fentebb leírtam – nem azt jelenti, hogy Soros és a többi spekuláns szíve vágya az volt, hogy fellendüljön a brit gazdaság, hanem csak azt, hogy elkerülhetetlennek látták ezt az utat, és szerettek volna rajta pénzt keresni. Ennek során pár héttel-hónappal előbbre hozták a font gyengülését, mint ahogy az egyébként is valószínűleg bekövetkezett volna. Ezzel előbbre hozták a brit gazdaság talpra állását is, így valójában nem, hogy károkat, hanem hatalmas hasznot hajtottak, hiszen sokkal kevesebb ember, sokkal kevesebb ideig maradt munkanélküli, mint egyébként lett volna (akit érdekel, hogy mi történt akkor, amikor a britek makacsabbak voltak, és ragaszkodtak a túlértékelt árfolyamhoz, az olvasgasson az 1920-as évek monetáris történelméről, amikor az aranystandardhoz való szigorú ragaszkodás hosszú éveken át többmilliós felesleges munkanélküliséget, szegénységet, éhezést okozott)…

És végül a lényeg: mindenki spekulál. Aki lakást vesz most, mert azt gondolja, hogy 2 év múlva csak drágábban tudná, és az is, aki nem, mert szerinte már csak lefele mehetnek a lakásárak. Aki angolul tanul, mert azt gondolja, hogy azzal majd többet fog keresni. Aki búza helyett kukoricát vet, mert azt gondolja, hogy annak megugrik az ára. Aki aranyat vesz, mert fél a pénzügyi rendszer összeomlásától. Sőt az is, aki inflációkövető lakossági magyar állampapírt vásárol, mert azt gondolja, hogy megugrik majd az infláció.

A spekuláció mozgatja a gazdaságot, mindig is így volt, és előrelátható ideig így is lesz. Ezt nem muszáj szeretni, de érdemes elfogadni. Mint ahogy azt is, hogy a gazdasági törvényszerűségeket nem lehet megkerülni. Sem 21. századi szocializmussal á la Venezuela, sem harmadikutas, unortodox megoldásokkal. Ameddig az önérdek vezeti az embereket, és nem jön el a krisztusi mennyeknek országa, ahol megszűnik az ego uralma, addig ez így lesz…

Olvasnivaló, akit bővebben érdekel a font megtámadása.

(A témaötletért és a linkért köszönet Orsinak!)

www.zsiday.hu