szept.
18
2015

A hiányzó bérnyomás nyomában

A Fed kamatdöntő ülése megosztotta a befektetőket és a szakértőket. Leginkább abban, hogy miért nem kell kamatot emelni. A sokat hangoztatott indokok között ott voltak a kínai lassulás jelentette veszélyek, a csökkenő nyersanyag árakkal járó deflációs nyomás, vagy épp a gyengélkedő részvénypiac.

Azonban az 5,1 százalékos munkanélküliségi ráta sikerét kevesen vitatták. A Fed kezdetektől kitűzött kettős, összefüggő céljai között szerepelt a munkaerőpiac válság utáni helyreállítása, valamint inflációs céljának elérése. Utóbbit a munkaerőpiac helyreállását követő bérnyomáson keresztül remélték teljesíteni. Bérnyomás alatt a szűkülő munkaerő-kínálat által generált bér- és költségnövekedés hatását kell érteni, amelyet a legegyszerűbb kereslet/kínálat mechanizmusok alapján is le lehet írni közelítőleg.

Az áhított hatás azonban mind a mai napig várat magára. Bár növekedés van a nominális béreket tekintve, az elmarad a válság előtti pályától.

Sokat emlegetett faktor, hogy a válság és az azt követő nehezebb időkben a kilátástalanság miatt a munkaerőpiac 4,5 százaléka felhagyott az álláskereséssel. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy egyes munkát keresők inkább a megtakarításaikból kívánnak megélni, például korán nyugdíjba vonulnak. Általában ezek az emberek nem a friss diplomások közül kerülnek ki, így a jelenség hatása rányomja a bélyegét többek között az átlagos produktivitásra is.

Amennyiben túl szoros munkaerőpiaci kondíciók lépnének fel a tengerentúlon, a magasabb bérek elegendő indokot adhatnak az önként kivonult munkaerő egy részének visszatérésére. Ez középtávon lassítja a bérek növekedésének ütemét, hiszen az így megjelent plusz kínálat lefelé nyomja a munka „árát”.

Míg a kínálati oldalon a fent említett ok miatt egy jelentősebb puffer húzódik, a regeneráció évei a keresleti oldalon is éreztették hatásukat. A Beveridge-görbe segítségével szemléletesen lehet ábrázolni a problémát. A görbe a nyitott állásajánlatok és álláskeresők számát veti össze, valamint a két változó közötti kapcsolatot vizsgálja. Az üzleti ciklusoknak megfelelően a magasabb foglalkoztatottság (avagy alacsonyabb munkanélküliség) több szabad állással jár.

A 2008 előtti és utáni időszakot vizsgálva azonban egy érdekes változás látszik a trendben. Pusztán vizuálisan vizsgálva a görbe jobbra/felfelé tolódott el. Ez azt jelenti, hogy ugyanannyi szabad állásajánlatra több munkanélküli jut. Másképpen, azonos mennyiségű munkanélkülire pedig több állásajánlat.

Ez elsőre nem hangzana rosszul, de valójában a következőt jelenti: ha azonos mennyiségű álláskeresőnél magasabb a betöltetlen helyek száma, akkor a munkáltató nagyobb tömegben sem talál megfelelő embert a feladatra. Érthetőbben: számítástechnikust keresnek, de csak cukrász jelentkezik.

Ez a strukturális munkanélküliség növekedését jelenti. Az egyetlen biztos pontnak gondolt munkaerőpiac sem áll olyan stabil lábakon, mint azt sok gazdasági szereplő gondolja.

 

Fotó: Linkedin.com