adocsokk
aug.
23
2016

A járulékcsökkentés hatékonyságáról

Az elmúlt hetek izgalmas híreket hoztak a magyar államháztartással kapcsolatosan. Rekord alacsony szintre süllyedt a költségvetési deficit, a GDP-hez mért államháztartási adósság szintén csökkenő tendenciát mutat, és a járulékcsökkentés lehetősége is felröppent.

A fiskális stimulálás ötlete már több hónapja körbelengi a gazdasági és tőzsdei légkört, a Merrill alapkezelői felmérése szerint a válság óta nem várták még ennyire.  Van, aki a gazdasági növekedés Szent Grálját látja benne, a keynesi közgazdaság sikereivel alátámasztva érvelését. Persze ellenzői is vannak, akik értelmetlen pénzégetésnek tartják ezt a fajta költségvetési politikát, Japán elmúlt két évtizedét és jelenét felhozva példaként. Én személy szerint egy harmadik perspektívából szeretem vizsgálni a kérdést, mégpedig a monetáris politika támogató eszközeként, amely képes lenne bejuttatni a többletlikviditást a gazdasági véráramba. Most lássuk a gyakorlatot.

Fiskális stimulust két oldalról lehet végezni: az adóterhek enyhítésével, a kormányzati kiadások/beruházások növelésével, avagy a kettő elegyével. Esetünkben a járulékcsökkentés egyértelműen az adóterhek oldalára hatna erősebben. Az egyetlen kivétel az állami munkaerő, erről később röviden.

A kérdés: képes lenne-e az intézkedés a gazdasági vérpezsdítésre? Az első fontos faktor, bárminemű gazdasági stimulusnál, hogy az adófizetők elhiszik-e, hogy a deficit fenntartható. Amennyiben nem, úgy könnyen takarékra kapcsolhatnak a háztartások, arra spekulálva, hogy később adóemelésekkel építi le a költségvetés a felhalmozott adósságot. Amennyiben a stimulálás évei alatt nem indul be a gazdasági növekedés/nem sikerül kinőni az adóssághegyet, ez gyakorta be is szokott következni.

Második lépés, amely már specifikus az adóterhek csökkentésének esetére, hogy ki viszi haza a megspórolt összeget, és az első körhöz hasonlóan, hajlandó-e elkölteni. Jelen esetben megint két lehetőség, plusz ezek elegye adott: vagy a munkáltató növeli profitját, vagy a munkavállaló nettó bére nő. Ahogy fentebb írtam, ezért nem mindegy az állami dolgozók kérdése. Amennyiben a munkavállalóhoz vándorol a megspórolt összeg, úgy az ő esetükben kiadási oldali stimulusról is beszélhetünk.

A két lehetőség közötti különbség az egyes szereplők fogyasztási hajlandósága. Ebből a szempontból a munkavállalóhoz került összeg hasznosabb, hiszen általában ők kiépviselik az alacsonyabb jövedelmű csoportot, amelynél magasabb a fogyasztási határhajlandóság. A jelenlegi szűkös munkaerőpiac miatt a munkavállalók térfelén a labda, így inkább ez a szcenárió valósulhat meg.

Forrás: KSH

Forrás: KSH

A magyarországi fogyasztói hajlandósággal, a nyugati országokkal ellentétben, nem volt probléma az elmúlt néhány évben. Az alacsony megtakarítási ráták ugyan okozhatnának gondot egy gazdaság életében, amennyiben a beruházásokhoz külföldi forrásokra kellene támaszkodni, de mivel a beruházási kedv alacsony, és zúdul ránk az EU-támogatás, egyelőre emiatt nem válunk sérülékennyé.

Zárógondolatként a jövőbeni fogyasztásról: a reálértéken vett fogyasztás még mindig elmarad a válság előtti szintektől. Mivel a korábbi, magasabb normákra való törekvés pszichológiailag könnyebb, mint a még nem tapasztalt bőség elérése, ezért ez még egy ok arra, hogy miért lehet hatékony nálunk a járulékcsökkentés.

Forrás: KSH

Forrás: KSH