A jelszó: szabadkereskedelem!?

A mai napon a magyar időszámítás szerint az esti órákban fogadja Donald Trump Mar-a-Lago-i birtokán Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét.

Az idén márciusban megrendezésre került G20 csúcstalálkozó zárónyilatkozatába nem került bele az Egyesült Államok heves ellenállása miatt a protekcionizmus elutasítása és a szabadkereskedelem melletti kiállás, valamint a klímaváltozás elleni harc.

Ami szokatlan volt a találkozón, hogy nem az Egyesült Államok volt az, aki kiállt a szabadkereskedelem mellett, a protekcionizmus ellen, hanem Kína! Ezt megelőzően Trump élesen támadta Kínát a kereskedelmi gyakorlatai miatt (dömpingárak, árfolyampolitika). Ki szeretné vizsgálni, hogy mi okozza az USA 500 milliárd dolláros kereskedelmi deficitjét, erről rendeletet is alkotott. Trump szerint valós szabadkereskedelmet az Amerikai Egyesült Államok folytat, nem pedig Kína.

Nézzük a találkozó előtti felállásokat!

Kína egyértelműen a szabadkereskedelem pártján áll, nemrégiben kezdte el az új kínai Selyemút projektjét. Mindeközben kezelni kényszerül a nemcsak saját számára, hanem a globális gazdaságra is veszélyt jelentő adósságszintjét, úgy, hogy egyúttal szeretné a belső fogyasztás súlyát növelni a hazai bruttó nemzeti jövedelmén belül.

Az is megállapítható, hogy Kína elvárja, hogy árui a világ minden csücskébe eljussanak, egyenlő feltételeket követel az USA és az EU piacain. Mindemellett kedvező árfolyamon számolhat el a deviza indokolatlan gyengén tartásával a főbb kereskedelmi partnerekkel szemben. Ellenben, aki az országában szeretne üzletet indítani, csak az államon keresztül (vegyesvállalatok), sokszor korlátokba ütközve teheti ezt meg, hiszen Kína protekcionista módon védi a saját piacát, nem nyújt egyenlő feltételeket. Fontos megemlíteni, hogy a nyugati világ gyakorta panaszkodik ipari kémkedésre, a technológiák jogosulatlan átvételére és használatára.

Az általános vélekedés, hogy Kína finanszírozza az USA hiányát, alapvetően téves, amit az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris politikája bizonyított az elmúlt kilenc esztendőben. A Fed jegybankként gyakorlatilag annyi állampapírt tud venni, amennyit csak akar.

A térfél másik oldalán az Amerikai Egyesült Államok áll. Trump kimondott célja, hogy munkahelyeket vigyen haza, növekedést szívjon el az ázsiai régióból. Vessünk egy pillantást az alábbi ábrára!

A grafikon jól szemlélteti, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a munkaerőpiac kezd feszessé válni. Lassan a strukturális munkanélküliség (a munkahelyek szerkezete és az állást keresők szerkezete, vagyis a szakmastruktúra eltér egymástól) állapota lesz jellemző a munkaerőpiacra. Az amerikai iparban lehetnek még szabad munkaerő-kapacitások, de ezek száma is beláthatóan véges. Figyelembe véve a statisztikákat az 1950-es évektől, hasonlóan feszes munkaerőpiac esetén átlag 3,4 év múlva recesszióba került az USA gazdasága.

Azonban a munkaerőpiac feszessé válása elvileg megkönnyítheti, sőt késztetheti is a Fed kamatemelését. Szintén az 1950-es évektől rendelkezésre álló adatok alapján azt is láthatjuk, hogy a Fed kamatemelési ciklus kezdetétől (a mostani 2015. december) mérten átlag 4,7 év után recesszióba került az USA gazdasága. A kamatemelési ciklus hozamemelkedést generálhat a kötvénypiacokon, ami könnyen a dollár további felértékelődéséhez vezethet. Erre szokták azt mondani, hogy innen szép nyerni, hiszen a felvázolt folyamat az erős dolláron keresztül tovább ronthatja a kereskedelmi deficitet.

Érdemes még néhány szót ejteni a protekcionizmusról. Azt gondolom, hogy ha Trump védővámokat vezetne be, azzal két dolgot biztosan elérne. Először is azt, hogy a másik fél is lépéskényszerbe kerülne és kibontakozna egy gazdasági háború. A másik amiben biztos vagyok, hogy az amerikai emberek nem fogadnák kitörő lelkesedéssel azt, hogy a már jól megszokott termékeiket jelentősen magasabb áron kaphatják csak meg. Arról nem is beszélve, hogy a növekvő infláció szintén a kamatemelés irányába hatna, ami pedig erősítené a dollárt, így ezen lépése sem csökkentené a deficitet. Persze ilyenkor merül fel az emberben, hogy ha már a politika ilyen szövevényes és bonyolult, nem lenne jobb, ha mindenki otthon állítaná elő a termékekeit és azt vásárolnák az emberek? Engedjék meg, hogy itt hivatkozzam Travolta kollégám írására.

Van még egy fontos kérdés, ami szintén szóba fog jönni. Kína az egyedüli nagyhatalom, aki diplomáciai viszonyt ápol Észak-Koreával. Észak-Korea azonban az elmúlt egy évben fokozta rakétakísérleteit. A rakétái elérik az USA szövetségesének számító Dél-Koreát és Japánt, valamint a szakértők becslése alapján 5-10 éven belül az interkontinentális rakétáik el fogják érni az USA keleti partjának nagyvárosait is. Trump ezzel kapcsolatosan az alábbi nyilatkozatot tette: „Az Egyesült Államok önállóan, Kína segítsége nélkül, egyoldalú lépésekkel is kész felszámolni az észak-koreai atomfegyver-fejlesztési program jelentette fenyegetést.”

Mindenesetre egy dologban bízom a mai napot illetően, miután a világ két legerősebb szuperhatalma fog egy tárgyalóasztalhoz ülni, hogy a józan ész felül fog tudni emelkedni a belpolitikán.