A Lap: új gazdasági magazin indul

2014. augusztus 7-én A lap néven új gazdasági magazinhoz hasonló kiadvány jelenik meg hazánkban. A befektetések világában dolgozók írásaira épülő negyedéves lapot a Concorde Alapkezelő munkatársai, hazánk legsikeresebb portfóliókezelői és privát bankárai írják. A lap célja, hogy ismereteket, tudást közvetítsen, széles körben tájékoztassa az olvasókat a globális és hazai piaci történésekről, a felmerülő befektetési lehetőségekről, s ezáltal hozzásegítse az olvasókat ahhoz, hogy tájékozottan hozhassanak döntést megtakarításaikról. A magazin újságárusoknál és előfizethető formában egyaránt elérhető.

Az augusztus 7-én megjelenő, 32 oldalas új negyedéves magazin befektetésekkel kapcsolatos cikkeket, tanácsokat tartalmaz, közérthető nyelven. A LAP nyomon követi a globális és hazai piaci történéseket, valamint exkluzív interjúkat is közöl a világ legelismertebb pénzügyi szakembereivel, valamint esettanulmányként bemutat egy-egy részvénysztorit. Az első lapszámban lehet olvasni a holland postáról, továbbá Soros György, a Magyarországról elszármazott befektető, társadalmi- és közügyeket támogató gazdaságtudós nyilatkozik többek között az euróövezetben tapasztalható megszorító intézkedések gazdasági hatásairól valamint a várható euróárfolyamokról.

A lap kiadója a Haszon Lapkiadó Kft., tulajdonosa a Concorde ALAPKEZELŐ, akik körültekintő piacelemzés után döntöttek úgy, hogy a hazai alapkezelési szolgáltatásokat nyújtó társaságok közt egyedülálló módon lapkiadásba kezdenek. „A társaság által életre hívott blog, az alapblog.hu olvasottságán felbuzdulva az elmúlt évben négy próbaszám jelent meg a többnyire a blog írásaira támaszkodó lapból, melyeket az ALAPKEZELŐ ügyfelei és potenciális ügyfelei számára juttattunk el. Ekkor született meg a felismerés, hogy még mindig sokan örülnek a nyomtatott anyagoknak az elektronikus mellett, s ezért elhatároztuk, a szélesebb olvasóközönség számára is elérhetővé tesszük és lapkereskedelmi forgalomba helyezzük” – nyilatkozta Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója.

A Lap elnevezésű negyedéves kiadvány az augusztusi debütálás után legközelebb 2014. november 13-án kerül majd újra az utcára. Újságárusoknál 550 forintért vásárolható meg, míg az egyéves előfizetés ára 1 600 forint.

A Concorde Alapkezelő a legnagyobb független (nem banki és nem biztosítói hátterű) személyre szóló pénzügyi, befektetési, vagyon- és alapkezelési szolgáltatásokat nyújtó társaság Magyarországon. Az immár húsz éve működő cég idén februárban az Euromoney friss privát banki és vagyonkezelői felmérése alapján a magyar alapkezelők közül a 33 kategóriából a legtöbb első helyezést szerezte meg, márciusban pedig a Privátbankár.hu Klasszis 2014 Díjkiosztón az Év Alapkezelőjének választották és további hat első helyezést vitt el.

Forrás: Adó.hu – 2014. augusztus 8.

              Népszava.hu – 2014. augusztus 11.