A magyar demokrácia fekete napja

Amikor elindítottam ezt a blogot, akkor úgy döntöttem, hogy nem fogok politikával foglalkozni, csak a gazdasággal. A tegnapi eseményekről azonban mégis úgy érzem, hogy fontos írni. Két okból is. Az egyik az, hogy van gazdasági vetülete, a másik pedig az, hogy jóérzésű ember azt hiszem, emellett nem mehet el.

A helyzet az, hogy teljesen egyértelműen a hatalomhoz kötődő magánhadsereg avatkozott be a politikába, megakadályozva egy teljesen alapvető demokratikus intézmény, a népszavazás kiírását és végrehajtását (egyébként már többedjére, de most először fizikai erőszakkal fenyegetőzve). Sajnálatos módon ez beleilleszkedik abba a trendbe, hogy Magyarországon évek óta folyamatosan kiiktatásra kerültek a fékek és ellensúlyok, a független demokratikus intézményrendszer leépülőben, ez azonban új mélypont. Ez már az 1920-as, 1930-as évek fasiszta hatalmait idézi, illetve a modernebb időkből a volt szovjet köztársaságokban zajló politikai berendezkedést. Azt gondolom, hogy a magyar társadalomnak most már tényleg itt az ideje meghúznia a határvonalat: eddig, és ne tovább! Ha ez nem történik meg, valóban ázsiai szintre süllyedünk.

És itt jön ennek a gazdasági vonulata is: fél/antidemokratikus berendezkedéssel, a jogállam leépítésével pontosan tudjuk, hogy milyen jövő várhat Magyarországra: lecsúszás, oligarchásodás, éles társadalmi szakadékok, egy olyan ország, ahol még világosban sem lehet bizonyos városrészekbe besétálni, ahol a gazdagok csak testőrséggel védhetik meg magukat egymástól és mindenki mástól, és ahol a gazdaság fejlettsége így néz ki.

Teljesen egyértelmű, hogy kizsákmányolható ásványi kincsek híján ezeknek az országoknak alig van esélyük a szegénységből való kilábalásra, a külföldi tőke messziről elkerüli őket, a hazai tőke is csak abban érdekelt, hogy gyorsan megszedje magát, majd ezt a pénzt biztonságos helyre menekítse („fogd a pénzt és fuss”), ahol gazdasági-politikai ellenfelei nem tehetik rá a kezüket.

El kell döntenünk, hogy a Sztánok világához akarunk-e csatlakozni, vagy tényleg utol akarjuk-e érni Ausztriát, ahogy pár napja a jegybankelnök olyan szépen előrevetítette. Egyértelmű ugyanis, hogy verőemberekkel koordinált áldemokráciában ez utóbbi nem lehetséges.

www.zsiday.hu