A magyar piacon erősít a Concorde

A konzervatív befektetési politika és a külföldi piaci kockázatok elkerülése, az utóbbi két évben „bejött” a Concorde Értékpapír Rt.-nek, valamint alapkezelőjének, amit a vagyonkezelői teljesítményük is tükröz. Mindehhez kellett a következetesen megvalósított üzleti stratégia és a cég szakembereinek ragaszkodása a meglátásaikhoz – vélekedett Jaksity György, a brókerház elnök-vezérigazgatója. Szabó László, a Concorde Alapkezelő vezetője ezt gyakorlati példával is igazolta, hiszen a brókerház már 1996 óta elvi lehetőségnek tartotta a külföldi pénzpiaci befektetési eszközök hazai megjelentetését. Ám, mint Szabó fogalmazott, bármennyire csábítónak tűnt is az, és a konkurencia bármilyen gyorsan jelent meg ilyen befektetési szolgáltatással, a Concorde Alapkezelő nem élt vele, mivel úgy vélték: 2000 után túlértékeltek voltak az amerikai részvények, és befektetési tanácsként sem adtak ilyen vételi javaslatot. Ezért csak idén augusztusban jöttek ki az első nemzetközi részvényalapjukkal. Akkor, amikor már úgy vélték, a piacokon realizálódott a veszteségek döntő része. Ezt az indexek értékcsökkenése is tükrözi, a NASDAQ ebben az évben dollárban mérve 29 százalékkal zuhant, a Dow Jones 15-tel, ellenben a BUX a 200l-es mélypont után 2002-ben december elejéig – szintén dollárban számítva – 32,8 százalékkal emelkedett.

Szabó szerint ez remekül bebizonyítja, hogy időnként megdől az az általánosság, hogy a nagy piac a jó piac, míg a kicsi rossz. A banki háttér és szinte fiókhálózat nélküli brókerház idei árbevétele 1,9 milliárd forint lesz, az üzemi eredménye 600 millió forint. Az idén a BAMOSZ legjobb alapkezelői díját elnyerő Concorde Alapkezelő, a teljes vagyonkezelési piacból két százalékkal részesedik. Ez több mint 30 milliárd forint, a nyílt végű alapokban tartott befektetői tőke pedig nyolcmilliárdnyi.

K. J.

Forrás: Magyar Hírlap – 2002. december 13.