A monetáris rendszer alkonya

Inflációt és globális recessziót valószínűsít a bajokkal küszködő Deutsche Bank volt közgazdásza. Thomas Mayer, aki egyebek közt az európai pénzügyi rendszer reformjára szakosodott frankfurti Center for Financial Studies egyik alapítója szerint az euró nem lehet életképes hosszabb távon, mert annak alapfeltétele hiányzik és mindig is hiányozni fog: az egységes európai állam. Ilyen nincs és nem is lesz. Hozzáteszi, a nyugati világban mesterségesen alacsonyan tartott kamatkörnyezetből való kiszállást a jegybankok képtelenek simán végrehajtani, ennek eredménye pedig a hirtelen megugró infláció, és a papírpénzbe vetett hit elillanása lesz.

Zentai Péter: Ha annyival jobban tőkésítettek és biztonságosabbak a nagy bankok manapság, mint amilyenek a nagy válság előtt voltak, akkor mivel magyarázható, hogy a piacok most mégis kockázatosaknak ítélik meg a pénzintézeteket?
Thomas Mayer: Nem csak tőkeemelésekre kényszerítettük a bankokat, hanem arra is, hogy átstruktúrálásuk és esetleges kudarcaik költségeit ne fizettethessék ki többé az adófizetőkkel. Az összes következmény ma már csak a részvényeseket és a hitelezőket terheli. Ebben a felállásban a banki papírokat a piac roppant rizikósnak ítéli, árfolyamuk ezért csökken. Ilyen alacsony részvényárfolyamok mellett viszont a bankok egyre keservesebben tudnak új tőkére szert tenni. Csapdahelyzet alakult ki, ami miatt krónikusan gyenge a bankszektor.

Elfogadja azon véleményeket, miszerint a Deutsche Bank problémái korábbi vezetőinek kockázatos spekulációiból fakadnak?
A legkönnyebb némelyek mohóságát hibáztatni, őket bűnbakká tenni. Ha erről lett volna szó, akkor a problémákat egyszerű személycserékkel meg lehetett volna előzni. Valójában a gondok mélyebben keresendők. A Deutsche Bank globális befektetési bankká akart válni, ennek érdekében komoly kockázatokat is felvállalt. Amíg a piacok virágoztak, ez a stratégia működött is. Amint azonban lejtmenetre váltottak át a piacok, a kockázatokban rejlő veszélyek mind „beütöttek”. Ezért a bank most egyrészt fizetni kényszerül a hibái után, másrészt átgondolni a jövőbeli stratégiáját.

A Deutsche Bank problémája mennyire jellemző a többi nagy pénzintézetre?
Az egész európai bankszektor gyengélkedik, de országonként változóak a konkrét körülményeik. Olaszországban például a bankok azért problémásak, mert az egész olasz gazdaság problémás. Németországban erős a gazdaság, viszont a bankok korábbi problémáik miatt szenvednek. Attól, hogy annak idején belebonyolódtak az amerikaiak hitelezésébe és most még az alacsony kamatkörnyezetet is a nyakukba kapták. A német bankok csak keveset tudnak manapság keresni üzleti aktivitásukkal és a betéteseiket sem merik terhelni. Így aztán folyamatosan esik a profitjuk.

Meg kellene reformálni a nagybankok működését?
A nagy kereskedelmi bankok akkor lennének biztonságosak, ha fundamentális reformot hajtanának végre a pénzügyi rendszerben. A reform lényege az lenne, hogy a jövőben valóban kizárólag a jegybankok gyárthatnának pénzt, a kereskedelmi bankokat pedig eltiltanák a „pénznyomtatástól”: a bankok a jövőben csak a megtakarítók és a befektetők közötti közvetítésre fókuszálnának.
A jelen igazán hatalmas kockázatainak legfőbb oka ugyanis az, hogy a kereskedelmi bankok hitelezéseik révén pénzt kreálnak. Ez a könyvelésükben jelenik meg, de aztán valóságos bankjegyekké válnak azáltal, hogy a bankok megígérik: a könyvelésükben szereplő összegeket bármikor, bármely körülmények között készpénzre váltják a jegybanknál.

A megannyi ígérgetés dacára továbbra sem jött létre a beharangozott európai bankunió. Ennek az az oka, hogy nem tudnak egyről a kettőre jutni az euróövezethez tartozó államok, legalábbis a politikai kihívások kezelésében?
Az európai pénzügyi rendszer megalapítói az EKB létrehozásával megoldották ugyan, hogy nagyjából egy kézbe kerüljön a monetáris politika s azon keresztül a központi pénznyomtatás. A pénzügyi felügyeletek azonban nemzeti hatáskörbe tartoznak, ahány tagállam, annyi felügyelet. A rendszer nagyon is felemás, hisz a pénzügyi rendszert menedzselő intézményeknek nincs egy központi bázisuk, támaszuk. Márpedig történelmi tanulság, hogy különböző államok közös valutái soha sem bizonyultak hosszú távon életképesnek. Mivel aligha fog valaha is létrejönni egységes európai állam, valószínűtlen, hogy az euró sokáig fenn tudjon maradni. Az ugyanúgy el fog tűnni, mint ahogy annak elődei.

Meddig képesek kibírni a fejlett gazdaságok a nulla, sőt mínuszos kamatkörnyezetet?
Ezt senki sem tudja megjósolni. De hogy ez így nem maradhat örökké, az biztos. Én úgy látom azonban, hogy rendezetten már képtelenség kihátrálni ebből a kamatpolitikából. Ugyanis cégek, bankok, háztartások, családok és kormányok egyaránt mélységesen hozzá lettek szoktatva az alacsony kamatokhoz. Ezért aztán bárminemű kamatemelés komoly recesszió felé nyomná a globális gazdaságot. Azt pedig nem hiszem, hogy a központi bankok fel mernék vállalni mindezt, így hát növekszik egy ellenőrizetlenül kiszabaduló infláció veszélye. Ez esetben viszont az emberek el fogják veszíteni a hitüket a pénzben. Mindent egybevetve úgy gondolom, hogy válságba fordul át az egész monetáris rendszer.

Feltételezhető-e, hogy Donald Trump elnökké választása további súlyos gondokat hoz a világgazdaságra?
Az ő megválasztásának legsúlyosabb várható következménye, hogy protekcionista, erősen piacvédő, befeléforduló gazdaságpolitikát akar majd megvalósítani. Az 1929-es tőzsdei összeomlást követően az akkori amerikai kormány válasza az volt, hogy vámokat emelt az amerikai munkahelyek megvédése érdekében. Válaszul a többi állam is ugyanezt csinálta. Az 1930-33-as világválságot tulajdonképpen ez okozta: a protekcionizmus világméretűvé válása. Ha Trump a korábbi idők protekcionistáinak nyomdokain halad, akkor az nagyon súlyos recesszióba, esetleg depresszióba sodorhatja a globális gazdaságot.