Forrás: nepszava.com

A múlt Kínája

2015. augusztus 11.: a kínai jegybank a lassulás megfékezésének érdekében egy számukra új eszközhöz nyúl és 1,9 százalékkal leértékeli devizáját a dollárral szemben. Állítólag egyszeri stimulusról van szó. Másnap újabb 1,6 százalékos leértékelés következik, valamint egy ígéret, hogy ezentúl a jegybank igyekszik jobban a piaci mechanizmusokhoz igazítani a jüan árfolyamát.

A kínai növekedés jópár negyedéve lassul, ezt látjuk. De akkor miért épp most nyúlt a devizához a gazdasági vezetés? Az utolsó csepp(ek) a pohárban minden bizonnyal a hétfőn megjelent, júliusi külkereskedelmi mérleg adatai voltak. Immár nem csak a növekedés üteme lassul, de az exportorientált gazdaság külkereskedelmi mérlege is szűkülést mutat. Mind az import-, mind az exportszámok csökkentek az egy évvel korábbi adatokhoz képest. E trendben a közrejátszó tényezők a gazdaságok bővülésének üteme és deviza piaci hatások.

Kína GDP

 

kínai külker

A világgazdaságra vonatkozó prognózisok az elmúlt hónapokban folyamatosan csökkentek a kiábrándító makrogazdasági adatok nyomán. Ez nem feltétlenül jelenti, hogy jön az apokalipszis, inkább csak a várakozásokhoz nem sikerült felnőni. Egy gyengébb gazdaság pedig nyilván kevesebbet importál Kínából, mint azzal előtte számolni lehetett. Ez túltermeléshez és nyomott árakhoz vezet; érdemes megnézni a kínai acél árfolyamát.

Kínai acél

Míg a külső bővülés inkább az exportra nyomja rá bélyegét, addig a belső növekedés és növekedési várakozások az importra vannak hatással. A mechanizmus épp fordított, mint az előbb felvázolt forgatókönyv. Egy gyengébb kilátásokkal bíró kínai gazdaság nem fog annyit fogyasztani, így a belső kereslet – hazai és külföldi termékeké egyaránt – csökken, bár nem feltétlenül azonos mértékben.

Az ilyen és ehhez hasonló nemzetközi keresleti-kínálati mechanizmusokat jól tükrözi és gyógyítja a devizák le- vagy épp felértékelődése. A kínai jüan azonban évek óta a dollár árfolyamához van kötve, bár kisebb-nagyobb leértékeléseknek ki volt téve az elmúlt évtizedben. Sokáig  a kínai deviza alulértékeltsége miatt bírálták a kínai vezetést, mondván, hogy mesterségesen tartja versenyképesen a kínai exportpiacot.

Kína, ahogy eddig ismertük

Ahhoz, hogy pontosabb rálátást nyerjünk a jelenlegi helyzetre, azt kell először megnézni, hogyan jutottunk idáig. A kínai gazdaság struktúráját beruházásorientáltként lehet leírni, hasonlóan a Japán boomhoz az 1960-as és 1970-es években. A magas belső megtakarítási rátákból beruházások születtek, majd később ezek segítségével ezt a belső aggregált megtakarítást „exportálták” a világba.

A kínai gazdaságban a befektetések a válság előtt 41-42, a válságot követően 47-48 százalékát adták az ország GDP-jének. Összehasonlításként, a fejlett világban a nyersanyag-exportáló országok (Kanada, Ausztrália) viszonylag magasabb, 25-30 százalékos rátával büszkélkedhetnek. Ez nagy valószínűséggel a mostani nyomott árupiaci árfolyamok nyomán csökkeni fog. A fejlett világ többi része (EU-átlag, USA, Japán) pedig 18-21 százalékos arányt mutat fel.

Beruházási ráták

Ugyanakkor az utóbbi években, habár a ráta stagnált, valami már megváltozott a kínai beruházások körül. A lényeg előtt közgazdasági mérésekben kevésbé jártas olvasóinknak eláruljuk, hogy a beruházásokhoz három csoport sorolandó: termelő tőke beruházások (gyárak, gyártósorok, ipari területek, stb.), lakossági beruházások (ingatlanpiac) és a raktárkészletek állománynövekedése. Az elmúlt időszakban a kínai mutató a saját 47 százalékos szintjével elkezdett a termelő tőke felől a készletek és ingatlanok felé fordulni. Az ingatlanbuborék mára már kipukkadt, aki pedig a túltermelési válság gazdaságra gyakorolt várható hatásaira kíváncsi, nézzen utána az 1929-et követő időszaknak!

Amikor arról hallunk, hogy a kínai gadaságnak strukturális átalakításra van szüksége, leginkább ezt a beruházás-orientáltságot kell érteni alatta. Sok szakember szerint ez a fejlődő piac már fejlett annyira, hogy a „saját lábára álljon” és saját fogyasztására támaszkodjon. Ehhez természetesen a fogyasztáson keresztül csökkennie kellene a megtakarítások szintjének, ami a beruházásokon kívül az óriási külkereskedelmi többletet is magával rántaná. Egyelőre azonban úgy látszik, a kínai vezetés tesz még egy kísérletet a régi rend visszaállítására.

A devizaleértékelés szükségessége

Az előbb felvázolt központi törekvéseknek kitűnő eszköze lehet a jüan árfolyamának csökkentése. A külföldi javak hirtelen 4 százalékkal drágulnak, míg az exporton 4 százalékkal lehet többet keresni.

A régi rendszer megtartásához való ragaszkodás egyfajta politikai kockázatkezelésként is felfogható. Kína még mindig egy szocialista, központosított, központi utasításokra épülő totalitárius rendszer. Amíg az emberek azt látják, hogy a rendszer működik és „szalad a szekér”, addig ezt jobban elviselik. A gazdasági növekedés lassulása azonban ennek a szimbiózisnak véget vethet.

A másik politikai törekvés a dollár hegemóniájának megtörése lehet. Kína hónapok óta ostromolja az IMF-et, hogy a jüan is elfogadott tartalékdeviza lehessen. Az eddigi visszautasítások, elnapolások egy indokkal dolgoznak: az árazás nem elég piacbarát. A kínai jegybank mostani, piacbarátabb árazásának ígéretével megtette az első lépést az akadályok elhárításának érdekében.

Egy ilyen döntés a távol-keleti régióban igen szignifikáns lehet, hiszen több ázsiai gazdaság is dönthetne úgy, hogy a dollár helyett legnagyobb kereskedelmi partnere devizájában halmoz fel devizatartalékokat. Ezzel Kína megszilárdíthatná gazdasági pozícióját a világgazdaság egyik (eddig) leggyorsabban növekvő régiójában.

Kiemelt kép forrása