A nap vendége Bilibók Botond

Mit tehetnek a befektetők, illetve az alapkezelők az orosz–ukrán konfliktus nyomán? Biztonságba kell helyezni a befektetést vagy jobb nyugton maradni?

Bilibók Botond.: Nehéz kérdés, valószínű, hogy a nyugalom a legcélravezetőbb út, tehát kapkodni befektetések, megtakarítások területén sem célravezető.

Ilyenkor tehát jobb a profikra bízni a döntést?

B.: Amíg az orosz–ukrán konfliktus egy lokális konfliktus, addig azt gondolom, hogy nem szabad meggondolatlan lépést hozni. Amíg ezeken a határokon belül marad és lokális, addig nagy valószínűséggel nem gyakorol az európai, egyesült államokbeli, dél-amerikai részvénypiacra különösebb hosszan tartó nyomást. Lehet arra spekulálni, hogy egy ilyen geopolitikai konfliktus néhány napra, esetleg néhány hétre az eszközárakban olyan változást okoz, amit profitra lehet váltani. De ez puszta spekuláció, tehát ha ez nem lép ki ezeken a határokon kívülre, akkor egész egyszerűen nem fog hosszan tartó nyomást gyakorolni az eszközárakra, részvényárakra, nyersanyagárakra.

Felvetődik azonban az a gondolat is, hogy ilyenkor az alapkezelők esésre játszanak, azaz shortolnak? Általában az alapkezelők vagy az alapok shortra vagy longra játszanak, de sok olyan alap van és nyilván a Concorde Alapkezelő alapjai között is van olyan, amelyik ezt is meg, azt is csinálja.

B.: Az, hogy ki az, aki long pozíciókat és ki az, aki short pozíciókat nyit és ezt mire használja, ez egy picit messzire vezető kérdés. Van egy általánosság, amit mindenképpen ki kell hangsúlyozni, hogy a tőkepiac rövid távon egyértelműen 0 értékű játék, azaz a grafikonok két végpontja gyakran ugyanolyan magasságban van, ergo hogyha senki nem csinálna semmit, akkor ennek 0 lenne az eredménye. Abban az esetben, hogyha a szereplők rövid távon elkezdenek adni-venni, akkor egyértelműen lesznek nyertesek és lesznek vesztesek. Ugyanakkor hosszú távon tekintettel arra, hogy a tőkepiacok a gazdasági növekedést képezik le, sok olyan elmélet szerint a részvények növekedése a nominális GDP-növekedést követi hosszú távon, tehát 0 összegű a játék. Hosszú távon pozitív összegű játék lenne a korábbi példával élve, ha a szereplők nem adnának-vennének, hanem tényleg hosszú távon 10-15-20 éveket ülnének egy jól diverzifikált részvényportfólióban. Ez most nincs így. Tekintettel arra, hogy nagyon sok igény merül fel, hogy rövid távú eredményesség is legyen, és ezt az intézményrendszer is megpróbálja megteremteni, ennek eredményeképpen valóban létrejönnek olyan termékek, alapok (ezek a magas kockázatú termékek közé tartoznak), amelyek megpróbálnak egészen rövid távú, néhány hetes, hónapos vagy akár éves eseménysorból eredményt kicsiholni. Ebből az következik, hogy akik nagyon rövid távon játszanak, azok érdekeltek lehetnek abban, hogy mind emelkedő, mind eső árfolyamoknál profitot érjenek el.

De ezek egyéni befektetők vagy pedig az alapok is?

B.: Az egyéni befektetőket szereti a mai köznyelv spekulánsnak hívni. Nekem ez nem pejoratív, valószínű, hogy nagyon sokaknak az. Ők azok, akik alapvetően rövid távon short pozícióból is megpróbálnak eredményt elérni. Legyen egy érdekes felvetés a deviza, Amikor én eurót veszek, akkor longot vagy shortot veszek, mert ugyanakkor, amikor eurót veszek, forintot adok el. Tehát az egyiket longolom a másikat shortolom, ebből következően bizony sokszor nagyon nehéz megmondani, hogy ez long vagy short. Ahhoz egyértelműen meg kell határozni, hogy milyen devizanem az, amiben a megtakarításaimat kezelem.

Tulajdonképpen ezzel azt akarja mondani, hogy aki nem nagyon cizellált befektetőnek gondolja magát, az jobb hogyha profikra bízza a dolgot. Azért a profik is érdekesen gondolkodnak, idézek most egy nagyon érdekes mondatot: „olyan vagyok, mint a háziasszony a piacon, keresem az olcsó, de jó minőségű árut és azt veszem meg. Annyi a különbség, hogyha valami kihívóan drága, akkor én tudok eladni is. Ez olyan mintha bárki meg tudná csinálni.

B.: Elvileg bárki meg tudná csinálni, annyira fejlett ma már az intézményi rendszer.

Felismerte, hogy ki mondta?

B.: Igen, Szabó László mondta, aki az igazgatóság elnöke és gyakorlatilag az alapkezelő alapítója. Jól kiolvasható ebből az, amire a short pozíciókat gyakran használják, és Laci egyértelműen használja: egyszerre nyit long- és shortpozíciót nagyon gyakori esetben. Mondok egy viszonylag egyszerű példát, ha ő azt gondolja, hogy az európai bankrészvények olcsók vagy relatíve olcsók és mondjuk az Egyesült Államoknak a banki részvényei drágák, akkor nem pusztán arra tud játszani, hogy az európait megveszi, hanem arra is tud játszani, hogy az amerikait ugyanebben a pillanatban eladja. Ilyenkor nem arra fókuszál, hogy az egyik lemenjen, a másik felmenjen, hanem arra, hogy a kettő közötti értékkülönbség csökkenjen. A Laci által kezelt portfóliókban nagyon gyakori az ilyen ügylet.

A Concorde Alapkezelő tulajdonképpen mennyi vagyont kezel? Hol lehet elhelyezni a Concorde Alapkezelőt a magyar befektetési piacon? Hány éves múltja?

B.: Gyakorlatilag az idei évben 20 éves a cég.

Akkor jól emlékeztem, hogy valami évfordulószerűség van?

B.: Igen, idén lesz 20 éves. Régiós viszonylatban is egy különleges helyzetben vagyunk, mert valóban minden banki, biztosítói háttér nélkül az elmúlt 20 évben szépen lassan, következetesen sikerült az üzletet is építeni, ami abban csúcsosodik ma ki, hogy 490 milliárd forintot kezelünk. 490 milliárd forint nemzetközi viszonylatban is, főleg egy olyan helyen, ahol a megtakarítások nem olyan magasak, mint mondjuk Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban, egy nagyon szép eredmény. Egy olyan eredmény, amivel fent lehet tartani egy olyan szellemi műhelyet – mi negyvenen vagyunk –, ahol mindennek megvan a helye. 9 portfóliókezelő, illetve portfóliókezelő asszisztens dolgozik; elemzők is ők egyben, tehát nagyon sokan vannak. Egy normális back office van, normális informatikai rendszer és ezt mind-mind magunk működtetjük ugyanúgy, mint a nagyok. Ez ilyen tekintetben különleges. A nagyságrendje is akkora, amekkorát sem a magyar, sem a regionális piacon nem lehet profin, normálisan elkölteni és kezelni, egész egyszerűen ki kellett, és mi már jóval több mint 10 éve, egész pontosan 14 éve léptünk ki a globális piacokra. Itt már globális befektetéseket hajtunk végre leginkább a fejlett piacokon, USA, európai és némi távol-keleti kitettséggel.

Ennek a közel 500 milliárdnak hányad része az intézményi befektetés, és hányad része az úgynevezett magánbefektetés, ha ez nem üzleti titok?

B.: Nem üzleti titok. Van egy privát vagyonkezelési üzletágunk, ahol viszonylag kevés magán illetve családi ügyfelünk van, 500 alatt van ennek a száma. Ez ilyen tekintetben nagyon kicsi, de az egy főre jutó átlagos befektetési állomány magas, ma már 210 millió forint felett van, ami magyarországi viszonylatban egy igen szép szám, nagyon magasnak is tekinthető. Ebben a szegmensben mi a 480-ból valamivel több mi 90 milliárd forintot kezelünk ma. Ez egy szép nagy összeg. Vannak mellette a befektetési alapok, erről szólt igazából az életünk az elmúlt 3-4 évben, ebben volt bődületesen nagy növekedés, emellett vannak még mindig önkéntes nyugdíjpénztárak, illetve biztosítói portfóliók, amiket mi kezelünk. És megjelentek mára nemzetközi mandátumok is. Azt gondolom, hogy arra fókuszálunk a leginkább, hogy diverzifikáljuk az alapkezelőnek a mandátumát, ügyfélkörét. Ne csak magyarországi kitettségünk legyen, hanem amennyiben lehet, úgy európai és a későbbiekben egyesült államokbeli megtakarításokat is kezeljünk.

Amikor egy befektető megjelenik önöknél és azt mondja, hogy valamilyen befektetési alapba szeretnék pénzt tenni, akkor esetleg feltesz olyan kérdést, hogy milyen hozamot tudnak garantálni vagy pedig ma már ez a kérdés nem kérdés? Hiszen mindenki előbb tájékozódik, tudja, hogy körülbelül mi a helyzet, körülnéz a piacon, hogy az elmúlt években melyik befektetési társaság mit produkált.

B.: Két dolog, az egyik nagyon röviden. Mi nagyon kevés ügyféllel vagyunk kapcsolatban, néhány privát ügyféllel és nekik szolgáltatunk vagyonkezelési, adótanácsadási szolgáltatásokat. Én ebből tudok igazából táplálkozni, illetve tudni kell, hogy mi gyakorlatilag egy termékgyár vagyunk. Néhány terméket készítettünk, illetve kezelünk a magyar piac részére. Mi ott a vásárlóval nem vagyunk kapcsolatban, ezeket forgalmazókon keresztül juttatjuk el a befektetőkhöz, ők vannak kapcsolatban az ügyfelekkel.

Valamennyi kommunikáció van?

B.: Igen, kommunikáció van, illetve a forgalmazókon keresztül ma már kifejezetten gyakran találkozunk befektetőkkel, alap vásárlókkal és nagyon sokat változott a helyzet az elmúlt évtizedben. Ma nem kapunk olyan kérdést, illetve elenyésző, hogy garantálunk-e valamit, illetve hogy milyen hozamot fogunk elérni. Ez egy nagyon nagy fejlődés, azt jelenti, hogy azok a kezdeti gyermekbetegségek vagy tanuló pénzek kifizetésre kerültek, amelyekről ön kérdezett. Ma egyértelműen kirajzolható, hogy a magyar átlagos befektető még mindig kockázatkerülő. Ennek objektív okai vannak, nincs is ezzel semmi baj. De ugyanakkor már sokkal jobban el tudja dönteni, hogy mi az, amit keres és mi az, amit ezért kaphat, mint akár 7 évvel ezelőtt. Nekem az utolsó ilyen év 2006-2007 éve eleje volt, amikor megdöbbentő igényekkel találkoztam, például hogy 20-30 százalékért jövünk be. Ez megszűnt, ma már nincs ilyen.

Akkor a kamatok is mások voltak. És tételezzük fel, hogy ha a egy ilyen kérdést feltennének és válaszolnának is a kollégái ,akkor nyilván azt mondanák, hogy 5-10 százalékot talán tudunk hozni. Nem? Ilyen nagyságrendre gondolok, ön biztos mást fog mondani.

B.: Nem, ugyanezt mondom, csak mi másképpen fogalmazunk. Mi azt mondjuk, hogy nagyon örülnénk, ha képesek lennénk hosszú távon arra, hogy 5-10 százalék közötti hozamot el tudjunk érni azzal a kockázattal, amivel az elmúlt években ennél valamivel magasabb hozamokat el tudtunk érni.

A magyar adóváltozások azt ösztönzik, hogy tartós befektetési számlán tartsák a pénzüket az ügyfelek, ami egyben azzal jár, hogy nem kell kifizetni azt a 16+6 százalékos adót, ami egy 5 éves befektetés után jár nekik. Vagyis ha valaki 5 évig benntartja a befektetést, akkor adómentes, ha 3 év után kiveszi, akkor csak 16 százalékot kell fizetnie. Úgy láttam, hogy önök is mindenkinek azt ajánlják, hogy hosszú távra fektessenek be.

B.: Igen, ugyanis befektetés rövid távon nem létezik. Maradjunk abban, hogy az egy szerencsejáték. Vagy bejön, vagy nem jön be. Ezt egész egyszerűen el kell fogadni, azt gondolom, hogy azon már túl vagyunk, hogy akár hosszú évek szükségesek ahhoz, hogy egy jó teljesítmény ki tudjon rajzolódni. Ami az adómentes környezetet illeti, itt is azt gondolom, hogy nagyon nagy előrelépés van. Azt gondolom, hogy arról van szó, hogy a hosszú távú megtakarításoknál, amikor az állam ösztönzi, hogy tényleg nem nyúl hozzá a megtakarításaihoz a befektető, ez egy óriási ajándék, sokszor a megtakarított befektetett összegnek a 10-20 százalékát ajándékként megkapja. Az ajándékot idézőjelbe teszem, mert nyilván lemondással jár, ha nagyon nagy összegekről van szó.

Egyébként ez hasonló a nyugat-európai modellekhez? Nyilván ott is a hosszú távú befektetéseket ösztönzi az állam. Nem tudom, hogy ezt negatív vagy pozitív ösztönzésnek kell-e érteni?

B.: Én két oldalról is azt érzem, hogy pozitív. Az egyik az, hogy valóban adómentes környezetet kínál az állam annak, aki megtakarít, van egy másik is ami lehet, hogy egy kicsit furcsán fog hangzani.

Tudja, a hosszan kiszámítható adórendszer az valószínű a legnagyobb ajándék, azért ebben még van mit előrelépni. Azt gondolom, hogy a hosszú távú befektetéseknek az ösztönzése nagyon fontos.

Ez meg is történt?

B.: Én azt gondolom, hogy óriási előrelépés volt és nem látom semmi jelét annak, hogy ezt valaki meg szeretné változtatni.

Úgy látja, hogy az a többletösszeg, ami az alapokba bekerült, az köszönhető az adókedvezményeknek is? Van összefüggés?

B.: Én azt gondolom, hogy itt nincs összefüggés, mert a befektetési alapokba irányuló beáramlás az egyértelműen a kamatszint mértéke. Ahogy a kamatok lementek, attól a pillanattól kezdve kezdett el irtózatos mennyiségű összeg beáramlani a befektetési alapokba.

Ez azt is jelenti, hogy az emberek a klasszikus értelemben vett óvatos befektetőkből egy kicsit több kockázatot vállalóbb befektetőkké váltak vagy pedig ez egy is-is kategória?

B.: Valószínű, hogy is-is kategória, egy biztos, hogy az emberek hozamot szeretnének. Nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt 20-30 évben azt szokták meg, hogy beviszik valahová a pénzüket, betesznek egy egységet és tudják, hogy az év végén van 1,1 egység vagy 1,05 egység, tehát egész egyszerűen kapnak érte valamit. Azt nem szokták meg, hogyha bevisznek egy egységet, akkor az időszak végén gyakorlatilag még mindig egy egység van, és ez óhatatlanul elindítja őket abba az irányba, hogy mit lehetne csinálni, ergo lépni kell. Ennek a jelenségnek vagyunk tanúi.

Természetes, hogy a megtakarítók hozamot keresnek. Sokkal-sokkal tájékozottabbak. Egy dolgot nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, betétből sok pénz áramlott ki az elmúlt 12-14 hónapban, de ennek a jelentős része a pénzpiaci alapokba, tehát nagyon alacsony kockázatú alapokba és rövid kötvényalapokba ment. Ami azért még mindig a betétnek a betétjellegű megtakarításoknak az alternatívája. Ezeknek a visszatekintő hozama magasabb volt, mint az aktuális betéti kamatoké, így ebbe áramlott a pénz. Az lesz az idei évnek egy érdekes kérdése, hogy ezeknek a rövid állampapírokba, pénzpiaci eszközökbe fektető alapoknak a hozama is jelentősen mérséklődött, nem tud magasabb lenni és hogy innen áramlik-e a megtakarítás és ha igen, akkor hova, milyen kockázatosabb eszközökbe.

Milyen előnyökkel vagy milyen pozícióval kecsegtethet egy olyan társaság mint a Concorde Alapkezelő, ahol a tulajdonosok a menedzserek, dolgozók, akik felelősek a hozamokért. Nem gyakori dolog az, hogy a társaság tulajdonának többségét maguk a dolgozók és a menedzserek jegyzik. Mikor tettek szert többségi tulajdonra

B.: 3 évvel ezelőtt szereztük meg a többséget, addig 25 százalékos tulajdonrésszel rendelkeztünk. Az elsődleges előnye szerintem az, hogy semmi mással nem foglalkozunk, mint valóban a megtakarítások kezelésével, semmilyen más üzletágunk nincs, ezzel az eggyel foglalkozunk, ez az alaptevékenységünk és nem is tervezünk mást. Az, hogy egyébként mi magunk vagyunk a társaságnak a tulajdonosai is, azt a szemléletet tudja adni, hogy mi ebből élünk, nekünk ez az életünk, ez mindenünk és továbbmegyek, van egy harmadik elem is, ami talán azt gondolom, hogy a leglényegesebb, hogy a saját magunk megtakarításait is a saját magunk által kezelt alapokban tartjuk. Azt gondolom, hogy talán ez a harmadik legfontosabb elem az, hogy amikor valaki a saját pénzét ugyanúgy kezeli, mint az ügyfeleinek a pénzét, akkor ennél erősebb motiváció egyszerűen nem létezik. Mi ezt következetesen az elejétől kezdve így csináljuk.

Ha már motivációt említett, mi az ösztönzés alapja? Hogy az ügyfelek pénzét sikerült megtartani és sikerült növelni vagy valami más szempont van? Mert ugye sokféle szempont lehet. Nyilván a legfontosabb az, hogy a befektető ne veszítsen mert ha veszít akkor elmegy legközelebb és mindenkit lebeszél arról, hogy ebbe a társaságba hozza a pénzét vagy ide hozza pénzét.

B.: Érzékelni kell azt, hogy nekünk nincs semmilyen egyéb banki, biztosítói hátterünk, tehát mi alapvetően és a kezdetektől fogva is versenyzünk és versenyben vagyunk. Bennünket illetve a mi termékeinket csak akkor lehet eladni, amennyiben a hozamok jók. Az elért eredmények sajnos ezt alátámasztják, nincsenek forrásgyűjtő helyeink, nincsenek fiókjaink, ahol viszonylag könnyen el lehet adni a befektetési termékeket.

Hogyan lehet ebből a hátrányból előnyt kovácsolni?

B.: A hátrány önmagában előny, ugyanis mi nap mint nap rá vagyunk arra kényszerítve, hogy az átlagosnál jobban teljesítsünk, különben nem létezünk. És abban az esetben, ha ez egy napi motiváció, ami az életünk részévé válik, akkor én gondolom, hogy a mi példánkon jól látható, hogy a versenynek tényleg jótékony hatásai vannak. Áramlik be a kezelendő vagyon és hát a kezelendő vagyonból élünk akarva-akaratlanul.

A Concorde Alapkezelőben arányaiban nézve több vagyon áramlott be, mint más hasonló profilú társaságokba? Van ezzel kapcsolatban olyan összehasonlítás, amivel lehet villogni?

B.: Nem villogni kell, hanem tény, hogy a jó eredmények az átlagosnál nagyobb megtakarítást eredményeznek, az abszolút hozamú alapok piacán ez a társaság piacvezető. A tavalyi évben az első 5 legjobban teljesítő abszolút hozamú befektetési alapok között 4 alapunk ott volt. Ez egy rendkívülien jó év, senki ne gondolja azt, hogy erre minden évben képesek vagyunk, de tényleg egy nagyon jól sikerült év oda tud vezetni, hogy a kezelt vagyonunk közel megduplázódott. Ez zömében a magyar lakossági megtakarításokból érkezett, úgyhogy ez egy nagyon beszédes jelenség. Ha jó az eredményed, akkor egész egyszerűen megtisztelnek a kezelt vagyonnal, ha rossz az eredményed, akkor pillanatok alatt elhagynak.

Amikor premizálnak valakit vagy bónuszt adnak, vagy fizetést emelnek, azt mi alapján teszik?

B.: A premizálás, alapvetően a rendszer nagyon tiszta és átlátható, a megtakarításoknak a jelentős többsége a mi életünkben az abszolút hozamú szegmensben van. Nem pénzpiaciban, nem részvényben, nem vegyes alapban; ezekben relatíve kevés pénz van. Az abszolút hozamú alapoknak ma már nem csak a mi éltünkben, hanem Magyarországon is van egy jellemzője. Az a jellemzője, hogyha az alap kitűzött célt eléri, ami a mi esetünkben az, hogy az állampapírhozamokat sikeresen túlteljesíti, akkor az után sikerdíjat realizál az alap kezelője ebből a prémiumból egyértelműen jár neki is. A premizálás nagyon erősen kötődik a teljesítményhez, minél jobb hozamot érsz el az ügyfélnek, annál nagyobb az árbevételed, ennek eredményeképpen a munkatársaknak a premizálása is magasabb.

Milyen információkat mérlegelnek a munkatársak? Van egy svájci óriási befektetési bank, ami eladásra kínál egy magyar blue chipet vagy egy bármilyen európai részvényt. Egy amerikai befektetési bank ennek az ellenkezőjére tesz javaslatot. Mit tesz ilyenkor egy okos alapkezelő, vagy egy okos stáb?

B.: Két dolgot tehet. Mindenképpen maga elemez. Tehát egy: vagy nem nyúl hozzá ehhez egészhez, egyszerűen nem foglalkozik vele, millió egy indoka lehet, hogy miért nem. Vagy saját maga elkezdi ezeket az anyagokat szintetizálni és valamilyen döntésre jutni. Az alapkezelői szakmának az a leglényegesebb eleme, hogy nagyon sok információból ki tudja azokat szűrni, amelyek számára relevánsak. A számára releváns pedig azt jelenti, amiből ő maga dönteni tud. Néhány év leforgása alatt azt már többé-kevésbé lehet látni, hogy az ő döntései az átlagosnál jobbak vagy sem. Ez egy fekete-fehér szakma, tehát itt vagy van eredmény, vagy van hozam vagy nincs.

És ez alapvetően mitől függ?

B.: Ez egy szakma. Nagyon világos tankönyvszerű szabályok vannak, amiket kötelező módon be kell tartani. Mondok egy példát. Ahhoz, hogy valaki a befektetéseit normálisan tudja kezelni a gondolat felmerülésétől a pozíció megnyitásáig és utána a gondozásáig, az egy fáradságos, sziszifuszi munka. A munkatársaink minden vállalathoz eljárnak többször, elmegyünk a közgyűlésekre, tényleg figyelemmel kísérjük a működésüket.

Ez egy magyar részvénynél működik, de mondjuk egy amerikai részvénynél?

B.: Ez egy régiós részvénynél is egyértelműen működik, rengeteget utaznak a kollegáink, európai részvényeknél is egyértelműen működik. Az Egyesült Államok esetében viszont nem ez a gyakorlat, de azt látni kell, hogy a tőkepiac annyira transzparens, olyan sok információ van, hogy ott sokkal könnyebb dolgunk van, ott valóban nem megyünk el közgyűlésekre, de nagyon sokszor beszélünk ottani elemzőkkel, nagyon sokszor beszélünk az ottani társasággal, levelezünk velük, e-mail kapcsolatban vagyunk.

Ha például DAX indexet vesznek, akkor nem kell közgyűlésre járni.

B.: Így van. Az egyedi pozíciók elemzése egy más szemlélet a mi életünkben, illetve azok portfóliókban való szerepeltetése nagyon hangsúlyos.

Tavaly a részvényalapjuk kapott egy díjat és az alapkezelőjük azt mondta, hogy olyan részvényportfóliót állított össze, amellyel mások nem tudtak ilyen eredményt elérni. Ki tudták választani az alulértékelt részvényeket, de valahogy mégis szerencsésebb volt, jobb keze volt, jobb szeme volt? Más szemlélettel állt hozzá?

B.: Cser Tamásról van szó, aki elnyerte ezt a díjat és ő lett a legjobb 35 éven aluli alapkezelő. Tamás egyértelműen arra utalt, hogy ő egy olyan eszközosztályt, egy olyan földrajzi értelemben vett szektort súlyozott felül (nevezetesen magyar és régiós részvényeket), ami közutálatnak örvendett.

Magyarul félre voltak árazva?

B.: Rosszul voltak árazva, teljesen egyértelműen.

Mondjon egy példát erre egy magyar részvénynél!

B.: Inkább mondok egy nem magyart. Mondjuk a Szlovén Telekom. A Szlovén Telekom egy olyan szektorból jön, amit az elmúlt időszakban, hogyha az átlagos hozzáállást nézünk, nagyon nem szerették, tehát a telekomszektor ma nem tartozik a kedvencek közé. Szlovénia rengeteg makroproblémával küszködött, bizonyára sokan a Gazdasági Rádió hallgatói közül is tudják és sokszor hallották, hogy Görögország mellett a neve gyakran felmerült, mint akinek problémái vannak.

Igen, ő tulajdonképpen a régió betege!

B.: Így van. De van ugyanakkor egy relatíve jól működő vállalat. Itt most nem kell feltétlenül arra gondolni, hogy minden évben megduplázza a profitját. Hanem arra kell gondolni, hogy annyira nélkülözött, annyira elfelejtett szektor, egy annyira elfelejtett ország, ahol a részvényár indokolatlanul alacsony volt. Én azért emeltem ki ezt a papírt, mert Tamás ezt a sajtótájékoztatón is hangsúlyozta, ez volt az a papír, ami a legtöbbet ment fel.

De volt annyira likvid a papír, tudott annyit venni, amennyit szükségesnek ítélt meg?

B.: Hangyaszorgalommal gyűjtötte! Mert hónapokon keresztül meg volt róla győződve, hogy ez a papír igen alulárazott. Ez mind-mind hozzátartozik! Ma a felgyorsult világban tényleg látni azt, hogy nagyon sokan nincsenek türelemmel, rövid távon akarnak eredményt elérni , ránk ez nem jellemző. Egész egyszerűen azt gondoljuk, hogy egy részvénytípusú portfólióba 3 éves időtartamon belül egész egyszerűen nem szabad befektetni. Időt kell hagyni annak, hogy fel tudjuk építeni a pozíciót és gondozni tudjuk. Tudunk várni, míg azt gondoljuk, hogy a környezet is felismeri ezt. Ezt tényleg ki kell várni, ehhez kell az idő. Ezért hosszú távú.

A különböző alapjaik közötti verseny is motiválja a kollégáit?

B.: Igen, egyértelműen! Az egyetlen olyan alapkezelő vagyunk Magyarországon, a régióban és ilyenből egyébként globálisan is kevés van, ahol több egymással versenyző portfóliókezelő van. Nálunk négy olyan egymástól független csapat van, akik önállóan döntik el azt, hogy mibe és hogyan fektetnek. Ez egy óriási felelősség és azt gondolom, hogy a mi részünkről egy érett és nagyon nehéz döntés volt, hogy négy egymástól független döntéshozó csapatot tudjunk indítani és ezeket hagyjuk dolgozni. Ennek lassan 10 éve és ez a struktúra úgy alakult ki, hogy ennek az üdvözítő jellegét egyértelműen érezzük. Az elmúlt évek arról győztek meg, hogy ez a verseny nagyon sokat jelentett nem csak a piac, hanem a mi társaságunk életében is.

Hol tanulják meg a szakmát? Mert bekerülnek egy csapatba rögtön egyetem után. Vagy ez úgy megy, hogy bekerülnek, és akkor tanítják meg az újonnan érkezőknek a szakmát és aztán lesznek portfóliómenedzserek?

B.: Értem a kérdést. Nekünk nagyon nagy szerencsénk volt számos alkalommal az elmúlt 20 évben. Az első nagy szerencse az volt, hogy mi együtt alakultunk a tőkepiaccal. Amikor elkezdtünk dolgozni 20 évvel ezelőtt, akkor devizakorlátozás volt, nem is lehetett külföldi papírokkal foglalkozni. Volt nagyon sok kötvény, szép lassan vezették be a BÉT-re a részvényeket, ezeket lépésről lépésre meg lehetett tanulni. Kinyílt a világ, jött a devizaliberalizáció. Ma, aki elkezd dolgozni, egy hihetetlen dömpingben dolgozik. Nekünk volt időnk ezekre lépésről lépésre felkészülni. Ez egy óriási különbség, de ugyanakkor lássuk be, hogy szerencse is.

Forrás: Gazdasági Rádió – 2014. április 17.