feb.
6
2012

A német csökönyösség sodorhatja Európát a katasztrófába

Soros György szerint az egyre gyakrabban megfigyelhető erős unióellenesség és a nacionalizmus feléledése intő példáként kell, hogy szolgáljon Németország számára, hogy felhagyjon a tévedésen alapuló diktátumpolitikájával.  

Az alapblog.hu számára adott exkluzív interjúban a világ egyik legtekintélyesebb befektetője, gazdaságtudósa kifejti, hogy társadalmi drámák sora, továbbá hosszú deflációs periódus fog következni Európában, ha a német vezetők nem értik meg azonnal, hogy gyilkos receptet diktálnak az európai kormányoknak, amikor pusztán durva megszorításokra akarják őket kényszeríteni.
Soros szerint a radikális takarékossággal párhuzamosan összeurópai szinten – főként közös eurókötvények kibocsátása révén – be kell indulnia a gazdaság élénkítésének is.  Görögország számára alig ad esélyt arra, hogy megússza nemcsak a csődöt, hanem az euróövezetből való kiesést is. Elsőrendű fontossággal bír e tekintetben, hogy Európa és az IMF mindenáron megmentse a görög bankokat, mert különben beindul a spekulációs roham az olasz és a spanyol bankok ellen is, és ez már európai katasztrófához vezetne. Soros György ugyanakkor rózsásabbnak látja Amerika és Kína közeljövőjét, a világ gazdaságának és piacainak hosszabb távú kilátásait azonban kimondottan rossznak, veszélyesnek ítéli meg.

Zentai Péter: Mit keres Soros György itt Münchenben, a legsúlyosabb biztonságpolitikai és katonai kihívásokkal foglalkozó konferencián – külügyminiszterek, szenátorok, miniszterelnökök társaságában? Ön kétségtelenül nagyon befolyásos ember, de mégiscsak pénzügyi befektető és gazdaságtudós…

Soros György: Az euró körül kialakult válságot tartom a legnyomasztóbb globális, politikai, ha úgy tetszik, biztonságpolitikai problémának. Olyan, ami felemészti Európa energiáit, végzetesen rombolhatja az Unió belső kohézióját. Az európaiak nem képesek jelen körülmények közt eleget tenni vezető világpolitikai kötelezettségeiknek. Európa esetleges szétesése beláthatatlan drámákba sodorhatja nemcsak az európai nemzeteket, hanem az egész világot.

Z. P.: De hiszen Európa eddig sem játszott valóságos világpolitikai vezető szerepet. Senki sem vette Európát hatalmi értelemben úgy komolyan, ahogyan az Egyesült Államokat, Oroszországot, vagy akárcsak Kínát, Indiát…

S. Gy.: Ez a megállapítás annyiban igaz, hogy az Unió valóban nem volt és ma sem tekinthető katonai-politikai nagyhatalomnak, ám mégis meghatározó  befolyással bírt például Afrika gazdasági felemelésében vagy mondjuk: a klímaváltozás kapcsán felmerülő globális – köztük biztonsági, politikai – problémák kezelésében, kezdeményező szerepet játszott a megoldások keresésében. Nos, minderre, vagy például Iránra és a Közel-Keletre  most nem tud odafigyelni.  Amivel küzdeni kényszerül, az nem más, mint saját maga. Európa gyengeséget mutat és ettől válik rendkívül veszélyessé a globális biztonságpolitikai helyzet. A világ viszonylagos stabilitásának fennmaradásához ugyanis egy erős, potenciálisan hatalmi szerepet betölteni képes Európára van szükség…

Z. P.: Most Európáról beszélünk ugyan, de – ahogy figyeltem a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián a nyilvánosság előtt kifejtett gondolatait –  Európán belül az ütőképes vezető erőt hiányolja Ön valójában.  És e tekintetben ugyanarra a következtetésre jut, mint – pártállástól függetlenül – általában az amerikai gazdaságpolitikai szakértők szinte mindegyike: Németországnak kellene irányt mutató és a többiekért áldozatot hozni akaró  nagyhatalommá válnia. Ez azért – valljuk be – valahol elképesztő. Korábban mindenki akadályozni akarta, hogy a németek valaha is még egyszer nagyhatalommá váljanak. Most meg egyenesen bátorítják Berlint…

S. Gy.: Tisztázzuk:  Németország mára eleve  a többieknek diktáló nagyhatalommá vált. Nem mintha valamiféle nagyhatalmi ambíciói lennének.  Nem. A körülmények hatására vált hatalommá, a „piac” tette őt azzá. Kikövetelte Berlintől, hogy irányítson, hogy kezébe vegye a dolgokat. A német politikai-katonai elitnek esze ágában sincs egyébként nagyhatalom vezetőiként cselekedni, de prés alá kerültek, hiába is próbálnak kibújni a rettenetes felelősség alól. Németország gazdasági, pénzügyi érdemei, teljesítménye alapján választódott ki nagyhatalommá. Nem emiatt kell félni a németektől, nem azért, mert diktálni kényszerül az Unió, főként az euróövezet többi tagjának…

Z. P.: Hát akkor miért?

S. Gy.: Azért, mert rosszul diktál. Rossz a recept, amit a többieknek felír: csak megszorítások, takarékosság, drámai ütemű adósságcsökkentés. Ebből katasztrófa következhet…

Z. P.: Mi történik akkor, ha nem Önnek, hanem Angela Merkelnek vagy pénzügyminiszterének, Wolfgang Schäublenak van igaza? Egyáltalán, mit válaszolnak Önnek, amikor személyesen az ő szemükre veti, hogy az általuk felírt gyógyszer inkább gyilkol, mint gyógyít?

S. Gy.: Azt, hogy számukra, Németország számára bevált ez az orvosság. Ebben kétségtelenül igazuk is van. A 2004-től beindított rendkívüli megszorítások, az életszínvonal stagnáltatása, a bérek befagyasztása, a strukturális reformok az egészségügyben, a nyugdíjrendszerben, a munkaerőpiacon, továbbá a reálbér csökkenésének felvállalásával a németek tényleg gyorsan túltették magukat saját adósságválságukon és mára Európa legegészségesebb országát tudják magukénak. Ebből kiindulva azt felelik nekem: „ha nekünk ment, akkor másnak is menni fog.” Csakhogy ebben tévednek! Recesszióba, sőt annál is veszélyesebb helyzetbe sodorják Európát, ha most mindenkire egyidejűleg rákényszerítik a drákói szigort, és ezt közben nem tudják ellensúlyozni más lépésekkel.

Z. P.: Mivel kellene ellensúlyozni?

S. Gy.:   A pénzügyi fegyelem, a takarékosság, a rendkívüli kiadáscsökkentés abszolút rendben van. Csakhogy mindezzel párhuzamosan már most be kell indítani a gazdaságélénkítő stimulusokat. Mindenütt. Európa minden országában és azonnal! Ezt kellene megérteniük végre a német döntéshozóknak. De még mindig késlekednek, húzzák az időt. Jelzem: a szociáldemokraták és a zöldek már értik miről van szó, Steinmeier szociáldemokrata vezér itt Münchenben ragyogóan ecsetelte a történetet a maga valóságában: ha minden eurós és uniós tagállamban egyszerre megy végbe a megszorítás, akkor abból egy végeláthatatlan deflációs spirál következik. Steinmeiernek igaza van. Ugyanis ha minden érintett ország teljesíteni kényszerül a németek által diktált deficitre és adósságra vonatkozó követelményeket, akkor lényegében sehol sem indul be a gazdasági növekedés. Ellenkezőleg: lefelé tendálnak a bérek, az árak, növekszik a munkanélküliség, társadalmi robbanások, éhséglázadások, új nacionalizmusok fenyegetnek. Nagyjából ez a diktátum, annak várható következményei erősítették fel az Európában megjelenő nacionalizmust , unióellenességet Más szóval itt és most hallatlan biztonságpolitikai veszedelem fenyegeti a nyugati világot, legalábbis Európát.

Z. P. :  Az Ön gondolatmenetét követve következtethetek azért egy „szoftabb”, lágyabb, kevésbé tragikus kifejletre is: Európa olyasfajta deflációba és zéró növekedési pályára kerül, mint Japán. Azért a japánok ettől még nem élnek rosszul…

S. Gy.: Japánt és Európát ne vegyük egy kalap alá. A japánok 10 éves hiteleket vehetnek fel másfél százalékos kamatra. Európa e tekintetben végképp nem Japán, hanem különböző adottságokkal, politikákkal bíró tagországok együttese. Spanyolország, Portugália, Olaszország vagy Magyarország olyan kockázati felárral tud csak hitelekhez jutni, amelyeket zéró gazdasági növekedés, pláne recesszió és defláció körülményei közepette képtelen visszafizetni. Ahhoz, hogy felzárkózzanak Németországhoz, kétszer akkora erőfeszítéseket kell tenniük, dupla annyira kénytelenek takarékoskodni, megszorítani, mint a németek. Európa számára Németország ma olyan, mint amilyen az IMF volt a kilencszáznyolcvanas években Latin-Amerikában. Az IMF akkori – egyébként társadalmi tragédiákat produkáló,  biztonságpolitikai destabilizálódáshoz vezető – receptjeit írja elő itt és most Németország az európai kormányok számára. Mindenesetre úgy látom, hogy Európa ugyanolyan elveszett évtized előtt áll, mint Latin-Amerika a nyolcvanas években vagy Japán, amely számára elveszettnek tekinthető az utóbbi, csaknem negyed évszázad. A potenciális politikai- társadalmi következményeket tekintve az európai gazdasági leállás azonban sokkal súlyosabbnak ígérkezik, mint Dél-Amerikáé és Japáné. 

Z. P.: Nem értem, hogy-hogy nem érti mindezt Angela Merkel? És hogy-hogy nem érti Sarkozy?

S.Gy.: A szívük szerint a franciák sem tartanának a németekkel ebben a témában. Féltik azonban befolyásukat az Unión belül, és mivel tudják, hogy gazdasági-pénzügyi téren a németek náluk sokkal jobban állnak, nem akarják kihúzni a gyufát, inkább demonstrálják teljes szolidaritásukat velük. Azt akarják bemutatni, hogy Franciaország Németország egyenrangú vezetője az Unióban. Igazi ellenpólust Németország hozzáállással szemben csak Nagy- Britannia és persze az Egyesült Államok játszik.

Z. P.: Ön tehát erősen stimulus-párti. De hát hogyan is lehetne 25-27 egymáshoz képest ennyire eltérő helyzetekben lévő, meglehetősen eltérő politikát folytató ország, nemzet számára összehangolt élénkítő programot előállítani? Ez is lehetetlenség…

S. Gy.: A lehetetlenség csupán az, ha egy-egy tagország nemzeti alapon próbál kikászálódni a bajból. Nemzeti élénkítő politikák nem létezhetnek egy gazdaságilag és pénzügyileg ennyire összefonódott rendszerben. Csak és kizárólag összeurópai élénkítés lehetséges, reális. Monetáris oldalról az EKB már beindított könnyítéseket a pénzáramláshoz, ezt kell fokoznia. Fiskális oldalról jelentkezik a drámai hiátus. A nemzeti költségvetések – mivel drámaian szűkülni kényszerülnek – egyszerűen nem tudnak új pénzeszközökkel az élénkítés szolgálatába állni.

Z. P.: Akkor hát? Kit hívjunk segítségül, kinek a pénzét? Az IMF-ét? Kínáét, az oroszokét?

S. Gy.: Az IMF –nek komoly szerepe lehet az euró stabilizálásában, de a sorsdöntő jelentőségű stimulust a közös eurókötvény kibocsátásától lehet csak várni. Ezt kell végigcsinálni. A németek alkotmányos kifogásokat hangoztatnak az eurókötvény projekttel szemben, félnek az ismeretlen következményektől. Ez esetben szerintem változtatniuk kell az alkotmányukon. Mert nem létezik más út a szinte kezelhetetlen defláció, hosszú recesszió és a társadalmi-gazdasági drámák elkerüléséhez, csak ez.  Hangsúlyozom, nem az a baj, hogy a németek irányítanak. Hanem az, hogy meggyőződésem szerint rosszul teszikk. Viszont mégiscsak merek bízni a józanságukban, a felelősségtudatukban, az intelligenciájukban. Benyomásom szerint, ahogy a német szociáldemokraták és a zöldek, úgy hamarosan a kereszténydemokrata Merkel és munkatársai szintén ráeszmélnek a lényegre és váltanak a helyes irányban.

Z. P.: És Kína? Óriási devizatartalékai vannak, a kereskedelmének fele Európába irányul, nekik is létérdekük szinte, hogy támogassák az eurót, ne hulljon szét az Unió.

S. Gy.: Nézze ez perverzitás. Európa jövője függjön egy olyan ország támogatásától, ahol az életszínvonal az európainak az egyhetede? Máskülönben, Európa gazdasági értelemben alapvetően jól strukturált, egésznek tekintve az Uniót, annak fizetési és kereskedelmi mérlege, gazdaságának egésze a világ többi térségéhez viszonyítva kimondottan egészséges. Európának saját magával van problémája, a belső viszonyai kezdtek zűrzavarossá válni, politikai és intézményi átalakításokra szorul annak érdekében, hogy itt és most például képes legyen egységes kötvénykibocsátásra. Ez a mostani válságának a fő tanulsága.

Z. P.: Közben szalad az idő. Görögország csődbe megy, mire találnak valami megoldást.

S. Gy.: A görögöknél tényleg nem néz ki jól a helyzet. Két lehetőség áll előttük: vagy következetesen folytatják a németek által előírt megszorításos programot és akkor ebbe mennek tönkre, vagy fellázadnak a diktátum ellen, azt nem teljesítik rendesen, akkor meg ezért mennek tönkre. Megsúgom: óriási felelősség terheli a görög gazdasági, pénzügyi konglomerátumok irányítóit, akik saját óriási médiahatalmukat is arra használják fel, hogy aláássák az eurót, hogy Görögország hivatalos pénze ismét a drachma legyen. Ezek a – mondjuk így – oligarchák óriási euróadósságokat halmoztak fel, és persze, hogy nem akarják visszafizetni őket. Nekik egyenesen érdekükké vált az adósságleírással együttjáró országcsőd  és az euróhoz képest hallatlanul olcsó drachma bevezetése, euróban adósodtak el és drachmában akarnak visszafizetni. Nem rossz üzlet…

Z. P.: Ezek szerint  Görögország kiesik az övezetből?

S. Gy.: Ha Görögország kiesik, az önmagában nem fog szükségszerűen európai drámához vezetni. De ezt nagyon nagy körültekintéssel és szépen kell tudni levezetni. Mindenekelőtt a görög bankokat kell megmenteni, mindenáron pénzt kell beléjük nyomni. Németországból, Európa minden szegletéből, az IMF révén.  Ellenkező esetben beindul a soha nem látott spekulációs roham Spanyolország és Itália bankjai ellen. Az már katasztrófának számítana.

Z. P.: És mi van Amerikával mindeközben? Övé ez az évtized valóban, ahogy egy korábbi interjúalanyom, az Eurasia Group igazgatója mondta nekem?

S. Gy.: Amerikában ebben az évben a republikánusok diktálnak. Pénzügyi-gazdasági kérdésekben Obama elnök azt csinálja, amit a konkurens republikánusok mondanak, javasolnak. Az Egyesült Államok a következő 12 hónapban valóban „jó passzban”kell, hogy legyen, mert ha Obamát választják újra, akkor ő, ha a republikánus kihívóját, akkor pedig az fog élénkítő intézkedéseket hozni. Ezt kívánják tőlük a szavazók, ezt diktálják mindkettejüknek a saját érdekek. Ugyanakkor hosszabb távon nem lehet megkerülni Amerikában sem a gyötrő adósságproblémát. E tekintetben Európához képest fáziskésésben van Amerika, ott későbbre halasztódnak mindazon drámai szigorítások, megszorítások, kiadáscsökkentések, amelyeken Európának most kell keresztül mennie. A helyzet tehát hosszú távon nagyon kevéssé látszik rózsásnak, sőt a globális kilátásokat nagyon erősen rontja, hogy Kína gazdasága a jövő évtől, amint az új vezető garnitúra beágyazódik a hatalomba,  egyre csak lassulni fog.

Z. P.: Annyira veszélyesnek látszanak az Ön olvasatában a világ dolgai. Mivel magyarázza, hogy a piaci résztvevők többsége a jelek szerint ezt másként ítéli meg.?Optimisták? Vegyük csak ez elmúlt néhány hetet: részvény, kötvény, nyersanyag, minden drágul, nem is akármilyen mértékben.

S. Gy.: Ez az EKB pénzáramlást könnyítő lépéseinek tudható be. Rövidtávú piaci reakciókról beszélhetünk csupán.

Z. P.: Mit vár a piacoktól hát fél év, egy év múltával, mit vár a részvényektől, az aranytól, az ingatlanpiactól?

S. Gy.: Nem mondok róluk semmit. Tartom magam ahhoz az elméletemhez, hogy a piacok viselkedése megjósolhatatlan. Önmagamat tagadnám meg, ha jóslatokba bocsátkoznék. Ettől függetlenül azt mondom: rosszak a hosszú távú kilátások.