A piac rossz oldala

A piacokon minden nap bizonyítványosztás van, nem lehet elmismásolni az eredményeket, mindenkinek azonnal odatolják az orra alá a teljesítményét. Ez alapján idén úgy tűnik, hogy a rossz oldalon álltam.

Az volt az elképzelésem erre az évre, hogy viszonylag stabil gazdasági növekedés lesz, és a fejlett országok fogyasztói a korábbi reálbérnövekedés és a lecsökkent törlesztőrészletek (alacsony kamatok+hiteltörlesztés a korábbi években) miatt folyamatosan növelni fogják a fogyasztásukat, ami az egész világgazdaságot magával húzza. Ráadásul a korábbi években nagyon alacsonyra esett árupiacokon is lesz némi árnövekedés, ami – a korábbi deflációs félelmeket eloszlatva – megemeli az inflációt, és ezt a jegybanki kamatnormalizáció fogja követni. Emellett a gazdaságtörténetből azt is tudjuk, hogy a fellendülések idején a szélsőséges pártok inkább visszaszorulnak, így arra is számítottam, hogy az európai ellentétek is csitulnak. Logikus, hogy egy ilyen környezetben az összes kötvény hozama emelkedik, legjobban pedig a menekülőeszközként használt német kötvényeké. Ez a környezet emellett kedvező azoknak a tőzsdéknek is, ahol a gazdaság növekszik, de nem szűk a munkaerőpiac, és így a vállalati munkaerőköltségek nem ugranak meg nagyon, azaz az árbevétel növekedésével a profitok is nőni tudnak. Tehát európai részvények föl, európai kötvényhozamok, leginkább a német: föl.

Ehhez képest az európai részvények idén nullában vannak, aki pedig a német kötvények hozamemelkedésére játszott, az bukott. Mit néztem be? Elég egyértelmű az üzenet, ha az európai kötvénypiacokat nézzük: a német–francia, német–olasz kötvények hozamkülönbözete többéves csúcsra emelkedett, ami azt jelzi, hogy nagyon megnőtt a félelem attól, hogy az EU a szétesés felé halad. Emiatt nem emelkedtek a német kötvényhozamok, mert mindenki ezekbe menekül az eurózóna potenciális szétesése elől. És ezért gyengék az európai részvények is. A korábbi évek megnyugvása után tavaly ősz vége óta az eurózónával kapcsolatos félelmek egyre nőnek. Az európai (gazdaság)politikusok elképesztő, éveken át tartó bénázása a szétesés szélére sodorta az eurózónát. S habár pl. az olaszokkal kapcsolatban én is leírtam, hogy hosszú távon semmi jóra nem számíthatunk, de a gazdasági gyarapodás évei alatt arra számítanék, hogy ezek a mélyben meghúzódó problémák egy kicsit feledésre kerülnek. Persze az is lehet, hogy a dilettáns válságkezelés hatására a folyamat mára már megfordíthatatlan, és tényleg a szétesés felé halad az eurózóna, de én továbbra is úgy látom, hogy a félelmek idén csökkenni fognak, az európai gazdaság pedig nőni fog. A francia választásokon nagyon kicsi esélye van Le Pen hatalomra kerülésének (ha viszont igen, és megcsinálja amit ígért – ne feledjük, hogy az előbbiből nem következik feltétlenül az utóbbi! –, akkor az EU-nak vége), és az olaszoknál sem egyértelmű, hogy kifelé törekednének a zónából, bár a nagy reformlendület tényleg megtört. Úgyhogy nem hinném, hogy folytatódik a gazdasági populizmus előretörése, és azt gondolom, hogy az év eleji elképzelésem még mindig helyes, de természetesen nem kizárható, hogy a választók valahol mégis bemondják az unalmast és elküldik a fenébe az elitet. Úgyhogy továbbra is optimista vagyok, de a francia és olasz politikai fejleményeket valóban nem lehet figyelmen kívül hagyni…

www.zsiday.hu