A portugálok nem kukoricáznak

Ha halevésről van szó, valahogy csak összejön az évi majd 60 kg/fő, ami európai rekord és például az olasz duplája, a magyar tízszerese. Egy átlagos boltban külön részleg, mit részleg, mini szentély van berendezve a tradicionális nemzeti eledelnek, a sózott, levegőn szárított tőkehalnak. Bacalhau mindenhol, kicsi bacalhau, közepes bacalhau, nagy bacalhau, egyben, darabban, méret és érlelés hossza szerint osztályozva. Nincs az az étterem, ahol ne lenne étlapon, akár útszéli kocsma, akár menő luxushely. És az átlagos kiszerelés mérete is árulkodó, úgy veszik kilószám, mint máshol az egyszerű húst – pedig nem olcsó és a portugál vásárlóerő sem gigászi. Itt nemzeti függés, szenvedély van a tartósítás hagyományos módjával átalakuló, karakteresebb ízűvé váló hallal kapcsolatban. Ronaldo és a bacalhau a nemzeti identitás két oszlopa.

És egy csavar a történetben, a nemzeti büszkeség nem is portugál forrású, nem a parti vizekről halásszák, hanem északról, Norvégiából, Izlandról, meg Kanadából szerzik be, a kereskedő múlt hozadéka, amikor fontos táplálék volt a hajósoknak. De ki merné ettől megkérdőjelezni, hogy ízig-vérig portugál a bacalhau kultúrája? Nyilván az, egy kereskedő nemzetnél gasztronómiában sem merülhet fel az izoláció.

Bacalhau Portugáliában

Bacalhau Portugáliában

Forrás: Vakmajom a Facebookon