A szegényebb gazdagabbá tesz?

Egy Amerikában és egy Ausztráliában kutató professzor közösen végzett kutatásának eredményei arra engednek következtetni, hogy eredményesebbek, jobb hozamokat produkálnak a szegényebb sorból származó alapkezelők, mint azok, akiknek születésüknél fogva minden megadatott. A washingtoni Nemzeti Gazdasági Kutató intézet (National Bureau of Economic Research) megbízásából készített tanulmány nagy port kavart és sok kérdést vetett fel szakmai és média körökben.
Az alábbi interjú alanya az Ausztráliában ténykedő tudós, Oleg Chuprinin.

Zentai Péter: Hogyan lehet bizonyítani származási alapon, hogy kikből, milyen családok gyerekeiből válnak kiváló portfóliókezelők?
Oleg Chuprinin: Széles körű, reprezentatív kutatást, egyfajta „nyomozást” végeztünk az utóbbi évtizedek legismertebb amerikai vagyonkezelői körében. Azokról van szó, akiknek a személyes „aktái”, szakmai életrajza már legálisan hozzáférhető, kutatások érdekében felhasználható. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a következtetéseink alapjául szolgáló „életsorsok” olyan embereké, akik ma már idősek. A vizsgált alanyok közül a legfiatalabb is 72 éves.

Hány személyes teljesítményt vizsgáltak át?
267-et, akik csaknem ötszáz befektetési alapot kezeltek. Ami a teljesítményeiket illeti, azokat jellemzően 1975 és 2012 között érték el olyan ma is aktív amerikai befektetési alapoknál, amelyek legalább tízmillió dollárnyi tőkével sáfárkodtak a vizsgált időszakban és most is. Így a vizsgált portfóliókezelők konkrét eredményeit jól ismerjük. Azokat össze lehet vetni az adott befektetési alap átlagos eredményességével.
Az ifjabb, napjainkban aktív portfóliókezelőkről, iskoláikról, családi hátterükről csak évtizedek múlva lesznek publikusak, legálisan hozzáférhetők a személyes adatok. Valamint az is, hogy ők milyen eredményesen végzik ma és holnap a munkájukat és vajon szociális hátterük, gyökereik – az új technológiák közepette – lényegbevágó vagy lényegtelen következtetések levonását teszik-e lehetővé.

Ezek szerint csak korlátozott jelentőséggel bírnak a mára vonatkozóan a korábbi idők tanulmányozásából származó kutatásaik?
Ezt be kell ismernünk. Ettől függetlenül aktuális, friss tapasztalatokon nyugvó megfigyeléseink azt sejtetik, hogy a tudományos alapossággal vizsgált – igaz, hogy korábbról származó – minták alapjaiban véve továbbra is érvényesülnek. Az kétségtelen, hogy egy ilyen feltevést, csak később, egy-két-három évtized múlva lehetséges visszamenőleges hatállyal, de tudományos kutatásokkal igazolni vagy cáfolni.

Mivel támasztható alá az a következtetés, hogy a szegényebb, szerényebb körülmények között nevelkedő befektetési szakemberek jobbak azon kollégáiknál, akik gazdag családokból, drága egyetemekről kerültek a szakmába?
A kutatási eredmények egyértelműek: az eleve jómódból, a vizsgált személyek felső ötödéből származó és általában véve minden tekintetben gazdag, kiegyensúlyozott körülmények közül jövők 2,16 százalékkal kisebb hozamokat produkáltak éves átlagban, mint az alsó ötödből származó kollégáik, tehát azok, akiknek viszonylag csak nagyon keveset tudott nyújtani a szülői ház.

Mivel magyarázzák ezt?
A hátrányból indult tehetséges emberek eredendően erősebb ambíciója kínálkozik a kézenfekvő magyarázatok egyikének. Nyilvánvaló, hogy aki hátrányból indul egy versenyben, annak többet kell hajtania, többet kell bizonyítania saját maga, szülei és még inkább munkatársai és azok előtt, akik feladatokat, esetünkben pénzt, vagyont bíznak rájuk. De ne feledkezzünk meg arról sem, ami nem csak Amerikában, de világszerte nagyon markánsan megfigyelhető: a versenyszférában, és ez különösen igaz a nagy amerikai alapkezelőkre, a humán erőforrások bővítésénél az élvonalbeli egyetemeken szerzett diplomával rendelkezőket előnyben részesítik. Tudnivaló, hogy ezek az egyetemek méregdrágák, az oda járók eleve nagy valószínűséggel jómódúak. Őket könnyebben és hamarabb felveszik olyan állásokba, amelyek az adott cég rangját adják.
Az is tényként könyvelhető el, hogy például a nagy amerikai alapkezelők főnökei eleve jelentőséget tulajdonítanak a személyi-kapcsolati tőkének. Jellemző feltételezés a munkaadók részéről, hogy a gazdag családokból származó alkalmazottak jobb eséllyel vonzanak ügyfeleket, mégpedig pénzesebb ügyfeleket.

De a legtöbb potenciális ügyfélnek fogalma sem lehet róla, milyen a vagyonkezelőjének a pedigréje
Elvileg nem, de tény, hogy a nagy, patinás alapkezelő intézmények informálisan-formálisan igyekeznek ügyfeleik értésére adni, hogy náluk az ember „nagyon jó családból” származó munkatársakra bízza a pénzét. Ennek kimondottan erős a marketingereje. Kutatásainkból nem véletlenül olvasható ki az is, hogy a kisebb vagyonkezelő cégek – mindent egybevetve –jobban teljesítenek a rájuk bízott portfóliókkal, mint a nemzetközi hírnévnek örvendő, nagy nevű, óriási versenytársak, tehát azok, amelyek megengedhetik maguknak, hogy gazdag, híres családi háttérből származó alkalmazottaik legyenek. Azért lehet ez így, mert a kicsiknek nagy eredményekkel kell igazolniuk, hogy vannak olyan jók, mint az eredendően nagyok. Más kérdés, hogy a sok jó eredmény nyomán aztán a kicsikből nagyok lesznek, a tehetségüknek, az átlagnál kiválóbb teljesítményeiknek köszönhetően pedig meggazdagodhatnak azok, akik szegényebb körülmények közül származnak. Hogy aztán az ő gyerekeik, általánosságban a ma és a holnap vagyonkezelői között milyen jelentőséggel bírnak a most tárgyalt szociális, pszichológiai, társadalmi körülmények, arra csak jóval későbbi kutatások adnak majd választ.