A technológia megoldja

A világ első negatív emissziójú erőműve Izlandon: nem hogy nem szennyez semmivel, hanem nettó szennyezést von ki a környezetből azáltal, hogy a levegőből kiszűri a szén-dioxidot és kővé alakítja. A technológia rohadt drága, és egyelőre csak kis léptékben működik, az erőmű egyetlen amerikai háztartás széndioxid-termelését tünteti el, de ha olcsóbb lesz (illetve ha lesznek rá szabályozói iniciatívák), akkor idővel akár piaci alapon is folytatódhat a terjedése. Ha sikerülne lehozni az eljárás költségét 50 dollár/tonnára, akkor 10 milliárd tonna szén-dioxid – a teljes globális kibocsátás negyede – eltüntetése 500 milliárd dollárba kerülne évente, ami bődületes összeg ugyan, de a globális GDP elenyésző töredéke. Ez a nem belátható távoli jövő, mindenesetre eddig a technológiai fejlődés számos olyan problémát megoldott, amiről korábban senki nem is álmodhatta, hogy megoldható, miért lenne ezzel másként. (Legfeljebb a világvége állandó várói, a krízisvallás hívei szomorkodhatnak: kell más aggódnivalót keresni, a félelemkufárok nincsenek meg para nélkül.)

Negatív emissziójú erűmű Izlandon

Forrás: Vakmajom a Facebookon