76027963 - pyongyang, april 11, 2017: north korea threatens to use nuclear weapons. character portrait of kim jong un. 3d illustration
aug.
14
2017

A valószínűtlen háború

Észak-Korea diktátora nem háborút akar, hanem rezsimjének háborítatlan fennmaradását. Ezt atomfegyverkezés révén véli megvalósíthatónak – mondja a berlini Freie Universität Észak-Koreára szakosodott kutatóintézetének irányítója. Eric Ballbach szerint a közvélekedéssel ellentétben Kínának nincs totális befolyása a phenjani rezsimre, azt csak korlátozottan tudja politikájának módosítására rávenni. De Pekingnek valójában még ilyen célja sincs. Ugyanis jól felfogott gazdasági és politikai érdeke fűződik ahhoz, hogy alapvetően ne változzon a helyzet, a status quo a Koreai-félszigeten. Kína nem akarja sem a két Korea – amerikai égisz alatt történő – újraegyesítését, sem azt, hogy észak-koreai menekültek milliói árasszák el Kínát a rendszer esetleges gyengülése vagy bukása nyomán. Az Egyesült Államok pedig jóval többet veszítene a háborúba keveredéssel, mint amennyit nyerne. A világgazdaságról nem is szólva…

Zentai Péter: Mekkora az esélye annak szcenáriónak, hogy atomháború tör ki Észak-Korea miatt?
Eric Ballbach: Badarság lenne abszolút kizárni ezt a lehetőséget. Annál is kevésbé, minthogy olyan két ember között zajlik egyre durvuló hangvételben a szócsata, akik a világ legkevésbé kiszámítható politikusainak számítanak. Nyilvánvaló, hogy Kim Dzsongun diktátor és Donald Trump amerikai elnök életveszélyes pókerjátékot űznek. A háborús, pláne a nukleáris háborús eszkalálódásnak azonban objektíve mégis csak rendkívül csekély az esélye, legalábbis az Egyesült Államok nincs abban a helyzetben, hogy megelőző csapást tudjon mérni Észak-Koreára.

Először is azért, mert az amerikaiaknak – mint ahogy az oroszoknak, kínaiaknak, dél-koreaiaknak, japánoknak – fogalmuk sincs, hol tárolja Észak-Korea a nukleáris és nem nukleáris fegyvertárát. Nyilván valahol a föld alatt, de pontosabbat nem tud erről a külvilág. Másodszor azért, mert a Koreai-félszigeten – akárcsak egy korlátozott, hagyományos fegyverekkel – vívott háború azonnal rendkívüli piaci, tőzsdei és reális gazdasági visszaesést okozna a világ legdinamikusabban fejlődő, a világgazdaságot leginkább éltető térségében. Egyébként maga Amerika is a legsúlyosabb károkat elszenvedők közé tartozna. A világgazdasági összeomlás szinte elkerülhetetlen lenne.

Amikor Trump elnök az észak-koreai diktátort támadja – egyelőre szavakban –, akkor vajon nem Peking-e a vészjósló retorika valós címzettje? A hivatalos washingtoni álláspont mindig is azt vallotta, hogy Észak-Korea és rendszere totálisan Kína ellenőrzése alatt áll, annak léte Pekingtől függ…
Ez persze régóta nem igaz. Kínának valójában sokkal korlátozottabbak a beavatkozási lehetőségei Észak-Koreában, mint azt világszerte, mindenekelőtt Amerikában feltételezik egyes politikusi nyilatkozatok és a média beszámolói alapján.

De hiszen Észak-Korea gazdasága totálisan ki van szolgáltatva Kínának…
Észak-Korea külkereskedelmének mintegy nyolcvan százaléka bonyolódik le Kínával, illetve Kína közvetítése révén. Az is tény, hogy rendkívüli ütemben fejlődik az utóbbi időben az észak-koreaiak gazdasági aktivitása, viszonylagos integrációja – Kínán és Oroszországon keresztül – a világgazdaságba. Szolgáljon erre bizonyítékul, hogy az idei év első negyedévében majdnem negyven százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalma Kínával – az egy évvel korábbi szinthez képest! Kölcsönös előnyökön nyugszik ez a viszony. Kína igenis profitál Észak-Koreából – gazdasági-kereskedelmi és politikai téren egyaránt. Nem érdeke, hogy a rezsim összeomoljon Phenjanban.

Milyen kára származhatna Pekingnek egy észak-koreai rendszerváltásból?
Kína kiegyensúlyozott gazdasági fejlődését – mely nyilvánvalóan első rendű világgazdasági érdek – alaposan megzavarná, ha változna a status quo a Koreai-félszigeten. Kína retteg attól, hogy észak-koreaiak hirtelen milliós nagyságrendben indulnak meg a kínai határ felé, hogy Kínában leljenek menedékre és ott akarjanak végleg letelepedni. Ráadásul, ha a phenjani rezsim – bármilyen okból – megbukik, abból nagy valószínűséggel a két Korea újraegyesítése következne, mégpedig az amerikaiak irányításával. Ez azt hozná magával, hogy megnövelnék a térségben állomásozó amerikai csapatok létszámát, nagy részüket Dél-Koreából Északra, egészen a kínai határig vezényelnék. Hogy amerikai katonákat és fegyvereket telepítsenek a kínai határokra? – ezt Peking nem tűrné… Szóval Kína a status quo fenntartásában érdekelt, abban, hogy ne történjen rendszerváltás Phenjanban és hogy az észak-koreai gazdaság tartsa az utóbbi időben elért évi négyszázalékos gazdasági növekedést. Kína nem véletlenül tartozik azok közé, akik a leginkább ellenzik a büntető intézkedéseket Észak-Koreával szemben. 

Mennyire lehetnek hatékonyak a nemzetközi szankciók, mennyire tudják gyengíteni az észak-koreai diktátor helyzetét?
Alig. Elsősorban Kína magatartása, Kína ellenérdekeltsége okán. A kínaiak a nemzetközi szankciókat figyelmen kívül hagyva a gyakorlatban – így is, úgy is – megvásárolják és tovább értékesítik, vagy maguk használják fel az Észak-Koreából származó vasércet és az ország többi alapvető exportcikkét, mindenekelőtt a halat, egyéb halászati termékeket, a tengeri gyümölcsféléket. A pénzügyi, banki elszigetelést célzó büntető intézkedéseket ugyancsak ki tudják játszani az észak-koreaiak, Kína és Irán, esetleg az oroszok közvetítésével.

Az észak-koreai diktátor tényleg teljesen kiszámíthatatlan? Valóban képtelenség felmérni, mi mozgatja, milyen cél vezérli?
Mindent egybevetve bemérhető, hogy mit akar: azt, hogy fennmaradjon a rendszere és ezáltal személyes uralma. Belülről biztonságban érezheti magát: rendkívül működőképesen és hatékonyan építette ki ezt a diktatúrát az apja és a nagyapja. Tehát odahaza nem veszélyezteti semmi és senki a hatalmát. Azt viszont Kadhafi líbiai diktátor sorsa alapján tanulta meg, hogy az ilyesfajta rendszerekkel a Nyugat – tehát egy külső erő – előbb-utóbb végez abban az esetben, ha a diktátorokat és rendszerüket katonailag sebezhetőnek találják. Líbia vezetője ugyebár ünnepélyesen lemondott a nukleáris fegyverek gyártásáról vagy birtoklásáról – feltételezvén, hogy ezáltal a Nyugat végleg békén hagyja és együttműködik vele. Csakhogy valójában ez az ígéret Kadhafi sorsát pecsételte meg – legalábbis ezt olvasta ki a líbiai események alakulásából az észak-koreai diktátor. Kim Dzsongun számára az utóbbi idők legnagyobb tanulsága az volt, hogy országát nagyon gyorsan atomhatalommá kell tennie, mert a globalizált világban a tömegpusztító fegyverek birtoklása az egyedüli életbiztosíték a diktátorok, személyhez kötődő diktatúrák számára.