philippe-legrain
máj.
4
2015

A visszaszámlálás megkezdődött…

Görögország pénzügyi csődjének nyilvános elismerése már csak rövid idő kérdése, de önmagában emiatt Görögország még bent maradhat az euróövezetben, fizetőeszköze továbbra is a közös európai pénz maradhat.
Ezt a valószínűsíthető verziót ismerteti velünk Philippe Legrain, Barroso volt uniós bizottsági elnök vezető tanácsadója, a London School of Economics tanára. Az interjúalany azt állítja, hogy nem csupán Görögország, hanem a német diktátumpolitika is totális csődöt mondott: az eurózóna a bevezetett rendkívüli megszorítások dacára is súlyos adósságválságtól szenved. Az euróövezet állapota relatíve rosszabb, mint Európáé a nagy gazdasági világválság idején volt. Az idén várható kisebb gazdasági javuláshoz a német receptnek nincs köze, az kizárólag a lazításokból és főként az olajáresésből, valamint az euró gyengítéséből fakad.

Zentai Péter: Képesek-e rá a görögök, hogy most, a visszaszámlálás legutolsó fázisában előálljanak valamilyen áttörő javaslattal, amelyet elfogadhatnak a súlyos euró tízmilliárdjaikat visszaváró intézményi hitelezők, illetve az eurózónához tartozó államok kormányai? Mindenesetre hallatlan tőke menekül ki a görög bankokból…
Philippe Legrain: Vészesen csökken a józan ész mentén való megállapodás esélye. Az ország tényleg nagyobb valószínűséggel kénytelen hivatalosan is csődöt jelenteni, mint bármikor korábban. A pénzügyi összeomlás egyoldalú kinyilvánítása azonban szinte elkerülhetetlenül káoszt fog okozni a világpiacokon. Egyebek között azért, mert a várakozások szerint a csőd nyomán ki kellene tessékelni az övezetből Görögországot. Csakhogy ez abszolút illegális, az euróövezet létrehozására és működtetésére vonatkozó minden jogi szabályozás lábbal tiprása lenne.
Ha ennek ellenére is rákényszerítik a görögöket a távozásra, annak rendkívüli politikai és gazdasági ára lehet. A hitelezők ez esetben nem jutnának a pénzükhöz, ugyanakkor bizalmi válság alakulna ki az egész Unióval és az EKB-val szemben – kívülről-belülről egyaránt.
Ráadásul, ha a görögök az övezeten kívülre rekednek, a szűkre szabott idő és a külföldi hitelezők nyomásától megszabadulnak, akkor új-régi pénzük leértékelése révén gyorsan összeszednék magukat. Ezt tapasztalva aztán az olasz, a spanyol, sőt a francia közvélemény is követelné országaik kilépését…

Ezt mindenki belátja, ezért aztán a mostani történet vége mégiscsak valamiféle új kompromisszum kell, hogy legyen: Görögország és az EKB, az IMF és az Unió vezetői között létre kell jönnie valamilyen megállapodásnak.
Én is ebbe a verzióba kapaszkodom, tehát hogy Görögország ellenkezés nélkül végrehajt gazdasági, társadalmi, politikai reformokat. Hiszen még a görög emberek nagy része is – a nagy ágálás közepette is – meg akarja tartani az eurót, persze eközben gyűlöli a szívtelen hitelezőket. És még valami, ami a kompromisszum valószínűségét szintén emeli: akik ismerik Angela Merkelt, egybehangzóan mondják róla, hogy nagyon nem szeretne úgy bevonulni a történelembe, mint aki főszereplőként járult hozzá annak az európai integrációnak a vészes meggyengüléséhez, amely európai vezető állammá tette az egyesített Németországot.
Ettől függetlenül: a görög csőd kinyilvánításának nagy valószínűséggel be kell következnie.

Görögország bennmaradhat az övezetben úgy is, ha közben államcsődöt jelent?
Fizetésképtelenné vált Detroit városa is, vagy példának okáért a hatalmas Kalifornia állam is az elmúlt években. Ettől még simán bennmaradtak a dollárövezetben. Csakhogy drasztikus szanálási intézkedéseket kellett cserében hozniuk. A fizetésképtelenség elismerése nyomán Görögországban egyedül a bankokat kell majd mindenáron a felszínen tartani. Ennek érdekében elkerülhetetlen, hogy átmenetileg erősen korlátozzák a görög cégek és emberek tőke-, devizamozgatási jogát.

Miáltal alapjaiban meg kellene sérteni egy uniós alapjogot? A szabad tőkemozgás az egyik pillére az Unió építménynek.
Rendkívüli helyzetekben erre – időlegesen – azért mégis csak akadtak példák Amerikában is, Európában is: legutóbb a szintén euróövezeti tag Cipruson… Nagyon valószínű, hogy egy közelgő megállapodás keretében befagyasztják a görög polgárok és cégek bankszámláit, közben pedig napi szinten az EKB komoly rövid lejáratú hiteleket, netán ajándék pénzeket tolna be a görög pénzintézetekbe. Ezek életmentő tőkeinjekciók lennének – átmeneti hatállyal. De ezért cserében garantálttá kell tenni a strukturális reformok folytatását, mélyítését a görög kormány részéről.
Mindezzel azt kívánom jelezni, hogy az államcsőd bejelentése okán Görögország igenis bennmaradhat az övezetben.

Az is a nagy görög–nyugati megállapodásnak kedvez, hogy lassan mindenkinek – még a németellenes görög közvéleményt is beleértve – be kell látnia: az euróövezetben beindult a növekedés, mégpedig Németország szigorának köszönhetően.
A szakértők túlnyomó többsége a legcsekélyebb mértékben sem látja be, hogy a németek válságkezelési receptje bevált volna. Ellenkezőleg. Éppenséggel az igazolódott be, hogy teljes tévedésben voltak és vannak a német kormányzati emberek, az eurózóna állapota valójában katasztrofális. Annak gazdasága, teljesítménye két százalékkal kisebb ma, mint hét évvel ezelőtt volt. Ezzel szemben az Egyesült Államoké nyolc százalékkal nagyobb a 2008-as állapothoz képest. Az eurózóna rosszabbul teljesít, mint Európa az 1930-as évek elején.
Ahhoz a tényhez a németek diktálta megszorító intézkedéseknek végképp semmi közük sincs, hogy valamicske fellendülés – az idén – mégiscsak megmutatkozik az európai nemzetgazdaságokban. E jelenség csakis az alacsony olajáraknak és a radikálisan legyengült eurónak, továbbá a monetáris és költségvetési lazításoknak, illetve az EKB hatalmas ingyenes pénzinjekcióinak köszönhető.
Az eurózóna aktuális sikerországaként ünnepelt Spanyolországban az átlagosnál nagyobb növekedést nem a nagy szigor, hanem ellenkezőleg, a nagy lazítás hozta létre. Ennek nyomán Spanyolországé az övezeten belül a legnagyobb a költségvetési hiány és ott növekszik a közszférában leggyorsabban az eladósodás. De felhozhatjuk példaként Írországot, az euróövezet leggyorsabban növekvő nemzetgazdaságát is. E siker csak abból fakad, hogy nagyon jól megy az írek hagyományos exportpiacainak: a laza fiskális és monetáris politikát folytató Angliának és Amerikának. Az ír gazdaságot gyakorlatilag ez az export hajtja, semmi egyéb.

 Semmiféle recept sem hoz hosszú távra szóló megváltást Európa számára?
Európa, azon belül az euróövezet továbbra is akut adósságválságban vergődik, amely összefügg azzal, hogy nincs kereslet, amely hozzájárulna a gazdaság élénkítéséhez.
Hogy e helyzet megváltozzon, először is meg kell tisztítani az európai kereskedelmi bankokat. Le kell írni a behajthatatlan adósságaik nagy részét. A kormányoknak és a jegybankoknak egyidejűleg kell segíteniük a beruházásokat és a strukturális reformokat. Nem a németek „csodaszava”: a versenyképesség, hanem a termelékenység elősegítése kell. A fő célnak mindenütt a hazai fogyasztás felfuttatásának kell lennie. Végül az utóbbi időben erősen feltőkésített Európai Beruházási Bank (EIB) számára lehetővé kell tenni, hogy az – a nemzetállami döntéshozókat kiiktatva – közvetlenül nyújthasson olcsó hiteleket új beruházásokhoz bármely uniós tagállam cégeinek.