A víz lehet az elkövetkező évtizedek legdrágább erőforrása

Az utóbbi időkben egyre többet hallani arról, hogy az elkövetkező évtizedekben a legfontosabb nyersanyagok köre át fog alakulni. A befektetők és vállalatok figyelmének középpontjában ma még leginkább a gazdasági jelentőségük miatt fontos nyersanyagok állnak, mindazonáltal a vízről, mint szűkös erőforrásról sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Minden jel arra mutat, hogy a jövőben egyre szűkösebben fog rendelkezésünkre állni, és ha minden így megy, még hamarabb ki is fogyhatunk belőle, mint a fekete aranyból.

2040-re a világ nagy része vízhiánnyal fog küzdeni

Meghökkentő, de a World Resources Institute tanulmánya szerint a XXI. század középre az emberiség több mint fele fog vízhiányos területen élni. Az intézmény 2040-re vonatkozó prognózisa szerint 167 ország közül mintegy 33-nak problémái lesznek a megfelelő mennyiségű ivóvíz elérésével illetve komoly szárazsággal is küzdeni fog. A folyamat mögött elsősorban a globális népesség számbeli növekedése és egyre gazdagabbá válása áll, ami természetesen világszerte növeli a vízszükségletet. A hatás másik része pedig a már szinte közhelyként kezelt klímaváltozásból származik, aminek következtében összességében szárazabbá válnak bizonyos földrajzi térségek.

A vízhiány így elsősorban az Arab-félsziget országait és Észak-Afrikát érintheti jobban (Spanyolországot és Görögországot is súlyosan), de Észak-Amerika, Ausztrália és Belső-Ázsia sem fog bővelkedni a vízkészletekben.

Persze nem közvetlen az emberi vízfogyasztás megnövekedése a probléma, hanem az, hogy ezen embertömeg fogyasztása drámai mértékben növekedik évről évre. A vízfelhasználás 70 százaléka a mezőgazdasághoz, míg a fennmaradó 30% természetesen az ipari tevékenységhez kötődik. Ami a legszomorúbb, hogy ezek a szereplők a legtöbb esetben vajmi keveset fizetnek a víz nagymértékű kiaknázásáért cserébe, talán mert a szabad javak egyik legjellemzőbb képviselőjének a vizet tartjuk. Persze ebben a gazdasági racionalitás teljes mértékben érezhető, hiszen minél olcsóbb valami, az emberek annál bátrabban használják, pazarolják el.

Talán a friedmani megközelítés mentheti meg a vizet is az őrült használattól, melynek az a lényege, hogy egy közjószág használatát is racionalizálni lehet (klasszikus példa a környezetszennyezés és a széndioxid-kvóták), ha annak megteremtik a piacát. A vízhiány kezelésének kulcsa egy megfelelő – a mostaninál jóval magasabb – ár megszabásában lehet (adók révén is akár), ami a fogyasztók számára a víz pocsékolását ésszerűtlenné teszi, valamint ösztönző a befektetőknek is az infrastruktúra kiépítésére a kínálat biztosításához. A víz konkrét árral rendelkező jószággá tétele ugyanakkor annak tisztázását is feltételezi, hogy ki a valódi tulajdonosa a vízvagyonnak, vagyis kit illet a jog, hogy azt a folyókból, talajból stb. kinyerje.

Ausztrália például már megtette az első lépéseket a kereskedhető vízhasználati jogok rendszerének kialakításához. A cél az, hogy a víz ahhoz kerüljön, aki annak a legjobb használatát tudja biztosítani, annak kiszámítása mellett, hogy mennyi víz használható és mennyit kellene ténylegesen használni a készletekből.

Hogy rajzolja át a vízhiány az olaj jövőjét?

A McKinsey egyik közelmúltban készült tanulmánya egyesen azt sugallja, hogy a jövő olaja a víz lehet, ami a fentebb bemutatott ábra alapján nem is tűnik annyira elképzelhetetlennek. Abban nagyon hasonlít a két erőforrás, hogy mindkettőt igen korlátolt kínálat jellemzi. Nemrég még a tankönyvekben azt olvashattuk, hogy mindösszesen csak pár évtized kell és beköszönt a Peak Oil, vagyis az olaj ára rendkívüli mértékben elszáll, mivel annak korlátozott kínálata nem képes kielégíteni a folyamatosan emelkedő keresletet. Az elmélet minden bizonnyal a technológiai fejlődés hatását alulbecsülte, ugyanis ma már tisztán látszik, hogy az olaj felhasználása a jövőben még egy kis ideig nő, aztán csökkenő tendenciát fog mutatni.

2030-ra az olajkereslet már el is érheti a csúcsát, ahonnan már lefelé fog ívelni a pályája és ezzel együtt a világgazdaságban betöltött szerepe is. Valószínűleg a magas szintű elektronizáltság lesz a fekete arany hóhéra, mivel az új technológiák (elektromos autók, önjáró járművek, közlekedési forradalom, megújuló erőforrások) mind az olajigény csökkenése felé hatnak. Mindazonáltal az olaj 2040-ben a világ energiaigényének még mindig jelentős, 24 százalékát fogja fedezni az International Energy Agency (IEA) előrejelzése szerint. Az olajkitermelő országokat néhány éve padlóra küldő palaolaj jelentősége is csökkenhet, viszont az olajárak elszállását az IEA már nem számszerűsíti a jövőben, 2040-re 75 dollár/hordós árfolyamot jósolnak.

A víz ezzel szemben olyan erőforrás, ami jelenleg teljesen szabadon használható, továbbá nem helyettesíthető semmivel, megfelelő használat mellett legfeljebb megújítható. Viszont ha minden a jelenlegi állapotok szerint halad, idővel elérhetünk odáig, hogy a víz megőrzése végett irdatlanul magas árakat kell kiszabni az éltető folyadékra, ráadásul elindulhat a harc politikailag, de akár fegyveresen is a vízben gazdag területekért. Az olaj kérdése így már eltörpülni látszik a víz előtt álló problémák mellett, pedig az sokkal jobban befolyásolja még a geopolitikai és gazdasági történéseket. Minden bizonnyal abban áll a jövő, hogy hogyan sikerül a kormányoknak, vállalatoknak ráállni a vízkérdés kezelésére, ami új iparágak, új vállalatok tömkelege létrejöttének ágyazhat meg.