A kirgiz rezsicsökkentés évtizedei

Újabb rezsicsökkentés előtt Magyarország, közben pedig a hazai energetikai beruházások sokéves mélyponton. Az összefüggés nyilvánvaló, ahol nem lehet keresni, oda befektetni sem érdemes.  Márpedig keresni nem igazán lehet, a szektor kiadás oldalát a mindenféle extra adó sújtja mostanában, a bevétel oldalán pedig a rezsicsökkentés okoz nehézséget. De nagy baj ez? Miért ne lehetne állami és nonprofit az energiaszolgáltatás? Ezt én nem tudom, de tudok mutatni egy olyan országot, ahol az állam szolgáltat, és évtizedek óta folyamatos a rezsicsökkentés.

Kirgizisztánt szokták Közép-Ázsia Svájcának is nevezni, mert területének nagy részét hegyek borítják (a hasonlóság ennyiben nagyjából ki is merül). A hegyek magasak, a Győzelem-csúcs 7439 méteres, télen rengeteg hó esik, ami tavasszal elolvadva bővizű folyókban jut le a hegyvidékről. Ezen kívül számos magashegyi tó is található ott, az Iszik-Köl egyenesen a második legnagyobb hegyi tó a világon. Ahol viszont van lejtés, sok víz és természetes víztározók, ott adja magát, hogy vízerőműveket kell építeni. Ezt már a szovjetunióbeli időkben is felismerték, és Kirgizisztán úgy vágott neki 1991-ben a függetlenségnek, hogy tele volt pakolva olcsó áramot termelő vízerőművekkel. Micsoda mázlisták! – gondolhatnánk.

Első ránézésre igazunk is van. Vízenergiából van a kirgiz áramtermelés több, mint 90%-a, a termelés költsége pedig világszinten az egyik legalacsonyabb. Erre alapozva komplett energiaigényes iparágakat lehetne felhúzni az országban, és komoly bevételre szert tenni az áram exportjából. Sajnos a populizmus itt is közbeszól.

kirgiz fizikus 130909
Ahogy az a fenti ábrán látszik, hiába olcsó az áram előállítása, a lakosságnak csak az önköltség felét kell kifizetnie érte. És ez így van már réges-régóta. (A másik alacsony áram önköltségű ország Tádzsikisztán, a helyzet ott kísértetiesen hasonlít a kirgizhez.) A következmények nem meglepőek: az amúgy állami tulajdonú energiaszektornak egy fillére sincs az infrastruktúra karbantartására. A vízerőművek omladoznak, a komplett elosztóhálózat le van rohadva, ezért a hálózati veszteség a megtermelt áram harmada, ijesztő mértékű pazarlás. A négy áramelosztó vállalat közül csak az egyik (Severelectro) számolt be tavaly átlagosan napi 15 üzemszünetről, ami a kemény tél alatt felmegy 20-ra. Ez azért különösen kellemetlen, mert az olcsó áramnak és az importált, drága szénhidrogéneknek köszönhetően a lakosság jelentős része árammal fűt. Az áramellátás minőségében egy idei felmérés Kirgizisztánt a 91. helyre sorolja a vizsgált 104 ország közül.

Fejlesztésre pedig aztán végképp nincs pénz annak ellenére sem, hogy a potenciálisan kinyerhető vízenergiájának pusztán körülbelül 10%-át termeli meg az ország.

Mégis, mi motivál egy kormányzatot, hogy tartósan fenntartson egy ilyen őrült állapotot? Erre is szemléletes példát találunk Kirgizisztánban. Történt, hogy Bakijev elnök 2010 januárjában megduplázta a lakossági áram árát, ezzel valamivel az önköltség fölé emelte, mondhatni piacivá tette. A cél az volt, hogy legyen miből felújítani és fejleszteni.

Áprilisban már ki is tört a forradalom, az elnök lemondásra kényszerült, az új kormány pedig az eredetire csökkentette vissza az áramárat. Persze a zavargások nem csak emiatt törtek ki, Bakijev korrupt volt, meg elcsalta a választásokat, ahogy az arrafelé szokás, de hogy konkrét forradalom indult a leváltására, abban minden bizonnyal szerepe volt a rezsinövelésnek is.

Nem kellene a kirgiz útra tévednünk!