Alapítvány és Birodalom

Kedvenc Asimov-könyvem az Alapítvány trilógia, fiatalkorom nagyon kedves emlékei fűződnek hozzá. Azóta persze az Alapítvány szó hallatán más jut eszembe, méghozzá az MNB alapítványai.

Az ezzel kapcsolatban kibontakozó EKB vs. MNB adok-kapok igazi értelmetlen vita, ami csak arra jó, hogy pont attól vonja el a figyelmet, ami a lényeg.

Az EKB amiatt vegzálja az MNB alapítványait, hogy állampapírt vásárolnak, ami ugye „tiltott monetáris finanszírozás”, hiszen a jegybank ne vásárolgassa fel saját országa állampapírjait. A tiltás oka teljesen egyértelmű: sokszor ilyen módon, pénznyomtatással sikerült a történelem során az államoknak az adósságuktól megszabadulni, aminek általában jó nagy infláció lett a vége, és ezt ha lehet, el kellene kerülni. Azonban erre a tiltásra teljesen jogosan mondhatja azt az MNB/Kormány, hogy kettős mércéről van szó. Ma, amikor az európai jegybank olyan ütemben vásárolja fel az európai állampapírokat, hogy a saját programjának tervszerű végrehajtására sincs lehetősége, mert az alkalmas állampapírok lassan elfogynak, és az EKB maga is a a mi szemünkre hányt monetáris finanszírozást hajtja végre, méghozzá az MNB-nél sokkal nagyobb ütemben, akkor mit lehet mondani? A világ jegybankjai 2008 óta agresszívan beavatkoznak a pénzpiacok működésébe, és eufemisztikusan QE-nek (quantitative easing) nevezett pénznyomtatási programjaikkal tonnaszám vásárolják fel saját országjuk állampapírjait. Ehhez képest az MNB alapítványainak 200-300 milliárd forintos állampapírvásárlása tényleg semmi. Azaz az EKB olyan miatt támadja az MNB-t, amit egyrészt maga is végez, másrészt egy olyan tevékenység miatt, ami semmi problémát nem okoz.

Ahelyett, hogy amiatt támadná, aminek van. A probléma ugyanis nem más, mint maguknak az alapítványoknak a létezése. A jegybank feladata az lenne, hogy a pénz- és tőkepiacok helyes szabályozásán, és esetleg szükséges beavatkozásokon keresztül stabil inflációt tartson, ne engedje elértéktelenedni a pénzünket, és támogassa a kormány gazdaságpolitikáját (megjegyzem, hogy az alapítványokkal szembeni erős ellenérzéseim ellenére nyugodtan kijelenthető, hogy a jegybank ezeket a feladatait az elmúlt években jól végezte). Munkálkodása közben előfordulhat, hogy nyereséges lesz, és az is, hogy veszteséges, de valódi eredményességét egyáltalán nem mutatja egyik sem. Az MNB nyereségét be kell, hogy fizesse a közös kasszába, mert ez éppen úgy a mi pénzünk, mint az adóbevételek, ha pedig veszteséges, akkor mi, adófizetők pótoljuk ki a veszteségét.

Azaz az alapítványokat egy dolog miatt lehet és kell támadni: hogy vannak. Az MNB-nek nem feladata az általa esetlegesen elért (ráadásul nem is valós, hanem jelentős részben pusztán számviteli) nyereség elköltése, nem feladata az ingatlanfejlesztés. Őszintén szólva ez utóbbi szerintem egyáltalán nem állami feladat, hagyjuk meg ezt a magánszférának. Az EKB kérdése azért problémás, mert egyrészt álságos, másrészt elvonja a figyelmet a lényegről: kié az MNB nyeresége, és kinek van a felhasználásáról joga dönteni? Átalakulhat-e varázsütésre a közpénz nem-közpénzzé? Ez a valódi kérdés.

www.zsiday.hu