A magyar modell követése csak bajt hozna Közép-Európára – mondja Ausztria bankguruja

A Raiffeisen marad ugyan Magyarországon, de tevékenységét takaréklángon és csak szűk kör számára fogja végezni – amíg Magyarországon folytatódik a jelenlegi politika. Az alapblog.hu-nak adott exkluzív interjúban Herbert Stepic, a Raiffeisen International  volt elnök-vezérigazgatója, a bank top vezetésének jelenlegi főtanácsadója nyomatékosan lebeszéli a szerinte Magyarországnál sokkal jobban teljesítő szomszédos országok kormányait, hogy bármiben is kövessék Orbán Viktort, mert azzal beláthatatlan károkat okoznának saját maguknak és egész Közép-Európának.

A filantrópként, a legnagyobb közép-európai jótékonysági alapítvány névadójaként, egyúttal Eurázsia-szakértőként számon tartott pénzügyi szakember szerint az Európai Unió – értetlensége és éretlensége miatt – óriási hibákat követett el Oroszországgal és Ukrajnával, valamint a többi volt szovjet köztársasági taggal szemben, hozzájárult a helyzet drámaira fordulásához. Stepic szerint nincs más kiút a válságból, mint nagyon gyorsan az EU-t és a volt Szovjetunió nagy részét magában foglaló vámunió létrejöttéért dolgozni: ebből szerinte később egy óriási eurázsiai gazdasági egység válhatna.
Az interjúban egyebek között meggyőződését fejezi ki, hogy az idén komolyabb mértékben fog gyengülni az euró – a dollárhoz képest mindenképpen…

 

Zentai Péter: A kilátásba helyezett kivonulásból egyelőre semmi sem lett: az Ön nevével is fémjelezhető Raiffeisen International éppúgy marad Magyarországon, mint a többi osztrák és külföldi pénzintézet. Miért?

Herbert Stepic: A Raiffeisen International döntéshozói komolyan fontolóra vették, hogy megválnak a magyarországi leánybanktól. Alapos elemzéseket követően azonban kiderült, hogy az eladás – legalábbis az adott feltételek mellett – nem hozná meg a remélt előnyöket, így ez az opció lekerült a napirendről.
Úgyhogy – amíg a (magyarországi) környezet megmarad olyannak, amilyen: bizonytalannak – a Raiffeisen inkább csak a nagy, nemzetközi ügyfelek és tőkeerős magánszemélyek körében fog „kereskedni”.
Mindenesetre rendkívüli módon akadályozza a (magyarországi) bank nyereségességét a bankadó jelentette teher. Ez egy hihetetlenül magas, az egész pénzintézeti vagyon egy százalékára rúgó adó.
Nem kívánom kommentálni ugyanakkor, hogy miként döntenek, dönthetnek más osztrák és nem osztrák bankok Magyarország kapcsán.

 

Mégis miként látja, pontosabban: milyennek érzékeli a magyarországi politikai-, gazdasági-, pénzügyi légkört?

Szerintem Orbán úr folytatja az eddigi gazdaságpolitikát, amelynek lényege a visszaállamosítás minden lényeges gazdasági területen. Ennek nyomán még kevésbé lesz barátságos a klíma a külföldi befektetők, társaságok körül.
Megmondom Önnek: az utóbbi évek ellentmondásos fejleményei, mint amilyen például a nyugdíjrendszer visszájára fordítása volt vagy az, ahogy és amilyen mértékben megadóztatták a bankokat és más szektorokat, mindez roppant veszélyt jelent az egész térségre.
Orbán urat nem lenne szabad követnie a többi közép-kelet-európai ország vezetőinek.
Az államosításos modell hozhat ugyan rövid távú politikai előnyöket, de hosszú távra szóló, valós gazdasági sikert nem. Ezeknek az országoknak a (magyar modell) ellenkezőjét érdemes folytatniuk. Egyébként is a megszorítások elkerülhetetlensége, továbbá a fejlett országok törékeny gazdasági kilábalási folyamata arra fogja kényszeríteni – belátható időn belül – a közép-európai kis nemzetek irányítóit, hogy valóságos, előremutató, gazdaságélénkítő politikát folytassanak, igazi strukturális reformokat vigyenek végig.

 

Miként vélekedik a többiekről, a többi visegrádi országról és Romániáról?

Amit Lengyelországról, Csehországról és Szlovákiáról tömören mondhatok: elérték, hogy egészen szorosan kapcsolódjanak az Európai Unió gazdasági teréhez, annak integráns részévé váljanak. Ezt én kritikus jelentőséggel bíró vívmánynak tartom. Ezen három ország – mindent egybevetve – okosan, versenyképességét tudatosan erősítve tudott politizálni az utóbbi években, és komoly gazdasági eredményeket hoz a számukra a strukturális alkalmazkodás. Csehország a tavalyi 1,3 százalékos visszaesést követően az idén 2,3 százalékos növekedést fog felmutatni. Szlovákiában 2,2, Lengyelországban 3,1 százalékos növekedés prognosztizálható.
Románia pedig egyenesen kimagaslik környezetéből. Egyrészt piacának nagyságával, másrészt növekedési potenciáljával. Merem állítani, hogy Románia van a legjobban felvértezve a jövő kihívásaival szemben a többi keleti, délkeleti és közép-európai országhoz képest. Az államháztartás minden alappillére rendben van, a költségvetési hiány megfelel a maastrichti kritériumoknak, az adósságállomány nem jelent gondot, a felvett IMF-hitelekből származó kötelezettségeinek az ország problémamentesen eleget tud tenni. Románia jól pozícionált nemzetgazdaság.

 

Akkor beszéljünk arról a térségről, amelynek Ön nemzetközileg elismert politikai, gazdasági, pénzügyi szakértője: Ukrajnáról, Oroszországról. Kivonul-e a Raiffeisen ezekből az országokból?

Erre nem kívánok érdemben felelni.

 

Arra válaszolna, hogy Ön szerint mi lesz ebből az új hidegháborúból? Egyáltalán ez egy hidegháború? Mit gondol a nyugati gazdasági-pénzügyi büntetőintézkedésekről?

Nem lett volna szabad hagyni, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Ukrajna geopolitikai jelentősége óriási. Ezt figyelembe véve az Európai Uniónak már 2002-ben, az úgynevezett Narancsos Forradalom idején komoly – nem szükségszerűen pénzügyi – támogatást kellett volna nyújtania annak az országnak. A nyugat-európai országok a többi volt szovjet tagállammal – a Keleti Partnerségnek nevezett csoporttal – sem kezelték megfelelő komolysággal a kapcsolatot.
A legsúlyosabb hiba az volt, hogy Oroszországot a Nyugat egyszerűen kizárta a Keleti Partnerség csoportból. Ezáltal roppant módon felerősítette Putyin és általában az oroszok mélységes bizalmatlanságát. Miközben tudtuk jól mindannyian, mert Putyin ezt többször nyomatékosan hangsúlyozta: Oroszország számára abszolút elfogadhatatlan, ha Ukrajnát bevonnák a NATO-ba és/vagy az EU-ba.
De e tekintetben semmiről sem biztosítottuk egyértelműen Putyinékat.
Ugyanakkor annyira, de annyira erős a kölcsönös függés az Európai Unió és Oroszország között, hogy nem engedhetjük meg a dolgok eszkalálódását.
A magam részéről abszolút ellenzem a szankciókat. Ezek gazdasági háborúhoz fognak vezetni… Olyan háború ez, amelyet képtelenség megnyerni. Mindkét oldal csak vesztes lehet. Az uniós államok az orosz gáz- és nyersolaj legfőbb importőrei, uniós szinten 2012-ben ötven százalékos volt az orosz importtól való függés aránya. Rövid távon ezen a függésen nem lehet változtatni. Olyan kulcsgazdaságok, mint Németország óriási károkat szenvednének. És mindeközben Ukrajna szerény színvonalú technológiáját, termékeit senki más nem vásárolja Oroszországon kívül. Ha ez sincs a számára, akkor tovább súlyosbodik a helyzet…
A kiutat a jelenlegi helyzetből abban látnám, ha létrejönne egy szoros, vámuniószerűség az Európai Unió illetve Oroszország, Ukrajna és néhány más volt szovjet köztársasági tag bevonásával. Ez alapját képezhetné egy olyan gigantikus, páneurópai gazdasági térségnek, amely felölelné egész Eurázsiát – Lisszabontól Vlagyivosztokig.
Ezzel párhuzamosan le kell mondani az Oroszországgal való rivalizálásról, helyette olyan partnerséget kell visszaállítani az oroszokkal, amelynek célja Oroszország modernizációja. Eközben Ukrajna politikai-gazdasági stabilizálását közösen segítené az Európai Unió és Oroszország.

 

Az Ön hazájában, Ausztriában éppúgy, mint más fejlett nyugat-európai országokban, Svédországban, Finnországban, Hollandiában igencsak erősödnek az Európai Unió lebontását szorgalmazó politikai erők. Mi lesz ebből?

Kétségtelenül nyomul előre Európa-szerte a nacionalizmus, a hajlandóság a gazdasági-pénzügyi reformok visszafogására, leállítására, nagy a kísértés az államosításokra.
Ezek a jelenségek nagyon súlyos helyzetre vallanak!
A szélsőséges, a radikális pártok között különbségek vannak ugyan, de egyvalamiben közösek: az EU-t ellenségként láttatják országaik eleve frusztrált közvéleménye előtt. Holott – hiányosságai ellenére – az Uniónak nincs alternatívája egy ennyire globalizált, egymással drámai versenyt futó nemzetgazdaságokból, államokból összetevődő világban.

 

Ön melyik oldalon áll abban a vitában, amely arról szól, hogy inflációs avagy deflációs korszak küszöbén állunk?

Az infláció ellen hatott minden eddigi recessziós válság és majdnem minden pénzügyi válság.
Reális deflációs fenyegetésről jelenleg azért nem beszélhetünk, mert – Görögország, s néhány, a válság által sújtott nemzetgazdaság kivételével – a legtöbb európai országban nincs negatív tartományban az infláció, általában (+) 0,5 százalékos, s ez az alacsony szint elsősorban az alacsony(abb) energiaáraknak és az erős eurónak tudható be, és ez tulajdonképpen jó dolog. Mindeközben egyre több jelét tapasztaljuk a legtöbb nemzetgazdaság talpra állásának, miáltal – szerintünk – folyamatosan csökken a deflációs kockázat az eurózóna egészében, sőt elmozdulás megy végbe az egyszázalékos inflációs szint irányába.

 

Nem túlzottan erős az euró? A dollárral szemben például?

Az igazság az, hogy a jelenlegi árfolyam már tényleg nem kívánatos, mert túl keményen fogja vissza az inflációt és gyengíti, akadályozza a gazdasági élénkülést. Ezért aztán nem meglepő, hogy az EKB nyíltan jelezte már, hogy tovább fog könnyíteni a monetáris politikáján, amennyiben az euró tovább erősödik. Más szóval az EKB kész gyengíteni az eurót. Ezért aztán mi azt mondjuk: az euró/dollár nemhogy nem erősödik 1,40 (USA) dollár fölé, hanem az 1,35-ös szint alá fog esni – még az idén!