Amikor a háborús játékok valóságba fordulnak – interjú a CIA és a Pentagon volt tisztségviselőjével – Valutaháború 2. rész

Az Egyesült Államok lemondott szuperhatalmi státusáról, lassan, de biztosan kivonul egy sor lényeges régióból a világban – mind katonailag, mind pénzügyileg és gazdaságilag. Amerika leépülésének folyamatát gyorsítja a washingtoni kormány és az amerikai jegybank dollárt gyengítő politikája.
Az alapblog.hu-nak adott interjújában a CIA és a Pentagon volt stratégája, a Tangent Capital nevű, nagy amerikai befektetési alap főnöke, James Rickards elárulja, hogy az amerikai hadügy megbízásából és pénzéből olyan világháborút szimuláltak az ő irányításával, amelybe az egymás ellen harcoló régiók, nemzetek csakis pénzügyi-gazdasági fegyvereket vetetettek be.
A 2009-ben rendezett háborús játék egyik felvonása azonban a szemünk láttára immár a valóságban is lejátszódik: a nagy nemzetek saját devizájuk, valutájuk leértékelése révén próbálnak egymás ellen gazdaságilag győzni, s közben egyre inkább az aranyhoz fordulnak, mint az összecsuklóban lévő dollár helyettesítőjéhez. A jelenlegi folyamatok az interjúalany szerint nem csekély valószínűséggel tudnak véres háborúkhoz vezetni, mindenesetre a CIA-s múltú James Rickards állítja, hogy hamarosan kitör a háború Irán körül. Ezáltal közelebb kerül a nyugati világ ahhoz a célhoz, hogy a deflációt végre infláció, mindenre kiterjedő áremelkedés váltsa fel.

Rickards szerint a távolabbi jövőben Amerika szuperhatalmi helyét részben Németország és Oroszország szövetsége, részben a kelet-ázsiai régió váltja fel Kína irányításával.

Zentai Péter: A nagy valutaháború kitörését valószínűsítő könyvében szerepel az a gondolat, hogy Kína, Oroszország, talán Japán és némely gazdag arab olajtermelő állam egy nap közösen bejelenthetik, hogy saját devizáikat, valutájukat az aranyhoz kapcsolják. Szóval – magukra nézve legalábbis – helyreállítják az Amerika által 1971-ben felmondott aranystandardot. Most, hogy szavai részben valóra váltak, és tényleg beindult a devizák háborúja, fenntartja az aranystandard megújulására vonatkozó prognózisát?

James Rickards: Nézze, megbízott a hadügyminisztérium, a Pentagon, hogy tervezzek meg és építsek fel egy háborús modellt. Hogy szimuláljunk egy olyan világháborút, amelyben csak és kizárólag pénzügyi-gazdasági fegyvereket (kötvényeket, részvényeket, készpénzt, ásványkincseket, energiahordozókat, mezőgazdasági javakat) vetnek be az egymással versengő nagyobb nemzetek és szövetségeseik. Ez volt egyébként az első – és mindeddig az egyedüli – ilyesfajta, Washington által hivatalosan szponzorált pénzügyi-gazdasági war game. Nekem kellett irányítanom a Kínai Népköztársaság „csapatait”. Az oroszok „főparancsnokával” tanácskozva arra jutottunk, hogy az arany fegyverével mérünk csapást az amerikai dollárra, ezáltal az Egyesült Államokra. Háborús szövetségre léptünk egymással és offenzívába lendültünk Amerika totális legyengítése végett. Agresszív és gyors módon óriási mennyiségben vásároltunk fel aranykészleteket, aranybányákat, aranyrudakat –. Mi, tehát Oroszország és Kína, akik eleve a világ legnagyobb energia- és ásványkincs-, illetőleg áru- és szolgáltatás-exportőrei vagyunk, végül is sikerrel az uralmunk alá kerítettük a Föld aranykészleteinek meghatározó hányadát. Ennek birtokában aztán egyoldalúan bejelentettük az aranystandard helyreállítását, mire a dollár összeomlott, a Föld minden országa szabadult a dollárjától, senki sem fogadta azt el fizetőeszközként, az Egyesült Államok – bankjaival és kormányával egyetemben – történelmi jelentőségű vereségeket szenvedett el.
Amikor ezt a war game-et lejátszottuk, 2009-et írtunk.
Most nézzük meg, hogy mi történt az azóta eltelt három év alatt a valóságban! Oroszország az aranykészleteit 50 százalékkal bővítette, annak mennyisége 600-ról 900 tonnányira emelkedett, Kína pedig a 2009-ben magáénak tudott 600 tonnáról 1000 tonnára növelte az állami készletet, legalábbis erről szól a hivatalos statisztika, de a szakértők többségének szinte egybehangzó véleménye szerint Kína aranya jelenleg igazából 2000, vagy még inkább 3000 tonnányira tehető.
Miért kellett felhalmozniuk az oroszoknak, a kínaiaknak, időközben a japán, az indiai és a legtöbb olajállamnak ilyen hallatlan mennyiségű aranyat?
Elsősorban azért, mert rendkívüli módon elégedetlenek a dollárral, egyre inkább félnek tőle. A japán jen, az orosz rubel, a kínai jüan, külön-külön nem képes leváltani a dollár kulcsdeviza státusát. Az viszont egyáltalán nem lehetetlenség, hogy ezen országok egy nap végképp besokallnak attól, hogy a FED folyamatosan és végtelennek tetszően nyomtatja az új dollárokat, miáltal rendkívüli károkat okoz a dollárelszámoláshoz kötött, nagy, exportőr országoknak és potenciálisan globális inflációt gerjeszt. Nos, ha ez a nap eljön, akkor tényleg nem kizárt, hogy Kína és Oroszország, őket követve Brazília, Japán és több öböl menti ország közösen indít útnak olyan szuperdevizát, amelynek értéke az aranyhoz kötődik. Ettől a pillanattól kezdve senkinek sem kell majd az amerikai dollár, Amerika pedig pillanatok alatt elveszti pénzügyi-gazdasági jelentőségét.

Az a határozott véleményem, hogy az Egyesült Államok jegybankja és a mögötte álló amerikai kormány rendkívüli nemzetbiztonsági és globális biztonsági kockázatokat kreál az országra nézve a jelenleg folytatott politikájával.

Z. P.: Ha most körültekintünk a piacokon – azt látjuk, hogy egyrészt az arany ára zuhan, másrészt erősödik a dollár. Az energiahordozók, nyersanyagok ára stabil, semmiképpen sem emelkedő. A világban új nyersanyag – és főként energiahordozó -lelőhelyeket tárnak fel vadonatúj, gazdaságosabb technológiákkal. A vezető országok társadalmai öregednek, a nyugati nemzetgazdaságok stagnálnak. Mindezek a jelenségek nem igazán utalnak arra, hogy a dolgok az Ön által felvázolt horrorisztikus irányba fejlődnének.

J. R.: Minden igaz, amit most felsorolt és minden – sajnos – azt segíti, hogy a FED még inkább, még hevesebben fogja nyomtatni a dollárt. Ugyanis az öregedő társadalmak, a globálissá váló recesszió, vagy stagnálás, a nyersanyagárak esése, stb. mind egy irányba mutatnak: a világban defláció alakult ki. Japánban ez nyilvánvaló, de előbb-utóbb Nyugat-Európában, illetve Amerikában is azzá válik. Valójában a defláció ellen indult be a jegybankok háborúja, a közös cél az infláció gerjesztése. És ennek a harci eszközei a kamatok nullára csökkentése, egyes esetekben negatívvá tétele, a különböző quantitative easingek (a piacok pénzzel való elárasztása) és végül, de nem utolsósorban a dollár gyengítése annak fedezetlen nyomtatása révén. Amerika mérvadó döntéshozói a jelenlegihez képest sokkal gyengébb dollárt akarnak, és prognózisunk szerint ez be is fog következni: a dollár – a jelenlegi időleges, az 1,20 irányába tartó erősödését követően – az év végén 1,40 fölé fog gyengülni.
Még egy szó az aranyról: dollárelszámolásban kétségtelenül esett most az arany ára, de jenben, fontban és egy sor más valutában számolva erről szó sincs.
Az észlelhető folyamatok és a hamarosan megint kiújuló bizonytalanságok alapvetően felfelé nyomják az aranyat, a nyersanyagokat és rendkívüli mértékben gyengítik a papírpénzeket.
A valutaháború már zajlik, a nagyobb országok beindultak, hogy olcsóbbá tegyék a pénzüket.
A FED dollárgyengítő akciói hasonló reakciókat szülnek világszerte más jegybankok és kormányok részéről.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ami történik, az játék a tűzzel! Lassan kikerülnek a fejlemények a józan döntéshozói ellenőrzés alól és az ebből logikusan következő globális összeomlás egészen hirtelen, váratlanul tud bekövetkezni!

Z. P.: Miért?

J. R.: Azért, mert egyértelművé válik, hogy Irán mindenképpen és nagyon záros határidőn belül atombomba birtokába fog kerülni…

Z. P.: De hiszen már csaknem ennél a pontnál vagyunk. A jelenlegi iráni helyzetből Ön szerint háború következik? Valóságos, véres háború?

J. R.: Igen. Ez a háború ki fog törni.

Z. P.: De miért és milyen szerepe lesz ebben az Egyesült Államoknak?

J. R.: Bebizonyosodott, hogy Iránt semmiféle gazdasági-pénzügyi nyomással nem lehet meghátrálásra, pláne térdre kényszeríteni. Az urándúsítási programot felgyorsították. Ami ott zajlik, azt Izrael saját szempontjából életveszélyesnek ítéli meg. A preventív csapás Iránra immár elkerülhetetlen. Az Egyesült Államok két dolgot tehet: a) asszisztál messziről Izraelnek az Irán elleni támadáshoz, b) az elejétől kezdve részt vesz az offenzívában. Az irániak mindenképpen lezárják a Hormuzi-szorost, miáltal az égbe szöknek a nyersolajárak, és hirtelen hatalmasat drágul az arany és minden más nyersanyag, Amerika pedig katonai lépéseket tesz a szoros felszabadítására. Amerika részéről a logikusabb és a háború lezajlását gyorsító lépés az lenne, hogy a kezdetek kezdetétől aktívan részt vegyen Izraellel együtt az iráni rendszer megdöntését is szolgáló, mindenesetre az atombomba-gyártást totálisan megállítani képes háborúban.
Egy ilyen háború mindenképpen robbantja majd a nyersanyagok árát, ha úgy tetszik: beindítja az áhított inflációt.

Mi, itt a Tangent Capitalnál, inflációs szcenárióban gondolkodunk.

Z. P.: Konkrétabban?

J. R.: 10-20 százalék arany, illetőleg ezüst és egyre erősebb pénzügyi kötődés képzőművészeti alkotásokhoz (különböző a fine arts-ra szakosodott erősen feljövőben lévő alapokon keresztül) jellemzi a befektetéseinket. A legtöbb pénzt az utóbbi öt évben a műkincs-, művészeti alkotás befektetéseinkkel kerestük. A portfóliónkban erős a készpénz aránya, ami látszólag ugyan ellentmond az inflációs várakozásainknak, de itt és most még deflációban vagyunk, a további felértékelődésre váró papírpénzeket – eurót, szingapúri és ausztrál, illetőleg kanadai dollárt – egyelőre érdemes tartogatni.

Portfóliónk tehát arany, ezüst, készpénz, termőföld, erdők, műalkotások és néhány jövőorientált technológiára épülő óriásvállalat részvényeinek kombinációja.

Z. P.: Abban a – valószínűsíthető – inflációs és „post-dollár” (dollár utáni) világunkban vajon miként rendeződnek át a geopolitikai viszonyok? Milyen pozíciót jósol Kínának, Oroszországnak, Amerikának, Európának?

J. R.: Amerika jelenlegi politikája révén felgyorsul az a néhány éve beindult folyamat, hogy az Egyesült Államok lassan, de biztosan elveszíti szuperhatalmi státusát. E státus megtartása ebben az országban tulajdonképpen senkinek sem célja már. Mindenesetre vákuum jön létre, viszont jelenleg nincs a „pályán” senki más, aki úgymond vezetni tudná a világot. Valószínűleg erre egyedüliként egyetlen ország sem lesz már képes.
Alternatívaként azonban kezdenek kirajzolódni új szövetségek, amelyek közül egy vagy kettő részben, vagy egészben be tudja tölteni a világ „vezetőjének” szerepét.

E tekintetben a legnagyobb jövőt az apránként alakulgató orosz-német szövetségnek jósoljuk: Oroszország a világ legnagyobb nyersanyag-energiabázisával, Németország a világ kiemelkedő technológiai tudásával, folyamatosan megújulni képes ipari bázisával.

Z. P.: Kína és Oroszország együttese nem jöhet létre?

J. R. : Merőben különbözik a két kultúra egymástól, látens konfliktusok és súlyos technológiai hiányosságok gyengítik a két óriás közös potenciálját. Ettől még például a közép-ázsiai nyersanyagkincsek kiaknázásában és hasznosításában képesek lehetnek együttműködni, netán a Közel- és Közép-Keleten geopolitikai ügyekben is. De valószínűtlen köztük igazi globális, jövőbe mutató, nagy szövetség kialakulása.
Maradjunk azonban Kínánál: nagy valószínűséggel képes lenne vezetni a Csendes-óceán egész kelet-ázsiai óriási régióját, beleértve Koreát, Tajvant, a délkelet-ázsiai kistigriseket, sőt Japánt is. Tudjuk persze, hogy ezen országok viszonyait, különösen a japán-kínai viszonyt komolynak tetsző történelmi eredetű és alkalmi területi viszályok terhelik, ámde ezen roppant ambiciózus országok eddigi eredményeiből olyan pragmatizmus olvasható ki, hogy igenis képesek félresöpörni ellentéteiket, ha cserében masszívan megerősödhet a világban játszott együttes szerepük.
Reálisan nézve a fejleményeket: a Csendes-óceán kelet-ázsiai térsége – Kína irányításával – elsőként jöhet elő olyan új, globálisan értékelt, elfogadott, közös tartalékvalutával, amely egyedüliként, vagy az euróval egyetemben elfoglalhatja az amerikai dollár trónját.