Arany és Búza – a kettő ára együtt mozog (de ez csak véletlen)

Az ebolajárvány egyáltalán nem befolyásolja sem Afrikában, sem a világ többi részén a mezőgazdaságot, az élelmiszerárak alakulását. Sem geopolitikai, sem egyéb fejlemények nem bizonytalanították el a piacot: az áresés „rendületlenül” folytatódik. Az ENSZ egyik élelmezési szakértője, Natalia Merkusheva az alapblog.hu-nak adott interjúban rámutat: noha egyáltalán nem „szabályszerű, hogy a kulcstermények ára együtt mozogjon az ipari nyersanyagokéval, az energiahordozókéval, de hogy ez most mégis így van, annak az erősödő dollár trend, továbbá a vezető fogyasztók, a legfejlettebb országok gazdaságainak pangása lehet az oka.”

Az egyik leglényegesebb megállapítása az interjúnak, hogy az utóbbi tíz-húsz évben – a globalizáció jóvoltából! – komoly mértékben csökken az éhező emberek száma a Földön.

Zentai Péter: Mivel magyarázható, hogy az ebola járványszerűnek látszó terjedése Nyugat-Afrikában sem ott, sem másutt nem érezteti hatását az élelmiszerpiacon, legalábbis az árak alakulásában? A tendencia egyre nyilvánvalóbb: minden alapvető mezőgazdasági termék olcsóbbá válik…

Natalia Merkusheva: Alapvetően az a „profán” magyarázata ennek, hogy Guinea, Sierra Leone, Libéria nem számítanak komoly játékosnak az élelmiszerek világpiacán sem exportőrként, sem importőrként. S bármennyire drámai, tragikus is az ebola jelentette csapás, egyelőre mégiscsak az említett három nyugat-afrikai országra korlátozódik a betegség. Komoly, összehangolt  nemzetközi „beavatkozás” segít a gyógyításban, a lokalizálásban, a háztartások higiéniai környezetének javításában, a tanácsadásban,  abban, hogy e halálos kór egyáltalán ne befolyásolhassa a termés mennyiségét, minőségét, az élelmiszerfogyasztásban és ellátásban ne legyen fennakadás Nyugat-Afrikában. Ebben részt vesz a FAO és többek között igen nagy erővel  az amerikai kormány. A rizs-exportőr Guineában a rizstermést folyamatosan figyeljük, a minden élelmiszer tekintetében behozatalra szoruló Libériába pedig csak egy a korábbinál sokkal erősebb szűrőrendszeren keresztül megy az oda exportált élelem.

 

Szóval a világpiaci árak nagy nemzetközinek tetsző kihívások esetén is csak akkor változnak, ha a kihívás „epicentruma” nagy játékos: komoly exportőr vagy importőr…

Ennek bizonyítására elegendő, ha az ukrán-orosz konfliktus kitörésének példáját vesszük elő. Világszerte aggodalom lett úrrá, hogy Ukrajna nem tud, vagy Oroszország nem engedi gabonát, takarmányt exportálni a Fekete-tenger vidékéről (ami a világ élvonalbeli gabonatermő régiója). Egy pillanatra meg is ugrottak az árak, de amint kiderült, hogy a félelem alaptalan, folytatódott az a tendencia, amiben jelenleg vagyunk: bizonyos tejtermékek és húsfélék kivételével minden alapvető élelmiszer, az összes kulcstermék (rizs, gyapot, cukor, búza, szója, az összes vetőmag) ára hónapok óta csökken.

Precedens nélkülinek – úgy tudom – nem nevezhető ez a jelenlegi tendencia, mármint hogy minden hónapban lejjebb és lejjebb megy a kulcsfontosságú mezőgazdasági cikkek ára – legalábbis a világpiacon….

Mégis odafigyelésre és tanulmányozásra méltó tendencia látszik kialakulni. Specifikum, hogy ezúttal a mezőgazdasági árak esése, annak beindulása egybeesett az arany árának jelentősebb csökkenésével. Az ilyen párhuzam ritka.

Nem csak az arany, hanem nagyjából minden nyersanyag olcsóbbá vált az utóbbi három-négy hónapban. Az olaj nemrég még 120 dollárba került hordónként, most nyolcvanöt alá esett…

A mezőgazdasági piac alapvetően nem összevethető a többi nyersanyagéval, mert az agrártermelést – ellentétben az ipari nyersanyagok piacával – keményen befolyásolják aktuális, lokális időjárási változások vagy betegségek.
Leszögezhető, hogy általában világszerte a kulcsfontosságú mezőgazdasági termést – huzamosabb ideje – nem fenyegetik komoly veszélyek, a korábbi évekhez képest, legalábbis az idén, kevesebb külső eredetű bizonytalansággal számolnak a gazdálkodók. A kínálat stabil. Annál is inkább, mert az elmúlt években óriási és folyamatos készletfelhalmozás ment végbe, az élelmiszerraktárak terménnyel zsúfoltak. Ennélfogva, ha a világ bármely szegletében nagy termelővidékeken  a következő egy éven belül szélsőséges időjárás tizedelné is a termést, akkor sem lenne jelentős fennakadás az ellátásban, az exportban.
Nos, elsősorban ezekkel magyarázható, hogy a FAO élelmiszer-árindex négy éves mélyponton van.
A másik „piacvezérlő motívum” pedig az amerikai dollár erősödő trendje. Az erős dollár törvényszerűen aláássa a nyersanyagárakat – legyen szó aranyról, olajról vagy éppenséggel búzáról –  mivel azok a dollárhoz kötöttek.
Ami viszont ezúttal összeköti a mezőgazdasági világpiac és a többi nyersanyag világpiacának alakulását és párhuzamosságot hoz létre, az a következő: a főbb felvevő piacok, a vezető nemzetgazdaságok tartós lassulása, az általuk gerjesztett globális kereslet visszaszorulása túlkínálatot generál minden alapvető terméknél, mindenekelőtt persze az energiahordozóknál, ami áttételesen okozhatja az élelmiszerek iránti kereslet stagnálását is, ami tartósabban nyomhatja lefelé az agrárpiaci árakat.

Feltételezem, hogy a világ élelmiszer termelését segítve az árak hosszabb távra szóló stabilizálódását fogja elősegíteni, ha hagyják elterjedni a génmódosított vetőmagokat – különösen Afrikában. Ezek a fajták bizonyítottan jól ellenállnak az időjárási viszontagságokkal, fertőzésekkel szemben…

E tekintetben tudományosan semmi sem bizonyított még. Nem ismerjük igazából az egészségügyi mellékhatásokat. Az Európai Unió, mint a világ  mezőgazdasági főszereplője, erőteljesen ellenzi ezen fajták terjesztését – mind a saját területén belül, mind a világ más részein. Az Egyesült Államok vagy például Banglades (ahol GM-rizs (genetically modified rizs) termesztésével kiemelkedő eredményeket értek el a természet erősen romboló erőivel szembeni küzdelemben) viszont támogatja a génkezelt vetőmagok terjedését. A GMO-probléma fonákságát jelzi, hogy éppenséggel Afrikában, ahol a legnagyobb reményt fűzték a génkezelt fajták bevezetéséhez, – mondván ez a kulcsa az éhezés legyőzésének, –  egy sor országban bebizonyosodott, hogy a helyi mezőgazdaság lényegét jelentő kistermelőknek egyáltalán nincs se pénzük se tudásuk ahhoz, hogy GMO –k révén újuljanak meg.

Mégis tény, hogy világszerte komoly mértékben csökken az éhező emberek száma. Ha jól tudom ez a leginkább fenyegetett Afrikára is igaz.

Ez alapvetően így van. Felméréseink szerint folytatódik ez az örvendetes trend: a világban ma mintegy nyolcszáz millió ember nevezhető  alultápláltnak. Százmillióval kevesebben tehát, mint akárcsak tíz éve és több mint kétszázmillióval kevesebben, mint húsz éve.
Ezt mindenekelőtt a gazdasági globalizációval magyarázhatjuk, hogy tudniillik az úgynevezett elmaradott, a harmadik világbeli országokban szignifikánsan csökkent a szegénység. Eközben a globális infrastrukturális és technológiai fejlődés is hozzájárult ahhoz, hogy a világ „eldugott” szegleteiben is javulhatott az élelmiszerellátás, legalábbis a korábbiakhoz képest minőségileg jobb, proteinben gazdagabb élelemhez jutás – ha úgy tetszik – logisztikai lehetősége.

A harmadik világ mely részeiben javult leginkább a helyzet és hol a legkevésbé?

Latin-Amerika országai mutatják a legjobb eredményeket, Kelet-Ázsia, különösen Kína lényegében legyőzte az éhezés problémáját. Dél-Ázsiában roppant lassan javul azonban a helyzet, a középső afrikai országokban pedig a dráma továbbra is fennáll: minden negyedik ember alultáplált abban a térségben.