Átmeneti viharok után kiderül az ég

Írország jegybankjának volt alelnöke szerint nem valami rossznak, hanem inkább valami jónak az előjele, hogy Soros György és más nagybefektetők kivonulni látszanak a tőzsdékről.
Stefan Gerlach, a volt jegybankár, a hongkongi Pénzügyi Felügyelet és baseli Nemzetközi Fizetések Bankja korábbi vezető tisztségviselője, jelenleg az ISB svájci befektetési bank vezető közgazdásza azt mondja nekünk: a bölcs befektetők megértették, hogy Amerikában be kell indulnia egy kiszámítható kamatemelési ciklusnak, amely a jelenlegihez képest egészségesebb kamatkörnyezetet teremt, amelyben stabilizálódhat a bankok helyzete, a kisemberek pedig elégedettebbekké válhatnak, mert nem kell rettegniük megtakarításaik esetleges elvesztése miatt.
Stefan Gerlach ugyanakkor jelzi: az új jegybanki politikák beindulását megelőzően – tehát a közeljövőben – komoly áresések következhetnek be egy sor, az utóbbi időben túlzottan szeretett kockázatos befektetési eszköz esetében, és ez magával ránthatja a tőzsdéket.

Zentai Péter: A világ pénzügyi rendszere összeomolhat – ezt sejteti egy minap publikált elemzésében. Összefoglalná számunkra is, mi az oka pesszimizmusának?
Stefan Gerlach: Mindenekelőtt pontosítani szeretnék: inkább vagyok óvatosan optimista, mintsem pesszimista a pénzügyi rendszer jövőjét, illetve a részvény-, a kötvény- és a devizapiacok stabilitását illetően.
Mégis szükségét érzem, hogy figyelmeztessek: nagyon súlyos bajok származhatnak abból, hogy egyre nehezebben viselik a befektetők, mindenekelőtt a bankárok és nem csekély mértékben a választópolgárok a hallatlanul alacsony, lényegében negatív kamatokat…

A jegybankárokat és az őket évek óta kamatcsökkentésekre unszoló kormányokat kellene ezért okolni. Nemde?
A mögöttes probléma, hogy a főbb nemzetgazdaságok és a globális pénzügyi rendszer aktuális helyzete lényegesen eltérnek egymástól. Ebből fakadóan – leegyszerűsítetten kifejezve – más a gazdasági szereplők és megint más a bankok érdeke.
A jegybankárok kettejük között őrlődnek. Az egyik oldalt az nyomasztja, hogy nincs gazdasági növekedés, nincs fogyasztás, nincs infláció, a másik oldalt az, hogy a növekedés érdekében bevetett eszközök: az állami- és központi banki pénzszórások, főként a negatívra lenyomott kamatok tönkre teszik őket. Sok száz pénzintézet kerülhet csődbe egy ilyen helyzetben, hisz képtelen nyereséget produkálni.

Tehát egyáltalán nem kizárható – sőt a várható bankcsődök sokaságából egyenesen fakadhat – a globális pénzügyi rendszer összeomlása?
Egyrészt valóban ebből. Másrészt pedig abból, hogy a nulla-, illetve negatív kamatkörnyezet történelmileg példátlan intenzitású hozamvadászatot gerjeszt a bankok, a tőkepiaci befektetők s immár a kisbefektetők, a kisemberek részéről is. Egyre nagyobb kockázatokat vállalnak fel azért, hogy valamicske hozamra tegyenek szert.
A kisember attól retteg, hogy megsemmisülnek a megtakarításai, a bank attól, hogy lehúzhatja a rolót. A vagyonkezelőkre, befektetési alapokra eközben egyre agresszívebb nyomást gyakorolnak a türelmüket vesztett tőketulajdonosok.
Mindez nagyon nem tesz jót sem a társadalmi, sem a politikai, sem a gazdasági légkörnek: feszültségnövelő jelenségekről van szó, amelyek elősegítik a kalandorok politikai hatalomra jutását.

De miért nem hozták meg a várt gyümölcsüket a QE-k (Quantitative Easing: mennyiségi lazítás)?
Vélhetőleg azért nem, mert a bankok mindmáig nem heverték ki a 2008-09-es válságot. Hiába juttattak nekik a jegybankok, kormányok szinte ingyen pénzeket. Évek óta nem merik ezeket (a pénzeket) kihelyezni. A másik oldal, hogy a vállalkozó, a kis- és nagybefektető szintén „takaréklángon” tartja magát: undorodik a hitelfelvételtől, a kölcsöntől, noha tulajdonképpen még csak kamattal sem kellene számolnia.
Anakronisztikus, hogy miközben továbbra is a hitelundor uralja a pénzvilág és a gazdaság kapcsolatát, addig mind a bankok, mind az elveszett ügyfelek, fogyasztók, kis- és nagybefektetők egyre intenzívebben vadásznak a hozamok után.

Mit kellene tenniük Ön szerint a jegybankoknak?
Kifogytak a bevethető eszközökből a deflációs probléma kezelésében. A mennyiségi könnyítések nem bizonyultak elégségesnek az infláció gerjesztéséhez. 1931-ben és utána öt éven át (a világgazdasági krízist követően) – monetáris szempontból a mostanihoz hasonlatos helyzetben – még meg lehetett csinálni, hogy Amerikával és Nagy-Britanniával az élen a vezető gazdaságok sorra leértékelték fizetőeszközeiket az aranyhoz képest. A kollektív leértékelés nyomán a deflációs folyamatnak véget vetettek és megindultak felfelé az árak, e gazdaságok elkezdtek kiegyensúlyozottan fejlődni.
E tekintetben ma vészjóslóbb a helyzet, mint az 1930-as évek elején volt: semmiféle olyan támpont nem létezik ugyanis manapság, mint amilyen annak idején az arany volt. A valuta-leértékelésekkel hosszú távon nem segítenek. A kollektív leértékelést helyettesítő drámai kamatcsökkentések és a QE-k egy-két év alatt kifejtették ugyan jótékony hatásukat, de utána mégsem növekedtek érdemlegesen a GDP-k. Emiatt a jegybankok mindmáig fenntartják a zéró kamatszintet.

A stagnálástól függetlenül mégis csak be kellene indítani a kamatemelési ciklust?
Ezt a múlt év vége felé be is árazták a piacok, tudomásul vették a kamatemelési periódus beindulásának szükségességét.
Csakhogy ez az idén megbicsaklott: a Fed múlt decemberben – a várakozásoknak megfelelően – lépett ugyan, viszont azóta semmit sem csinált, egyszer sem emelt az alapkamaton. Jóllehet ezt lényegében egyértelműen megígérte…, a piacok erre fel megzavarodtak.

Januárban, februárban összesen húsz százalékot estek a részvényárak. A zavarodottság okozta ezt?
Feltétlenül. Meggyőződésem szerint hamarosan be kell indulnia – legalábbis az USA-ban először – a szisztematikus kamatemelések periódusának. Ugyanis politikai, gazdasági, társadalmi okokból roppant veszélyes dolog a nulla kamatokhoz való további ragaszkodás. Viszont a szükségszerű reagálás késlekedése és jegybanki politikák jelentős változtatása szintén súlyos helyzetet válthat ki – főként a tőkepiacokon.

Amennyiben?
Hirtelen mindenki szabadulni akarhat azoktól az erősen rizikós eszközöktől, amelyeket az utóbbi hónapokban a nulla-negatív környezet állandósulásától való félelmükben felhalmoztak.
Elvégre a mostantól várható rendszeres alapkamat-emelések szükségtelenné teszik a túlzottan kockázatos papírok és egyéb befektetési eszközök tartását. Akár nagyon komoly esést is produkálhatnak rövid időn belül emiatt a tőzsdék, egyúttal radikális árátrendeződések következhetnek be a kötvénypiacokon és a devizák piacán is. A dollár újbóli erősödése, az arany árának ismételt csökkenése, a jen gyengülése logikus következmények lehetnek.

Ezek alapján nehezen nevezném Önt óvatosan optimistának… Gondolom, Soros György és más nagybefektetők sem véletlenül vonnak ki irdatlan tőkét a részvénypiacokról.
Mindent egybevetve nem várunk rendkívüli méretű piaci összeomlást, legfeljebb komolyabb árkorrekciót. Átmeneti szakaszként értelmezzük a következő heteket, hónapokat. Ez a most következő időszak valószínűsíthetően átvezet bennünket egy egészségesebb pénzügyi, majd pedig egy reálisabban árazott tőkepiaci helyzethez.
Ha értelmezni kívánjuk azok lépéseit, akik mostanában kivonulni látszanak a tőzsdékről, akkor helyesebb, ha azt feltételezzük róluk, hogy nem a rosszra, hanem a jóra készülnek fel: egészségesebb kamatkörnyezetre, amelyben kevésbé túlértékeltek a részvények, mint manapság, amelyben a bankok helyzete stabilizálódhat, az emberek pedig elégedettebbekké válnak, mert nem kell rettegniük megtakarításaik értelmetlensége miatt.