Miért is születnének a gyerekek?

Szerintem a hazai munkaerő-problémák és az alacsony születésszám összefüggő jelenségek és nemcsak azért, mert a gyerekvállalásra képes korosztály érzékelhető része távozott külföldre, hanem mert mindkét jelenség mögött ugyanazokat az okokat vélem fölfedezni, és melyeket egy szóval érzek helyesnek összefoglalni: reménytelenség.

Olyan helyzetbe került a társadalom szóban forgó (elég nagy) része, hogy ha adódik egy – akár kis – lehetősége is, akkor azt érdemes megragadnia és elmenni munkát vállalni lényegesen magasabb munkabérért és életminőségért. (Elismerem, hogy ez utóbbi nem „mindig” magasabb.)
Ez az élethelyzet ugyanaz a helyzet, ami óvatosságra inti a gyerekvállaláson gondolkodókat, ami arra ösztönözi őket, hogy ne vállaljanak vagy csak egy gyereket vállaljanak. Nem egyszerűen arról van szó, hogy „technikailag” a társadalom harmada anyagi szegénységben, a másik harmada az anyagi szegénység határa közelében éli napjait, hanem arról a lelkiállapotról, melyet egyszerűen a reménytelenség szóval lehet a legjobban leírni. (Nem elég, hogy szegények vagyunk, de a közhangulat is rossz.)

Társadalmunk csoportjainak nagy része vereséget szenvedett érdekérvényesítési küzdelme során és nagyon úgy néz ki (nemcsak számára), hogy nem csatát, hanem háborút is vesztett, saját erejéből nem lesz képes kimászni helyzetéből, kivéve, ha valamilyen rendszerszintű változtatást csinál, például úgy, hogy külföldre vándorol és/vagy tervezett gyermekét nem hozza össze.

A megoldás nem nagyon látszik, az állami intézkedések meg szerintem csak rontanak a helyzeten.
Olyan helyzetbe kellene hozni a polgárt, hogy maga dönthessen a saját sorsáról, például úgy, hogy nála hagyja az állam a jövedelem nagyobb részét (és nem ilyen-olyan elvek szerint újraosztja), vagy hogy az állam olyan gazdasági környezetet teremt, melyben az egyének képesek saját magukról gondoskodni és csökken a kiszolgáltatottságuk. (Ha az egyén nagyobb mértékben dönthet saját sorsáról, csökken kiszolgáltatottsága.)
Néha még a jó szándékú intézkedések sem érnek sokat, mert vagy későn érkeznek, vagy nem a valóságra adott válaszok, vagy mert nem tervezhetők hosszú távra, azaz például nem tudunk 10-15 évre előre tervezni velük.

Elég riasztónak látnom, hogy milyen erősen bíznak a döntéshozók abban, hogy a családtámogatási rendszer változásai érdemben változtatnak majd a gyerekek születésének számán.

Az egyén által valóban érzékelt pozitív és stabil jövőkép, saját (sikeres) döntései sikerélményének megélése, prosperitás, nem állandó harcban állás.
Valami ilyesmire lenne szükség és idővel valószínűleg több gyerek születne közvetlen beavatkozás nélkül is.