Az alapkamat, mint az új svájci frank

Van egy ábránk, amit vélhetően elégedetten szemlélhetnek az MNB-ben, elvégre a cél az, hogy a magyar gazdaság korábbi devizaárfolyam és globális tőkepiaci hangulat kitettségét lecseréljék a hazai alapkamattól való függésre. Hiszen ez utóbbi „a mi kezünkben van”.

Forrás: Alapkezelő, MNB

Az ábra azt mutatja, hogyan aránylik a rövid kamatokhoz kötött állami kötelezettség az államadóssághoz. Az alapkamattól függő eszközök közé tartoznak a DKJ-k, az azt jórészt lecserélő KKJ-k, a változó kamatozású, hosszabb futamidejű kötvények, a Növekedési Hitelprogram (NHP), valamint a Piaci Hitelprogramból (PHP) származó olyan, effektíve rövid kamatozásúvá alakított elemek, mint az IRS és a HIRS, ahol az MNB (végső soron az adófizető) az alapkamattól függő, változó kamatot fizet, miközben fix kamatot kap.
A korábban 20% közeli arány a töretlen önfinanszírozási programot elnézve hamarosan kétharmad lesz. Ha ehhez még hozzátesszük azt is, hogy immár a lakossági jelzáloghitelek is a rövid kamatlábtól függnek, akkor könnyen belátható, hogy az MNB használati utasításából a “kamatemelés” cikkelyt már kitépték.

Nem kell aggódni! Még.

Mindezzel addig, amíg nincs infláció és nem gyengül a forint, nincs gond. Azonban infláció lesz. Akár a már most is jól látható bérnyomásra, akár ha valami olyasmire gondolunk, hogy azért az olajtól sem várhatjuk, hogy minden évben megfelezze az árát.
A forintot sem fogja mindig erősíteni a jelenleg látható EU-s segély beáramlás, valamint a külker mérlegünk sem javulhat örökké.
Márpedig kamatemelés nélkül megküzdeni inflációval és forintgyengüléssel még akkor is unortodox kihívás lesz a javából, ha utóbbi jelenleg kevésbé is aggasztja a döntéshozókat.
Később már fogja, ugyanis egy olyan deviza hamar hanyatlásnak indul, ahol a központi bank kamatemeléssel nem avatkozhat be a gyorsuló infláció ellen, a devizatartaléka meg maximum pár napnyi haleledelnek elég, ha a piac megfelelő hangulat esetén minderre ráébred – így a gyengülő forint aztán újabb inflációgerjesztő tényező lesz. Amikor pedig mindezzel az MNB is szembesül és – a most kiépített visszacsatolásokon keresztül villámgyorsan szétverve a költségvetést és a belső fogyasztást – hajlandó lesz végre kellő mértékben kamatot emelni, már túl késő lesz ahhoz, hogy a bizalomvesztést és az esetleges tőkemenekítést időben megállítsa.

Elméleti kiút

Mindezek elkerülésére két – elég hipotetikusnak látszó – út létezik. Az egyik, hogy a jelenlegi, túlzott, egyoldalú rövid kamatszint függést eredményező folyamatokat megfordítjuk. Tehát vagy a hosszabb, illetve nem magyar hozamok felé diverzifikálunk, vagy esetleg az állam (MNB) feladja azt a képzelt szerepét, hogy neki kell az adófizetők pénzén bármekkora mértékű hitelezési kockázatot felvállalva a gazdaságot pörgetni.
A másik lehetőség, hogy az MNB, a rövid távú politikai veszteség ellenére, ha arra kerül a sor, akkor nem a végletekig halogatja, hanem minél előbb, megfelelően nagy kamatemeléssel veszi elejét a bajnak. És a konjunktúrának.

Ugyan már!

Persze deflációs környezetben azzal foglalkozni, hogy itt majd egyszer infláció lesz… Ugyanolyan badarság, mint a 2000-es évek elején azzal riogatni a folyamatosan a forint túlzott erősödésétől rettegő döntéshozókat, hogy az esetleg egyszer majd gyengülhet is és akkor baj lesz a devizahitelezésből.