udo ludwig
jún.
13
2013

Az ár(víz) menti ki Kelet-Németországot a „slamasztikából”

udo ludwigA volt NDK, a természeti katasztrófa sújtotta keleti német tartományok, lakóinak hosszabb távon nem búsulniuk, hanem paradox módon örvendezniük kell az árvíz miatt. Ez a lényegi üzenete mindannak, amit az alapblog.hu-nak az egyik legtekintélyesebb német gazdaságkutató intézet, a kelet-német Halle város agytrösztje, az IWH vezető közgazdásza, Udo Ludwig professzor mondott. Az interjúból az is kitűnik, hogy a legalább 10-11 milliárd euróra tehető, árvíz okozta anyagi károk felszámolása, az újjáépítés nyomán a német gazdaságkutatók az év eleji várakozásaikhoz képest felfelé javították az országos GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzéseiket

Konkrétan Kelet-Németország egészen biztosan, ennek a természeti katasztrófának a következményeként fog kikászálódni a recesszióból és gazdasági növekedést produkálni. Mellesleg a professzor saját kutatásai arra vallanak, hogy a termelékenységet és a bérköltségeket tekintve az utóbbi két esztendőben javult a volt NDK versenyképessége a vele tőkeimport szempontjából versenyben lévő Magyarországgal és más kelet-európai országokkal szemben.

Zentai Péter: Ön nemrég azt nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek, hogy a keleti német tartományok együttesét, tehát a volt NDK-t gazdasági visszaesés sújtja Most pedig itt az árvíz, amely rendkívüli károkat okoz – elsősorban éppen a recesszió sújtotta volt NDK területén. Súlyosbodik a recesszió?

Udo Ludwig: Éppen ellenkezőleg. Azért merek kevésbé óvatosan, inkább egyértelműen fogalmazni a közeljövőt illetően, mert összehasonlítási alapként vehetjük az „évszázad árvízének” nevezett 11 évvel ezelőtti természeti katasztrófát. Az is főként a volt NDK-t érintette, a nyugati német tartományok közül pedig Bajorországot. 2002 augusztusához képest most még annyival rosszabb a helyzet, hogy a katasztrófa sújtotta vidékek közé került Türingia is. Akkor is és most is nagyjából 10-11 milliárd eurónyi anyagi kár keletkezett. Ha kizárólag az itt és most helyzetet vesszük alapul, akkor kijelenthető, hogy a kelet-németországi GDP tovább csökkent, alacsonyabb, mint azt a múlt év végén prognosztizáltuk. A májusi-júniusi adat vélhetőleg az utóbbi csaknem húsz esztendő egyik legsúlyosabb válságát jelezheti – legalábbis Kelet-Németországban. Mondom, eleve recessziót jeleztünk az idei esztendőre.
Csakhogy azt is megtanultuk a 2002-es évből, hogy egy ilyen dráma nyomán különös gyorsasággal képes javulni a kép: 2002 végére az augusztusi árvíz által közvetlenül okozott GDP-csökkenésből határozott gazdasági javulás alakult ki. Az egész német nemzetgazdaság szempontjából egyértelműen tartósan pangásos, alapvetően válságos években (2000-2006) a 2002-es, drámai év bizonyult végül gazdasági szempontból a legjobb időszaknak.

2002 kópiája lesz az idei év?

Igen, azzal a különbséggel, hogy egyrészt akkor nem beszélhettünk recesszióról sem a nyugati, sem a keleti tartományok kapcsán, csupán pangásról, és az Európai Unió többi országa inkább erősödött. Ma vegyesebb a kép: összességében a német gazdaság valamivel nagyobb (0,4-0,9 százalékos) növekedést fog produkálni, mint 2002-ben, ugyanakkor – éves átlagban – nem zuhan recesszióba az idén Kelet-Németország.

Az áradásnak „hála”?

Bármennyire szörnyűséges ezt kimondani: igen, az áradásnak „hála”. Elképesztő károk keletkeztek főként a keletnémet kis- és középvállalatok raktárkészleteiben. Lakóházak tízezrei mentek tönkre, egyelőre nincsenek megbízható adatok a károk nagyságáról, amelyek az érintett tartományok gazdasága szempontjából nagy jelentőségű mezőgazdasági létesítményekben, gépekben és a várt termésben történtek. Országos főutakat kell óriási összegekért újjáépíteni.
Katasztrofális értékrombolást végzett az ár a nyugatnémethez képest sokkal sérülékenyebb keletnémet gazdaságban.

A „hála” szó tehát az elkerülhetetlen újjáépítésre, kárrendezésre és annak gazdasági növekedést serkentő hatásaira vonatkozik. De vajon a tőkeszegényebb keletnémetek miből fogják előteremteni a szükséges anyagi fedezetet?

A biztosító társaságok által kifizetett összegek – ezt is a 2002-es év tanította meg nekünk – messze nem fedezik a várható kiadásokat. Tizenegy évvel ezelőtt a károk egyötödét-egyhatodát fizették ki a biztosítók. Ez várhatóan most sem lesz másként. Igazi stimuláló hatást a keletnémet vállalatok nyugatnémet anyavállalatainak, tulajdonosainak tőkeinjekciói, a friss és jó feltételekkel nyújtott banki hitelkonstrukciók, végül, de nem utolsósorban a tartományok és a szövetségi költségvetés által erre a célra „gyártott” támogatás csomagjai fogják kiváltani. Nem csekély részt fognak képviselni továbbá azok a pénzek, amelyeket milliárdos nagyságrendben alapítványokon keresztül adtak össze az árvíz károsultjai számára német magánszemélyek, intézmények, cégek. Ez utóbbi téren mi, németek tényleg büszkék lehetünk a bajba kerültek iránt hagyományosan megmutatkozó és pénzben is kifejezett szolidaritásunkra. 
A lényeg: az előzetes kalkulációk szerint az egész németországi GDP az idén a korábban vártnál körülbelül 0,2 százalékkal lehet magasabb – csakis az árvíz okán. Ami pedig Kelet-Németországot illeti: a prognosztizált mínusz 0,3 százalékos növekedésből, tehát visszaesésből az év végére akár 0,5 százalékos igazi gazdasági növekedés is lehet.

Ez jó hír nekünk, magyaroknak. Egyrészt, mert talán következtethetünk a keletnémethez hasonló „áldásos” nemzetgazdasági hatásra a Magyarországot is sújtó árvíz okán, másrészt, mert ha jól megy a németeknek, akkor abból mindig profitálni szoktunk. Árulja el, miért nem változik sosem a különbség a nyugati és a keleti német gazdaság állapota között?

Ez egyebek között az eredendő, a húsz-huszonhárom évvel ezelőtt kezdődött, majd azóta is egyformán bonyolódó szanálással magyarázható. Azzal, ahogy – egyes radikális megfogalmazások szerint – a nyugati német tőke „kolonializálta” a keleti német területeket és azok lakóit. Alapvetően és állandósultan szegényesebb a saját tőkét tekintve a keleti terület, nincsenek innen, Kelet-Németországból származó innovációk, szinte csak bedolgozás, feldolgozás zajlik, az anyavállalatok és a tőkeközpontok csak Nyugat-Németországban találhatóak. Tényleg semmi változás nincs a szakadék mélységében, a nyugatnémet gazdaság teljesítményének ma ugyanúgy mindössze 67 százalékát képes produkálni a keleti német gazdaság, mint 15 évvel ezelőtt. Egy keletnémet munkavállaló háromnegyed annyit tud termelni adott idő alatt, mint nyugatnémet kollégája. Ugyanakkor a keletnémetek több időt töltenek munkahelyükön, mint a nyugatnémetek. Mégis a keletnémet bérek a nyugatnémet jövedelmek 70 százalékát sem érik el. A termelékenységi mutatókban maradt és maradni is fog a drámai differencia. Belátható időn belül nem várható változás e téren.

Mostoha helyzetben vannak ezek szerint a keletnémetek. Hiszen rosszabbul keresnek, mint a nyugatnémetek, de még így is sokkal drágábbak, mint a gazdaság minőségi összetételében hasonlatos lengyelek, magyarok, pláne románok.

E téren azért nagyobbnak mutatkozó változásoknak vagyunk a tanúi. Összehasonlítottam – csupán költség oldalról – Kelet-Németországot és a vele sok értelemben konkurenciában lévő kelet-európai országokat. Gazdaságaik versenyképességét vizsgáltam nyugati befektetői szemszögből. A következők állapíthatók meg: a nagy válság előtti évben, 2007-ben egy nyugati, például nyugatnémet befektető számára jóval olcsóbbnak mutatkozott akár Magyarország, mint a volt NDK. Infrastruktúrában erősebb volt ugyan az utóbbi, de a munkaerő minőségében nem mutatkozott számottevő különbség, az árban, különösen a munkaerő árában viszont lényeges volt a differencia.
A válság legmélyebb szakaszát követő két-három esztendőben azonban az árkülönbségek, különösképpen a járandóságokkal megnövelt bérkülönbségek roppant mértékben csökkentek. Ugyanakkor a magyarok nem jöttek elő olyan új kínálattal, amely más téren ellensúlyozná versenyelőnyük csökkenését. Mindent egybevetve Kelet-Németország versenyképessége kimondottan javult Magyarországgal és más kelet-közép-európai konkurensekkel szemben. Ezt várhatóan a nyugati befektetők előbb-utóbb döntési szinten is érzékeltetni fogják.