Az elveszett biztonság

A legfejlettebb gazdasági térségek egyidejű válsága, valamint a demográfiai trendek szétrobbantották mindazt, amit eddig a hosszabb távú anyagi biztonságról hittünk. Megdöbbentő látlelet – Nobel-díjas közgazdászok értelmezésében.

Pénzügyi biztonság életünk végéig – a világ szerencsésebb felén ezért hajt minden munkavállaló aktív évei során. A garantált biztonságnak megvoltak a jól bevált mechanizmusai, intézményei, pénzügyi termékei. De mihez kezdjen a befektető, ha az eddig bombabiztosnak gondolt eszközökről, például a legfejlettebb országok államkötvényeiről csupa rosszat, csupa kockázatot hall, ha a leküzdhetetlennek tűnő adósságmizéria miatt akár az OECD-államok kötvényei is szinte már beárazhatatlanokká válnak. Vagyis, ha a generális válság közepette már nem látni, hogyan lehetne safe havenre, biztonságos kikötőre, kiszámítható megtakarítási formákra találni. Mindehhez pedig olyan aggasztó demográfiai trendek párosulnak (lásd a keretes anyagot), amelyben ugyan negatív (kevés a gyerek) és pozitív (hihetetlen sebességgel nő az emberek várható átlagos élettartama) elemek is keverednek, de ezek egy irányba mutatnak, arányaiban egyre kevesebb az eltartó, és egyre több az eltartott. Hogyan lehet erre felkészülni, van-e megoldás a jelenlegi keretrendszerben?

Christopher A. Pissarides, a London School of Economics Nobel-díjas közgazdásza szerint ahhoz, hogy megértsük a változást, alapvetően érdemes három megtakarítási célt, három előtakarékossági fázist megkülönböztetni az aktív munkavállalás évei során. Mint azt a Pioneer Investments által az észak-olaszországi Iseóban rendezett konferencián megtartott előadásában Pissarides kifejtette, egy ideig a lakhatás, majd a visszavonulás, végül a nyugdíjas évek mind magasabb életszínvonalat megengedő fogyasztása a jellemző megtakarítási cél. A fejlett világban az elmúlt években még nagyon szerencsés korosztályok vonultak vissza. A második világháborút követő demográfiai robbanás után a hatvanas években álltak munkába, majd gyakorlatilag teljes munkaidejüket a gazdasági növekedés jegyében élték végig. Ha negyven aktív évvel számolunk az 1960/1965-től 2000/2005-ig felhalmozó generációt elkerülték a nagy válságok, folyamatosan felhalmozhattak, és a gazdaság mindvégig növekedett.

Ezek a szerencsés generációk még mindenhol relatíve magas állami nyugdíjat is kapnak, de egyéni felhalmozásaikat is folyamatosan jó megtérüléssel fialtathatták. Ráadásul, ha megfelelően követték a tankönyvek szerint javasolt megtakarítási struktúrát, akkor a nyugdíjas éveikben már kevésbé vannak kint nyílt sisakkal a megtakarítási piacokon, vagyis nem annyira részvényeket és más kockázatos eszközöket tartanak, hanem életjáradékok, illetve rögzített hozamú befektetések garantálták, garantálják számukra a nyugdíjas évek biztonságát. A fentiek persze hangsúlyozottan a nyugat-európai nyugdíjasokra vonatkoznak, hiszen térségünkben 1960 és 1990 között nem nagyon létezhetett felhalmozás, abban a rendszerben vagyont felhalmozni leginkább politikai hátszéllel lehetett, azt pedig manapság már nem szokás büszkén emlegetni.

Vége a Kánaánnak

Igen ám, de most úgy tűnik, hogy megszűntek a biztosan értékálló befektetések. Miközben évtizedeken át a világ kötvénypiacain pozitív reálhozamot lehetett elérni, mára ez eltűnt. Szántó András, az Equilor Zrt. devizaüzletág-igazgatója megdöbbentő ténnyel támasztja alá, hogy mennyire megnehezedett az értékálló befektetési instrumentum megtalálása. Az egész világon ma egyetlen olyan fejlett ország van, amely reálkamatot fizet az államadóssága után – ez éppen Magyarország. Ennek persze van pozitív oldala, a világ zabálja a kötvényeinket, de van negatív olvasata is, drágán finanszírozzuk az államadósságot.

A fenti szerencsés generáció után, mostantól minden szinten fordul a trend. Robert Engle, a Volatility Institute – szintén közgazdasági Nobel-díjjal kitüntetett – vezetője szerint talán az a legnagyobb változás, hogy újra kell gondolni a kockázatok kezelését és ennek költségét. Különböző intézmények munkatársai, szabályozók, hitelminősítők, kockázatkezelők, kereskedők, vállalatvezetők igen jól fizetett állásokban feleltek a kockázatok kezeléséért, de megbuktak. Mindenki az ilyen-olyan rövid távú kockázatokra figyelt, miközben a kockázatok sokkal inkább hosszabb távúak és globálisak voltak, amelyek azonban elkerülték az érintettek figyelmét.

Ma már nem elég a megszokott kockázatcsökkentés, a diverzifikáció, valamiképpen meg kell tanulni az olyan kockázatok kezelését is, mint a pénzügyi összeomlás, a világméretű infláció, vagy akár a globális felmelegedés. Sajnos ezek mindegyikének nehéz és drága a kezelése. Ma ugyanis már nem tudjuk, melyek is a menekülő instrumentumok, a klímaváltozás ellen tevékenyen fellépő cégek árazása már az egekben jár, évtizedek óta nincs érdemi infláció a világban, így nem is tudjuk, hogy miképpen védekezzünk ellene. A klasszikus pénzromlástól független értékőrzők persze adottak, de kinek lehet 2011 januárjában azt javasolni, hogy meneküljön az ingatlanbefektetésbe, amikor három éve tombol az ingatlanválság, vagy invesztáljon nyersanyagokba, amikor éppen zuhannak a jegyzések.

Az elmúlt években Európa-szerte az arany és a svájci frank volt a sikeres menekülő eszköz, de Szabó László, a Concorde Alapkezelő Zrt. elnöke szerint a svájci frank valójában az árfolyamküszöb előtt sem volt valódi menedék. Ha az európai bankrendszerben, vagy konkrétan a svájci frank alapú devizahitelezésben nagy a baj (ez főleg magyar problematika, hiszen a frankalapú hitelezés sehol nem volt ennyire elterjedt), akkor az első lépésben gondot okoz a lakosságot közvetlenül hitelező európai bankoknál, de a második lépésben már a bankoknak frankforrást adó svájci bankrendszerre hullik az egész probléma. Ráadásul éppen ebben az országban a legnagyobb a nemzetgazdaságon belül a pénzintézeti szektor súlya. Félelem és pánik ellen tehát kiváló orvosság a svájci deviza, de ha igazán beüt a krach, kiderülhet, hogy csupán délibáb lebegett a befektetők szeme előtt. Márpedig Szabó László szerint a kockázatok valóban nagyon nagyok, Görögország hónapokon belül csődbe mehet, és már egy 50 százalékos görög kötvényleírásnál is mérhetetlen nagy a baj, gyakorlatilag egy csapásra elolvadna az Európai Központi Bank (ECB) és az eurózóna jegybankjainak tőkéje és tartaléka. Hiszen a fenti intézmények által görög kötvényekben tartott 150 milliárd eurónyi állomány 50 százaléka 75 milliárd euró veszteséget jelentene, az ECB-nek pedig 10 milliárd euró a tőkéje, a jegybankoknak pedig együttesen 70 milliárd euró. Menekülő instrumentumként most éppen az északi devizák szolgálhatnak (lásd a keretes írást), ám ezekből fizikailag sincs annyi, hogy átvegyék a globális safe haven szerepet.

Szaporodunk, fogyunk

A pénzügyi világ átmeneti vagy tartós nehézségei mellett azért az elveszett biztonságról a legplasztikusabb képet mégis a demográfia rajzolja. Ismerjük a fő megállapítást: egyre tovább kellene egyre kevesebb embernek egyre több idős embert eltartania. Az ENSZ a világ népesedési kilátásairól írt tanulmányában azt prognosztizálja, hogy a világ lakossága dinamikusan növekszik, ám eközben intenzíven öregedik is. A mai 7 milliárd fős össznépesség 2050-ben már 9,2 milliárd főre nőhet. Jelenleg 100 millió 80 évnél idősebb ember él a Földön, 2050-ben várhatóan 400 millióan lesznek e korosztály tagjai.

Ám Földünk örvendetesen, vagy ijesztően (ki-ki döntse el) népesedő egészéhez képest ellentétesek és különösen aggasztóak a régiónkban érvényesülő trendek. A számok döbbenetesek, a térség csak 60 százalékban képes reprodukálni magát, vagyis 10 elhalálozásra 6 születés jut. 2050-ig a térség országaiban 20 százalékkal (50 millió fővel) csökkenhet a népesség. Bulgária és Csehország mutatói kifejezetten rosszak, de Magyarország és Lengyelország is közel hasonlókkal rendelkezik. A várható magyar népességi adatokról igen széles skálán helyezkednek el a becslések, de a különböző forgatókönyvek szerint 2050-re már csak 6,0-8,7 millió magyar lesz, és a trendeket kivetítve 200-300 év múlva nem lesz magyar a Földön.

A munkaképes korúak aránya mindenhol intenzíven csökken. Más térségekben a hasonlóképpen kellemetlen demográfiai trendeket erőteljes bevándorlás ellensúlyozza, a régió országai azonban nem kifejezetten vonzó célpontjai a bevándorlóknak, így ez a forrás csak minimális mértékben ellensúlyozza a népességcsökkenést.

Nyugdíjválaszok

Miképpen tud, egyáltalán tud-e erre valamiképpen reagálni a nyugdíjrendszer? Aligha. Pissarides professzor példái szerint az egyéni öngondoskodás felől elkényelmesedtek az emberek, ahol a munkanélküliségi segély vagy a nyugdíj magas, ott kiveszett az egyéni öngondoskodás igénye. Különböző országokban különböző szereplőktől, de azt várhatta el az egyén, hogy leveszi a válláról az előtakarékosság terhét. A fejlett világban valaki odafigyelt az öregedő emberek biztos jövőjére, például az Egyesült Államokban a vállalati alapok, Görögországban az állam.

„Nem vagyok pesszimista, csak tapasztalt optimista, és igen, megszűntek a kockázatmentes eszközök, mára a vállalatok olykor kockázatmentesebbek, mint az államok” – szögezte le Arrigo Sadun, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója. Sir James Mirrlees, a Chinese University of Hong Kong professzora szerint azért bőven vannak kedvező helyzetben lévő gazdaságok, s Kínát, Indiát, Törökországot, illetve a régiók közül Dél-Amerikát és a FÁK-országokat sorolta ide. Ezek az országok sok fontos paraméter (például a viszonylag fiatal lakosság) mellett annak is köszönhetik aktuális sikereiket, hogy fejletlenek voltak a pénzügyi piacaik, így nem is bukhattak akkorát a különböző short termékekkel, strukturált értékpapírokkal. Mirrlees szerint ezek a régiók immár potenciális befektetési célpontok is, mert azzal rég le kell számolni, hogy a nemzeti megtakarítások egyben a nemzeti tőkét is jelentik, hiszen a kettő teljesen elvált egymástól, a megtakarítások majd oda mennek, ahol kezelhető kockázat mellett jobb megtérülést találnak. Arról a dilemmáról pedig, hogy mi segíthetne legyőzni a válságot, ha az adósságcsapdába sodródó fejlett világ végre elkezdene megtakarítani, vagy ha megint a fogyasztás nőne és a nagyobb kereslet élénkítené ezeket a gazdaságokat, Mirrlees professzor plasztikusan felelt: „Hagyják Keynest a fenébe, takarítsanak meg, mert az jó!”

Öregszünk

Harmincszorosára nő száz év alatt az idősek aránya 2050-re, vagyis az 1950-es adathoz mérve. A világ legtöbb országában a korfák öregedő társadalmak képét mutatják (ez alól India például kivétel). Az örvendetesen megnövekedett várható élettartam a magasabb életszínvonal, a jobb egészségügyi infrastruktúrák következménye. Már jelenleg is 67 év a világ teljes lakosságának átlagos várható élettartama, ez 20 évvel több a félévszázaddal ezelőttinél, de 2050-re további intenzív emelkedéssel, 75 évig emelkedhet ez a mutató. A ma még viszonylag nagy különbségek is csökkenni fognak az egyes földrészek között. Jelenleg 80 év fölötti már az érték a legmagasabb várható élettartammal rendelkező országokban, például Japánban, Izlandon, Svédországban, viszont Afrikában nem sokkal magasabb, mint 50 év. Érdekesség, hogy négy kevéssé vidám helyet leszámítva (Afganisztán, Zimbabwe, Lesotho, Szváziföld) mindenütt magasabb a nők várható élettartama.

A regionális különbségek azonban már eddig is csökkentek, és továbbra is mérséklődnek. Fél évszázada még 30 év volt Afrika hátránya az Egyesült Államokkal szemben, ma már csak 25 év, és az előrejelzés szerint az afrikai egészségügyi színvonal robbanásszerű javulása következtében 2050-ben már csak 14 év lesz a differencia. Mindez egyfelől természetesen örvendetes, ugyanakkor elviselhetetlen terheket ró a nyugdíjrendszerekre.

A mennyország Északon van

Az eddig klasszikusnak gondolt biztonságos menedékek helyett újakat keresnek a befektetők, és ezt egyelőre az északi valutákban, a svéd és a norvég koronában lelték meg – mutatott rá Giordano Lombardo, a Pioneer befektetési igazgatója az Iseóban rendezett konferencián.

Szabó László, a Concorde Alapkezelő Zrt. elnöke szerint a norvég vagy a svéd korona valóban szolgálhat menedékként. Norvégiában ugyanis nem jelentős a bankszektor a gazdasághoz képest, az ország nem tagja az Uniónak (manapság ez is csökkenti a kockázatokat), nem adott hitelt a közép-európaiakat hitelező pénzügyi közvetítőrendszernek, jobb a kereskedelmi mérlege és az államháztartási adata, mint Svájcnak, ráadásul devizatartalékai a GDP 150 százalékára rúgnak. Szántó András, az Equilor Zrt. devizaüzletág-igazgatója további erős fundamentumokat említ: a mindössze 45 százalékos GDP-arányos adósságot, az alacsony inflációt, illetve azt, hogy Norvégia a világ hatodik legnagyobb kőolajexportőre. Svédországnak ugyan nincs olaja, és a fizetési mérleg sem annyira szufficites, de a dinamikus növekedés, a mindössze 40 százalékos államadósság, a mérsékelt infláció és munkanélküliség ismeretében így is a világ egyik legjobb paramétereivel rendelkező nemzetgazdasága.

 

Nyugdíjrendszerek és biztonság

Ahány ország, annyiféle nyugdíjrendszer, a különböző országokban más és más szerep juthat az állami társadalombiztosítási rendszernek, a kötelező vagy önkéntes magánnyugdíjpénztáraknak. A képet árnyalja, hogy vannak teljesen felosztó-kirovó típusú rendszerek, máshol számítanak az egyén korábbi befizetései. A magánrendszerekben is eltérő szereplők különböztethetők meg, vannak pénzügyi intézményekhez, munkáltatókhoz, esetleg részben az államhoz kötődők. Egyszerűsítsük most le a képletet felosztó-kirovó és tőkefedezeti metódusokra, s nézzük meg, hogy milyen kockázatok jelentkeznek.

A nyugdíjrendszer típusai és kockázatai

Összehasonlítási szempontok

Hogyan porlasztja a kockázatot?
Hogyan egyenlíti ki a jövedelmeket?
Mi határozza meg az elérhető életjáradék nagyságát?

Főbb kockázatok

Felosztó-kiróvó (Pay as You Go)

Generációk között egy időben
Eltérő jövedelmi csoportok között
A demográfiai trendek
A gazdasági teljesítmény
Politikai döntések
Öregedő társadalom
Több eltartott, kevesebb eltartó
Gazdasági recesszió veszélye

Tőkefedezeti (Fully Funded)

Jövedelemcsökkenés kockázatát időben
Egyéni szinten időben
Befizetett tőke
Hozamteljesítmény
Várható élettartam
Alacsony befektetési hozamok
Menekülő befektetések hiánya
Növekvő élettartam

Brückner Gergely

Forrás: Figyelő – 2011. október 20.