Campbell Harvey
aug.
11
2015

Az érem másik oldala

Sok száz dolláros unciánkénti árerést valószínűsít „árfolyam/eredmény” megközelítésben a téma egyik legbefolyásosabb elméleti szakembere. Campbell Harvey írásai azóta keltenek kiemelt figyelmet világszerte, hogy 2012-ben tudományos alapon igyekezett bizonyítani: „néhány éven belül legalább 1000 dollárig kell csökkennie az unciánkénti árnak” (az akkori 1700 dolláros szintről). Prognózisa mára beigazolódott. Az észak-karolinai Duke Egyetem professzora szerint az amerikai tőkepiacok megértek az alaposabb árkorrekcióra. Az euró fennmaradási esélyei véleménye szerint hosszabb távon gyengék: „Németország mintha egyenesen várná, hogy Franciaország vagy Olaszország, vagy valamelyik nagyobb eurót használó tagállam távozzon az övezetből, mert erre hivatkozva ők is kiléphetnének az eurózónából.”

Zentai Péter: Bekövetkezett, amit öt évvel ezelőtt megjósolt: az arany (unciánkénti) ára bebukott 1100 dollár alá. Itt az alja? Mi lesz az üzenete legújabb elemzésüknek?
Harvey Campbell: Az alapvető üzenet nem változott. Abból a korábbi elemzési eredményünkből indultunk ki, hogy az arany – eltekintve a hozzá tapadó és az ármozgásokat befolyásolni képes geopolitikai, világgazdasági és pszichológiai körülményektől – alapvetően nem más, mint védekező eszköz az inflációval szemben.
Az arany (reális) árának azonban egyetlen igazi alapja az a korreláció, amely az inflációhoz kapcsolja.
Az aranyat tehát úgy lehet – és szerintünk kell is – szemlélni, mint valamifajta részvényt, melynek vásárlásához vagy eladásához a fogódzkodót elsősorban a P/E (árfolyam/nyereség) ráta állapota jelenti. Az arany esetében az elsődleges kapaszkodót az unciánkénti átlagos reális ár és az Amerikai Egyesült Államok fogyasztói árindexének aránya jelenti, mivel az arany árát amerikai dollárban jegyzik.

Mi a reális ár?
825 dollár unciánként. Pontosan ugyanezt az összeget hoztuk ki 2012-ben is. Jeleztük akkor is és most is figyelmeztetünk: az arany historikus viselkedéséből kikövetkeztethető, hogy a reális árat a piac nagyon-nagyon gyakran és hallatlan dinamikával szokta túlzottan felül- vagy alulmúlni. Az elmúlt másfél-két év (aranypiaci) ármozgásának lefelé mutató dinamikájából mi arra számítunk, hogy ha e nemesfém ára lemegy 1000 dollár alá, akkor az esés még erőteljesebben folytatódik. Kis valószínűséggel fogunk megállni a reális, 825 dolláros árszintnél, azt szerintünk jóval alulmúlhatjuk. Történeti mintákból vonjuk le a következtetést, hogy 500 dollár alatt, körülbelül 350 dollárnál beszélhetünk majd abszolút mélypontról. Hogy ez mikor következik be? Erre nem tudunk válaszolni.

Milyennek tartja a mérvadó tőkepiacok aktuális helyzetét, mire következtet?
Tőkepiaci szempontból az amerikait lehet leginkább tudományos alapossággal vizsgálni, az a legátláthatóbb a világon.
A kötvényektől, de már a részvények vásárlásától is eltanácsolom a befektetőket. Példátlanul hosszú ideje, tartósan alacsony a kamatkörnyezet. Ez így tarthatatlan. A kamatemelkedésnek be kell indulnia, ennél fogva a kötvényektől igyekszik hamarosan mindenki megszabadulni.
73 hónapja, példátlanul hosszú ideje zajlik az amerikai gazdaság felfelé menetele. Ezzel párhuzamosan és még erőteljesebb ütemben tart a tőzsdeboom. Soha korábban nem láttunk a részvénypiacokon ennyi egyszerre bekövetkező árfolyamcsúcs-döngetést, mint az utóbbi hónapokban. Ilyen körülmények között nem bölcs dolog „beszállni”, inkább a „kiszállás”: profit realizálása a tanácsos magatartás. Mindent egybevetve, záros határidőn belül be kell következnie egy komoly árkorrekciónak az amerikai tőkepiacokon.

Azt olvasom, hogy mindeközben azonban gyengülni fog az amerikai gazdaság növekedése és eleve gyenge Amerikában a termelékenység….
Ezt kénytelen vagyok visszautasítani. Igyekszem előadásaimmal, kutatásaimmal bizonyítani, mennyire elavultak azok a módszerek, amelyekkel kimutatjuk az Egyesült Államokban a gazdaság és a termelékenység erejét. Jelentőségüket veszítették mára azok az 1930-as években lefektetett viszonyítási pontok, amelyekbe kapaszkodva a közgazdászok mindmáig ítéletet mondanak a gazdaság valós helyzetéről. Ha ebben az országban ma alaposan körülnézünk, akkor tapasztalati alapon könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy szinte megállíthatatlanul dübörög a tudományban, a technikában, a kutatásokban és a termelésben az innováció. Nagyon jó a foglalkoztatás, kevés a munkanélküli. Ez így is fog maradni.
Amerika a világban páratlan megújulási készségét bizonyítja. A növekedés masszív minden olyan technológiai ágazatban, amely előremutat, és ezek fogják a legtöbb munkahelyet biztosítani. Ezen ágazatokban – szinte kivétel nélkül – Amerika abszolút az első helyre jutott fel. Tartós gazdasági növekedést prognosztizálhatunk a következő öt esztendőre

Akkor nem értem, hogy mégis miért tanácsolja el a befektetőket a tőzsdéktől?
A 2000-es évek elején a tőzsdén jegyzett amerikai vállalatok száma körülbelül 7 ezerre volt tehető. Mára ez a szám nagyjából 4 ezerre csökkent. A tőzsdén nem jegyzett társaságok kezdik vinni a prímet a gazdaságban. Ezen cégek részvényeinek olyan „árnyékpiaci”, tőzsdén kívüli kereskedelme zajlik megalapításuk pillanatától kezdődően, hogy általában nincs is nagy értelme a rendes tőzsdei bevezetésüknek. Többségük – ha mégis beviszik őket a nyitott piacra – már túlértékelten, túlárazottan kerül oda. A valós piaci értéken való kereskedés már korábban lezajlott ezen vállalatok papírjaival a kockázati tőke társaságok jóvoltából.
Például az Ubernek már most 51 milliárd dolláros a kapitalizációja. Ezt én abszurdumnak gondolom.
A bárki által hozzáférhető, tőzsdéken jegyzett értékes vállalatok részvényárfolyama nagyon magas, függetlenül attól, hogy ezen cégek és az egész amerikai gazdaság előtt még komoly növekedési potenciál van.

Európában viszont sokasodnak a bajok az euró körül. Ön, aki foglalkozik ezzel a problémával, milyen jövőt jósol az eurónak?
Csekély valószínűséggel képes az euró fennmaradni. 5-10 éven belül vélhetőleg összeomlik a mostani rendszer.
Politikai okoknál fogva alapították annak idején, háttérbe szorítva a józan gazdasági-pénzügyi megfontolásokat. Az eurónak óriási szerencse kellett ahhoz, hogy az utóbbi éveket túlélje. De közeleg az igazság pillanata. Olyan reformokat kellene hozniuk az eurózóna tagjainak, amelyek lehetővé tennék az igazi fiskális egységesedést, az igazi bankuniót, az EKB olyan működtetését, mint amilyen az amerikai Fed-é. Ámde megint csak közbeszól a politika, amely mindezen gyökeres reformok végig vitelét ellehetetleníti.

Mit gondol arról, hogy Németországnak, a legerősebb gazdaságnak ki kellene-e vonulnia az eurózónából
A németek soha sem lépnének ilyen területen elsőként. Retteg a mindenkori német politikai-gazdasági elit mindenféle olyan kockázattól, amelynek bekövetkezte esetén Németország válhat a bűnbakká. Németország vezetői azonban érzik, hogy nemzetgazdaságuk hosszabb távon csak szenvedni fog az eurótól. Ez egy teher számukra, még ha eddig látszólag csak előnyük származott a euró használatából.
A német gazdaságot, annak modernizálódását egyre inkább akadályozza – a németek számára – alulértékelt, olcsó euró. Olyan ágazatok, munkahelyek maradnak fenn emiatt Németországban, amelyek – ha az aktuális gazdasági teljesítményükhöz méltóan jóval erősebb fizetőeszközük lenne – nem lennének már életképesek.

A németek inkább a görögöktől és a gyengébbektől kívánnák megszabadítani az euróövezetet
A németek azt várják, hogy Franciaország, esetleg Olaszország fogja „robbantani” az övezetet, és ha ez megtörténik, akkor Németország is csatlakozni fog hozzájuk. A német döntéshozók nagyjából már feldolgozták magukban, hogy Görögország vagy bármely másik, kisebb gazdaság kiválása alapvetően nem oszt, nem szoroz az euróövezet fundamentális problémáinak megoldása szempontjából. Ha azonban a franciák vagy az olaszok kerülnének olyan – nem valószínűtlen – helyzetbe, hogy ki akarnak lépni vagy rákényszerülnek a kilépésre, akkor már viszont a németek is mernek lépni.