Trichet 51286
máj.
13
2013

Az euró soha nem volt veszélyben. És nem is lesz – exkluzív interjú Jean-Claude Trichet-vel

Az Európai Központi Bank nyolc éven át volt elnöke tévedésnek tartja az Európa erkölcsi és egyéb hanyatlásáról szóló – nálunk közkeletű, sőt hivatalos – vélekedéseket. Az alapblog.hu-nak a Banque de France történelmi épületegyütteséhez tartozó irodájában (hosszú éveken át a Francia Nemzeti Bank kormányzójaként is ténykedett) adott interjúban azt tanácsolja a magyar kormánynak és a jegybanknak, hogy tevékenykedjenek egymástól valóban elkülönülten, a mögöttünk hagyott rendkívüli nehéz évek bizonyították ugyanis, hogy a jegybanki függetlenség meghatározóan járult hozzá a történelem egyik legsúlyosabb válságának komoly enyhítéséhez.
Trichet szerint Magyarországnak és más hasonló cipőben járó országoknak csak akkor szabad csatlakozniuk az euróövezethez, ha nem csupán a számokban testet öltött kritériumokat teljesítik, hanem ha saját maguk és a világ előtt egyaránt hitelesíteni tudják, hogy hosszú távra szóló, fenntartható egység van a társadalomban és az egymással versengő politikai pártok között az euró bevezetése kapcsán.

Zentai Péter: Több nagyon tekintélyes európai és amerikai befektető, pénzügyi-gazdasági szakértő mondja, hogy az euró jövője nemhogy bizonytalan, de hosszú távon halálra van ítélve a közös európai pénz. Trichet úr, Ön ezt hogy látja?

Jean-Claude Trichet: Az euró, mint deviza? Az soha, egyetlen pillanatra sem volt veszélyben. Ez megkérdőjelezhetetlen. Megfigyelte a piacok viselkedését? Olyan krízis tört ki, amely a világ pénzügyi- és gazdasági alapjait, százévente egyszer rengeti meg  és borzalmasabb következményekkel járhatott volna, mint az 1929-es, ha nem úgy reagálunk rá, ahogy tettük. Egy ilyen dráma közepette mégis egyetlen olyan percet sem éltünk át, amikor az euró a megrendülés jeleit mutatta volna. Pedig hányan vélték az utóbbi tizenegynéhány évben sérülékenynek az európai közös pénzt! És mégis, annak árfolyama mindvégig meghaladta az amerikai dollárral szemben a bevezetéskori nívót, az 1,17-es szintet. Nem mondom, hogy boldog vagyok a jelenlegi euró-dollár árfolyammal, csupán tényként leszögeztem, hogy rendületlen volt és maradt a bizalom az euró iránt.

 

 Szinkronizált változat

 

Ön szerint túlzottan is erős a dollárhoz viszonyítva az euró. Gyengébb euró jobb lenne? Le kellene értékelni?

Ezt sem mondom. Nem akarok ebben konkrétan állást foglalni. Az eurót egyébként sem lehet leértékelni, az piaci alapon működik. Csak megemlítem, hogy nem szükségszerűen fejezi ki a jelenlegi árfolyam azt, amit én kívánatosnak tartanék. Mindenesetre az elmúlt öt év fejleményein túlmenően milyen egyéb bizonyítékra van még szükség annak alátámasztásául, hogy mindig tévednek azok, akik életveszélyben látták és látják az eurót?

És az eurózóna? Az sincs Ön szerint válságban?

Az más! Az – annak jelenlegi egységében – igenis olyan helyzetben volt és van, amely megkérdőjelezhető. De ez kizárólag egyes tagországainak rendkívüli nehézségeiből fakad. A piacok most világszerte virulnak, a piaci szereplőket mintha már nem is nagyon érdekelné ez az ügy, számukra mintha nyilvánvaló lenne, hogy az euróövezet fennmarad. Az euróövezet sokkal ellenállóbb, mint azt bárki korábban feltételezte. Én e mögött négy okot látok. Először is: az övezet minden országa – a politikusok retorikájától, a külföldi, illetőleg a médián keresztül történő kritikáktól és a valós társadalmi feszültségektől függetlenül –képesnek bizonyult alkalmazkodni a bennmaradáshoz szükséges követelményekhez: még a legsúlyosabb eseteket jelentő országok is le tudták vinni a fizetésimérleg-hiányukat 8-ról nagyjából 1 százalékra. Ez egyszerűen fantasztikus teljesítmény.

 

Szinkronizált változat

 

A második dimenziója annak, amit most tapasztalunk, hogy az övezet, az egész Unió minden egyes kormánya szilárdan eltökélte magában, hogy jobban fogja menedzselni az országa ügyeit. És tény, hogy a kormányzás minősége mindenütt javult. A harmadik ok: minden érintett kormány és törvényhozás, beleértve a legnagyobbakat, a német Bundestagot, Franciaország és Olaszország parlamentjeit, a lehető legegyértelműbben adta tudtára a világnak, hogy stratégiailag, megkérdőjelezhetetlenül kötődnek az euróhoz, az euróövezet fennmaradását létérdeknek tekintik. Végül, de nem utolsósorban rendkívüli erejű kapaszkodó volt a piacok számára mindaz, amit mi tettünk: azok az akciók, amiket a Központi Bankkal az élen a jegybankok indítottak. Ezek azok a tényezők, amelyekben szilárd kapaszkodót érzékelnek a piaci szereplők.

Az euró szénája, Ön szerint, rendben van. De mi van velünk, azokkal az országokkal, mint amilyen az én hazám? EU-tagállamok, ugyanakkor nem részei az övezetnek. Ön szerint mi is igyekezzünk mielőbb befelé az euróövezetbe vagy adjunk inkább prioritást a kívülmaradásból fakadó előnyöknek, például annak, hogy mi szabadon értékelhetjük le vagy föl a devizánkat? Elvégre devizaháború folyik a világban…

Ez nem igaz. Nincs semmiféle devizaháború. Teljesen más itt a lényeg: alkalmazkodni próbálnak a világ új kihívásaihoz mind a vezető, mind a feltörekvő országok nemzetgazdaságai és eközben konfliktusok keletkeznek köztük. De ez nem intézhető el valamiféle devizafronton. Inkább a következőre hívnám fel a figyelmüket. Önök ugyebár azáltal, hogy aláírták és törvénybe iktatták az uniós szerződéseket, kötelezettséget vállaltak az euróhoz való csatlakozásra. Másrészt azonban adok egy tanácsot: azt, hogy ne csupán a száraz számokba, az azokban kifejezett eredményekbe kapaszkodjanak a csatlakozás kapcsán, hanem azt kell tisztázniuk magukban, hogy az elért számok mögött meghúzódó gazdasági-pénzügyi politika mennyire talált társadalmi támogatásra, mennyiben fejezte az ki a parlamentben képviselt pártok legszélesebb egységét, mennyire alapult konszenzuson. Európát, mármint az európai projektet ugyanis nem csak arról az alapról indították be, hogy a részt vevő nemzetek majd nagyon intenzíven együttműködnek egymással, hanem abból indultak ki, hogy az egyes nemzeteken belül ugyancsak folyamatosan működjön az alapvető célokról szóló legszélesebb körű, konszenzust hozó egyeztetés. Például az én hazámban az euró, az euróövezet, az Unió kapcsán az, hogy ezen az úton rendületlenül tovább kell menni, kétségtelen a nemzeti egység. Ezt nem befolyásolja, hogy éppen most szocialista vagy konzervatív-jobboldali az államfő, illetőleg a kormány. Ugyanez a helyzet Németországban, és sorolhatnám tovább az országneveket. Elemi jelentőséget tulajdonítok e téren a kormány és ellenzék közti többpárti konszenzusnak. És még ez sem elég! Ugyanis nem csupán az „itt és most” konszenzusa lényeges, hanem annak hosszú távú fenntarthatósága. Ezért van szükség arra, hogy a konkurens politikai erők ország-világ előtt egyértelműsítsék: elkötelezettek az értelmes és átlátható kormányzás folyamatos fennmaradása, fenntartása mellett. És ez az elkötelezettség nem csak a költségvetési politikára, hanem a gazdasági és általában az egész politikára, politizálásra is kell, hogy vonatkozzon. Az egész világot sújtó krízisnek eleve az a nagy tanulsága, hogy azok az országok kerülhetnek a legnagyobb bajba, amelyek a legkevésbé mutatják a széles politikai-társadalmi konszenzust befelé és kifelé, amelyeknél nincs igazi kiszámíthatóság a politika alakulását illetően, nem bizonyítható az egyértelmű elkötelezettség.

E tekintetben milyennek kell lennie Ön szerint jegybank és kormány kapcsolatának? Például Magyarországon…

Egy dolgot szeretnék nagyon nyomatékosan a tudtukra adni: a globális és azon belül az európai válság és annak eddigi, sikeresnek mondható kezelése bebizonyította, hogy a fejlett világ egyik legnagyobb erénye, erejének egyik legfontosabb záloga a jegybanknak a kormánytól, a politikától való függetlensége, és az, hogy ezt a függetlenségét hitelesnek fogadják el a piacok, a befektetők. A fiskális-, a gazdasági- és a monetáris politika annak átláthatóságától válik hitelessé, kiszámíthatóvá a befektetők körében is. Attól, hogy e politikát a demokratikus intézmények folyamatosan számon kérik. Ez az én üzenetem Önöknek.

 

Ízelítő az interjú holnapi folytatásából:

„Amit válságnak hívunk, az nem más, mint hogy a vezető nemzetgazdaságok alkalmazkodási perióduson mennek keresztül, egy olyan roppant nehéz folyamaton, amely az új globális gazdasághoz való alkalmazkodást jelenti.”