Az információs hadviselés szerepe az orosz stratégiában – 2. rész

Fontos leszögezni, hogy Oroszország nincs felkészülve és nem is készül egy Nyugattal folytatott hagyományos háborúra. Nem a terjeszkedés a céljuk, hanem a status quo fenntartása, a 2014 óta elért eredmények megtartása. Mert ugyan a haderőreformok terén komoly eredményeket értek el, de más szektorokban egyáltalán nem látszik semmiféle háborús felkészülés. Gondoljunk a nyugati kereskedelem nélkül legjobb esetben is stagnáló gazdaságukra, pénzügyi rendszereikre, a gyerekeiket külföldön taníttató és a nyugati társadalomba számtalan módon beágyazódott elitük viselkedésére, vagy arra, milyen jelentős haderő-lekötöttséget jelentenek az ukrán és szír hadműveletek.

Ezért aztán inkább preventív, reaktív stratégiáról beszélhetünk. Fontos céljai a NATO létszáma és felvonulási területe bővülésének megakadályozása, a Krím-félsziget feletti uralom biztosítása, Ukrajna tartós gyengítése. Az orosz gondolkodásban meghatározó szerepet tölt be a nukleáris, „második csapás” képesség megőrzése, ezért tekintik fenyegetésnek az amerikaiak által telepítendő rakétavédelmi rendszert.

Az 1950-es évek végére az USA és a Szovjetunió is annyi atomfegyverrel rendelkezett, amennyivel a másikat teljesen el lehetett volna pusztítani. Mindkét fél kifejlesztette a „második csapás” képességét, azaz egy őt ért, megsemmisítő első csapás után is képes maradt egy másik felet is megsemmisítő, főleg tengeralattjárókról indított atomtámadásra. Ez a kölcsönösen biztosított megsemmisítés elveként vált híressé: mindkét fél tudta, hogy a másik megtámadása öngyilkossággal érne fel, ezért (elméletileg) ez visszatartotta a támadástól. (Forrás: Wikipedia)

Szintén szeretnék elkerülni az EU további keleti térnyerését, pláne bővülését, ugyanakkor a nyugati szankciók feloldása is fontos céljuk. Ugyanis a szankciók fájnak Oroszországnak: főleg a hitelpiactól való elzártság okoz gondot, de például jelenleg közel ezer fegyverrendszert nem tudnak gyártani az ehhez szükséges nyugati haditechnika importtilalma miatt.
Nem mellesleg ez a terület is ékes példa az orosz propagandára. Amikor olyasmit hallunk, hogy a szankciók nem ártanak vagy azt, hogy az EU-nak is fájnak, akkor biztosak lehetünk benne, hogy annak a forrása valahol a mélyben az orosz információs gépezet, és a valóság éppen ellentétes azzal, amit olyan nagyon el akarnak hitetni velünk.
Az információs hadviselésük egy másik fontos célja a nyugati belpolitikai beavatkozás lehetőségének kizárása a jövő évi elnökválasztás miatt. Azt, hogy Putyin nem látja teljesen lefutottnak a választást, alátámasztja, hogy még mindig sorban tartóztatja le az ellenzék kulcsszereplőit különféle mondvacsinált okokkal.

Mi a különbség?

Persze a propaganda a mai demokratikus Nyugaton sem megvetett eszköz, mégis óriási különbségek vannak a világ két felén. Az orosz katonai doktrína szerint az információs hadviselés ugyanolyan fontos, mint a szárazföldi, a tengeri vagy a légi hadviselés, ami nem csak a gondolkodást, de az arra költött erőforrásokat is meghatározza. A legfontosabb eltérések a nyugati felfogástól: Míg a Nyugat jellemzően egy hadművelet támogatásaként használ információs eszközöket, tehát például elmagyarázza a helyi lakosságnak, hogy miért „nemesek” a céljaik, addig az oroszok ezt a tevékenységet stratégiai célokra is alkalmazzák, ráadásul békeidőben is. Jellemző, hogy az 1930-as évek óta az orosz gondolkozásban a béke egy átmeneti állapot két háború között, az erőgyűjtés fázisa.
Egy másik nagy különbség, hogy az oroszoknál totális információs hadviselés folyik. Egyrészt a legfelsőbb állami vezetésig mindenki részt vesz benne, másrészt egyáltalán nincs érték- vagy hitelességbeli korlát. 2014 márciusában Putyin kijelentette, hogy nincs orosz katona a Krímben. Egy hónappal később pedig kitüntette a résztvevő orosz katonákat. Hazudott? Igen. És? A totalitás része, hogy nem hiteles akar lenni, hanem elérni politikai célját. Ehhez a hazugság pont ugyanolyan eszköz, mint bármi más. Nem a meggyőzés vagy az informálás a célja, hanem az összezavarás. Nem céljuk az sem, hogy higgyenek nekik, elégedettek azzal, ha lesz olyan, aki az információs kakofóniában az ellenségnek sem hisz. Egy újságíró nem teheti meg, hogy nem számol be arról, amit Putyin mond még akkor sem, ha tudja, hogy hazudik.
Még egy jó példa a módszerre, amikor az ukrán hadművelet első napján Putyin felhívta Merkelt, hogy ukrán szélsőségesek templomokat gyújtogatnak, ennek „véget kell vetni”. Erre Merkelnek muszáj volt reagálni, de amíg hivatalosan leellenőriznek egy ilyen információt, az egy-két nap. A legfontosabb órákban ezzel a német és így az uniós külpolitika meg is bénult a kelet-ukrán eseményekkel kapcsolatban. Nem a meggyőzés a cél, hanem az összezavarás.

Forrás: Sputniknews.com

Forrás: Sputniknews.com

Eszközök és módszerek

Azt már említettük, hogy mitől van szabadabb keze Oroszországnak, mint volt a Szovjetuniónak: nem meggyőzni akarnak, így a hitelesség miatt nem aggódnak és ideológiai kötöttség sincs a kommunikációban. Amitől nehezebb a dolguk, az a lényegesen kisebb gazdasági/politikai hatalom és az ezzel járó gyengébb intézményes jelenlét Nyugaton, a gyengébb ügynöki hálózat és frontszervezetek. Míg a hidegháborúban ezek százai működtek, ma két kézen meg lehet őket számolni.
Ugyanakkor haladnak a korral. A kilencvenes években rengeteg újságírójuk képezte magát Nyugaton, és immár van nyugati típusú, technológiailag színvonalas médiájuk is, mint a Sputnik vagy az RT. Amikor az ember azt látja, hogy a magyar média a Sputnikot forrásként használja, akkor csak remélni meri, hogy ártatlan dilettantizmusról van szó és nem másról. Hiszen a Sputnik alapító okiratában az áll, hogy a feladata Oroszország érdekeinek külföldi képviselete, tehát nem hírügynökség, nem az objektív tudósítás a feladata, hanem valami egészen más.
A korrupció, az üzleti lobbik is már az eszköztár szerves részei. Schröderizáció annak a jelenségnek a neve, aminek „ikonja”, hogy a volt német kancellár, Gerhard Schröder ma már jól fizetett Gazprom tanácsadó. Azt azért tudni kell, hogy nem az oroszok tesznek „minket” korrupttá, ők csak kihasználják a rendszer gyengeségeit.

Oroszország ma már meg sem próbálja magát promotálni, mindenki tudja/tudhatja, hogy Oroszország nem „jó” hely, bár a „konzervatív értékek védelmezői” címkét azért próbálják használni. Ehelyett a meglévő gyengeségekre és sebezhetőségekre próbálnak rájátszani, azokat felerősíteni, kihasználni. Ilyenek a Nyugat/Amerika-ellenesség, az alacsony intézményi bizalom, az etnikai és vallási különbségek, az európai migrációs válság vagy a nacionalizmus. A csehek kipróbálták a következőt: létrehoztak egy „Együtt a NATO ellen” egyetemi hallgatói klubot, az orosz reakciót tesztelendő. A harmadik rendezvényen megjelent egy orosz diplomata, hogy támogatnák a klubot…
A hagyományos, nyugati, kiegyensúlyozott újságírás (sine ira et studio) hagyománya is nekik dolgozik, ugyanis ez a fajta objektivitás megköveteli, hogy teret engedjenek az orosz dezinformációnak. A nyugati média nincs (legalábbis eddig nem volt) felkészülve az igazságon túli (post-truth) világra.

A hagyományos média határai

Ugyanakkor megnyugtató, hogy a hagyományos médiában betöltött szerepük már elért a határaihoz. A nyugati média meglepetése elmúlt és egyre tudatosabban védekeznek az orosz propaganda ellen. 2014 óta Oroszországnak nem sikerül stratégiai szinten betörni a nyugati diskurzusba, egyetlen nyugati mainstream csatornát sem tudtak a saját képükre formálni, átállítani.

Úgyhogy maradt az alternatív média, mint eszköz. Ide sorolhatók az alternatív hírportálok, Facebook csoportok, az amerikai és a francia választások előtt aktivizált Twitter-hálózatok, vagy a koordinált trollkodás. Ezek az eszközök aztán aktívan támogatják egymást, hivatkoznak egymásra, ezzel nagyítva fel hatásukat. Hogy erre mennyire nem lehet legyinteni, arra itt egy ábra arról, hogy egyes országokban mennyien bíznak a hagyományos és az alternatív médiában. Csehországban minden negyedik ember inkább az alternatív médiának hisz.

Forrás: GLOBSEC Policy Institute, 2016

Forrás: GLOBSEC Policy Institute, 2016

Néhány példa: a maláj gép lelövése

Most pedig lássunk néhány jól ismert példát arra, hogyan is működik az orosz propaganda-gépezet. Az ukrán háború kapcsán talán a maláj gép lelövésével kapcsolatos kommunikációt érdemes átnézni. Az eset nem volt más, mint egy klasszikus célpont-azonosítási hiba, amiből háborúban számtalan van. Az oroszok által leszállított légelhárító fegyveren nem volt célazonosító rendszer, az amatőr, nem kiképzett ukrán szakadárok pedig az első szemük elé kerülő repülő ellen bevetették abban a hitben, hogy ami fölöttük repked, az csak ukrán hadirepülő lehet. Csak az egy maláj utasszállító gép volt, a fedélzetén 298 emberrel.
Ilyenkor az első híradások még megbízhatóak, ugyanis még nem találták ki, hogy mit hazudjanak. A szakadár vezető először – amikor még csak távolról a füst látszik – büszkén dicsekedett a Vkontakte-n (az orosz Facebook), hogy lelőttek egy ukrán katonai szállítógépet. Aztán, amikor közelmentek és észrevették a tragédiát, változott meg a kommunikáció.
A lényege, hogy akár a legmagasabb orosz diplomáciai szint (pl. orosz védelmi miniszter) igénybevételével érkeztek egymásnak ellentmondó állítások tömegei. Volt elmélet arról, hogy ukránok akarták lelőni Putyin gépét rakétával, hogy ukrán vadászgép lőtte le a gépet, hogy ukrán csatagép lőtte le gépágyúval… Ez utóbbi a legérdekesebb. Az orosz kommunikációban említett felszíni célpontok ellen használt csatagép fel sem tud emelkedni a szükséges magasságra, ezért egy időre az oroszok átírták a Wikipedia Szuhoj Szu-25-re vonatkozó cikkelyének maximális repülési magasság részét, hogy ezen ne akadjon fenn az a hírszerkesztő, aki ott néz utána a hírnek.

A cél nem az, hogy bárki higgyen az oroszoknak, hanem az, hogy káoszt keltsenek a kommunikációban és az ukránoknak se higgyenek, ezzel összezavarva a Nyugatot, és minél jobban ellehetetlenítve a vizsgálatot. Márpedig, ha ez a cél, akkor az ellentmondások, még az önellentmondások is, előnyt jelentenek.

Amerikai és francia választások

Az, hogy az oroszok milyen mélyen avatkoztak be az amerikai választásokba, még feltárás alatt van, de az látszik, hogy egyre mélyebben jár a vizsgálóbizottság. Az eszközök között volt a Demokrata Párt szervereinek feltörése és adatok kiszivárogtatása, kiterjedt Facebook és Twitter hálózatok üzemeltetése, a Clinton szavazók célzott elbizonytalanítása és otthon tartása, koordináció a Trump-stábbal. Az oroszok számára is meglepetésként érkező siker jól mutatja az orosz információs hadviselés valódi potenciálját. Ugyanakkor az Egyesült Államok ideális célpont volt, hiszen a szovjet hírszerzés ide koncentrált, angolul mindenki tud és az amerikaiakat még meglepte a dolog, nem is védekeztek.

Pár hónappal később, Franciaországban már sokkal enyhébb orosz információs kampányt láttunk, számos gyengeséggel. Ilyenek az alacsonyabb szintű nyelvtudás, kevesebb ügynök vagy a már felkészült Macron-stáb. Akik így aktívan tudtak reagálni az orosz lépésekre: közel 30 ezer hamis Facebook fiókot zártak be és megtévesztő, töménytelen információval keltettek akkora kommunikációs zajt, hogy az orosz hangok se hallatszanak. És a talán legnagyobb csapás az orosz műveletekre: a francia sajtó a választás előtti napok kampánycsendjében kiszivárogtatott anyagokkal éppen a kampánytilalom miatt nem foglalkozott. Az oroszok legnagyobb meglepetésére, ugyanis a tervük az volt, hogy a sajtó ezt majd nem tartja be, viszont Macron nem tud majd reagálni, mert őt köti a kampánycsend.

Ha az amerikai választás jól mutatja az oroszok potenciálját, akkor a francia pedig azt, hogy ezzel nagyjából az információs hadviselés korlátaihoz is elértünk, igazolva azt az állítást, hogy amíg eddig alul-, most már inkább túlbecsüljük az oroszok erejét e téren. A propaganda megérthető és legyőzhető, de ehhez precíz tervezés, felkészülés, erőforrások és leginkább szándék szükséges.

A cikk első része itt érhető el.