Az ITEXIT-para

Az elmúlt hetekben határozottan komoly feszültségek alakultak ki az európai tőkepiacokon az olasz népszavazás kapcsán. Nem pusztán az olasz állampapírok gyengültek, de az európai részvények is csak csetlettek-botlottak, sőt a napokban már a kelet-közép-európai devizák, így a forint is erős nyomás alá került. A menekülőeszközök pedig erősödnek: a 2 éves német hozam mindenkori minimumon: -0,75%-on áll, ami extrém mértékű kockázatkerülésre, már-már pánikhangulatra utal a kontinens befektetői között. Úgy tűnik, a hétvégi szavazás előtt mindenki fedezékbe húzódott, kockázatos eszközeit leépítette és vár. De mire?

A Renzi-féle alkotmánymódosítási terv egyáltalán nem Brexit-jellegű szavazás, és ha jobban megnézzük nem a haladók és maradiak közötti párharc, ahogyan az olasz kormányfő próbálja beállítani. Olaszországban Mussolini bukása után (valószínűleg túl) erős fékekkel és egyensúlyokkal rendelkező rendszer alakult ki, és az olasz miniszterelnök szerint ezen kell változtatni, hogy országa ismét jól kormányozható legyen és fellendüljön. Ám az új tervek alapján a felsőház szerepe gyakorlatilag megszűnne, a tartományoktól számos feladat kerülne a központba, és a már elfogadott alsóházi törvényreform szerint az alsóházi választáson első helyezett párt (szavazatszámtól függetlenül!) a törvényhozásban abszolút többségbe kerülne, így megszűnne az eddig Itáliára oly jellemző koalíció-kényszer. Amelyik párt nyer, az mindent visz, szinte bármit megtehet, bármilyen törvényt átnyomhat. Ettől sok olasz fél, és joggal. Habár vannak olyan országok, ahol a hosszú gyakorlatnak, hagyományoknak köszönhetően egy többségbe került kormány nem kezdi el azonnal lemészárolni ellenzékét, és nem kezdi örökre bebetonozni magát mindenféle törvénymódosításokkal, azért az európai periférián erre elég erős hajlandóság van, a túlhatalommal való visszaélés veszélye állandóan fennáll. Nem csoda, hogy sokan ellenzik ezeket a változtatásokat, s ha ez nem lenne elég, Matteo Renzi még ráadásul azt is bejelentette, hogy lemond, ha nem megy át a reform, tehát a szavazás egyben az ő személyéről is szól, a vele elégedetlenek nem szavazattal fejezhetik ki nemtetszésüket.

A fentieket végiggondolva egyáltalán nem egyértelmű, hogy az igen szavazat elhozza a Kánaánt Olaszországba, és az sem, hogy a nem szavazat azonnali összeomlást okoz. Habár Olaszország soha sem fogja tudni visszafizetni adósságát (erről ebben az elég szerencsésen időzített cikkben írtam, azóta ezeknek a kötvényeknek az árfolyama elég komolyan összeomlott), ám rövidebb távon sem a nem, sem az igen szavazat nem változtat a gazdasági pályán, a bunkerbe húzódás feleslegesnek tűnik. Például ha győznek a nemek, és az alsóházi reformot nem utasítja el az Alkotmánybíróság, akkor bár az alsóházban abszolút többséget szerez majd valaki, de a Szenátus ellenőrizni fogja őket, és még ezen kívül van vagy 8 különböző lejátszás, amelyek nagy többsége oda vezet, hogy az élet ugyanúgy folytatódik Olaszországban, mint eddig…

Azt gondolom, hogy a szavazás végeredményétől függetlenül a kockázatos európai eszközök árfolyama emelkedni fog, a bunkerből kijönnek a befektetők, mikor észreveszik, hogy semmi sem történt. Az európai fellendülés valós, és várhatóan 2020-ig eltarthat, a monetáris lazaságnak, és a megszűnő fiskális megszorításnak (sőt, esetleg 1-2 év múlva amerikai mintára költekezésnek!) köszönhetően. Utána azonban jó esélye van, hogy a következő recessziót már nem bírja ki a kontinens, és vagy szorosabbra fűzi néhány ország az integrációt és/vagy több ország kiesik, esetleg az egész övezet szétesik.

Rövid-közép távon tehát szerintem optimistának lehet lenni az európai eszközökkel kapcsolatban, az ITEXIT-para értelmetlen, a szavazás nem erről szól. És ez igaz annak ellenére is, hogy lehet, hogy 10 év múlva Olaszország már nem lesz az euróövezet tagja…

www.zsiday.hu