Mohammed-Bin-Hamad-Al-Rumhy

Az olajár újra 100 dollár közelében?

Erős olajár-emelkedést, százdolláros hordónkénti árat vár az egészen közeli jövőben a világ egyik nagy olajtermelő országa, Omán olaj- és gázipari minisztere. A befolyásos olajipari szakember és politikus az alapblog.hu-nak adott interjúban kifejtette: szerinte az olajexportáló országok június elejére tervezett csúcsértekezletén, de legkésőbb az azt követő találkozójukon a tagországok többsége összefog a jelenlegi magas termelési szintek fenntartásában érdekelt Szaúd-Arábia ellen és el fogja érni, hogy közösen csaknem tíz százalékkal visszafogják az összkitermelést. Mohammed bin Hamad Al Rumhy ugyanakkor nem hisz abban, hogy az olajárak összeomlását Oroszország illetve Irán és Venezuela elleni valamiféle amerikai–szaúdi összeesküvés okozta, az interjúalany szerint az áresés mögött csak és kizárólag a kínálati oldal radikális növekedése húzódott meg. A kormánya kezén lévő Mol-részesedés kapcsán kifejti, hogy Omán kimondottan elégedett a magyar vállalattal, amely máskülönben nagy eredményekkel kecsegtető új feltárásokat is végez hazájában. Az ománi miniszterrel Berlinben készítettünk interjút.

Zentai Péter: Minden jel szerint megállt az olajárzuhanás, az utóbbi hetekben megint drágulásnak indult az Ön országát évtizedek óta gazdagító természeti kincs. Elégedett az újból hatvan-hetven dollár irányába tendáló hordónkénti árral?
Mohammed bin Hamad Al Rumhy: Nem. Szerintem ez kevés. És nem lenne jó, ha így maradna. Sem nekünk, sem a nyersanyag-importáló országoknak…

Miért is lenne ez jó nekünk? A világ importőr országaiban végre megállt a recesszió, picit már pezsgésnek indultak sok helyen a nemzetgazdaságok – mindez az olajár összeomlásának köszönhető. A Mol-nak persze jól jönne a drágulás, hiszen az ománi kormány 10 százalékos részesedésével a Mol egyik főbb tulajdonosa…
Elégedettek is vagyunk a Mol-lal. Kiválóan menedzselt vállalat, ráadásul nálunk, Ománban nagy eredményeket ígérnek a Mol új fúrásai.

Részvényének árfolyama emelkedik is.
Ezt is örömmel konstatáljuk. Természetesen nem ez itt a lényeg, hanem az, hogy az importáló országok csak ideig-óráig járhatnak jól a nyomott olajárakkal. Az olcsó olaj – higgyen nekem! – árt a technológiai megújulásnak, az alternatív források felkutatásának és hasznosításának, a fenntartható fejlődésnek, pazarlásra ösztönöz, együtt jár a Föld erőforrásainak kizsákmányolásával.

Igazából csak az olajtermelőknek árt…
Ön is összekeveri, ahogy szinte mindenki, az elsősorban olajtermelőket az olajexportálókkal. Oroszország például nagy olajtermelő, de lényegtelen a szerepe a világ olajkereskedelmében, az orosz gazdaság használja fel az orosz olaj meghatározó hányadát. Ugyanakkor viszont az én hazám vagy az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) legtöbb tagállama az olajexportból él, periférikus jelentőséggel bír a hazai felhasználás.

Akkor úgy fogalmazok, hogy az alacsony olajárak elsősorban Önöknek, olajexportőr országoknak rosszak…
Mi elég gazdagok vagyunk, kibírjuk. Az Öböl-menti államokkal egyetemben mindannyian jól megvagyunk – így is, úgy is. Viszont például az olyan olajexportőrök, mint amilyen Venezuela vagy Irán – ők megszenvedik az olajáresést…

Itt Berlinben az amerikai energetikai miniszter úgy fogalmazott, hogy ha a nyersolaj ára hetven dollár körül stabilizálódik, akkor mindenki jól jár: kölcsönösen nyer a fogyasztó és exportőr, valamint a termelő is. Ezt jó érvelésnek tartom.
Én nem értek vele egyet. Miért adjam el az olajat hetven dollárért (hordónként), ha százat is kaphatok érte?

Ezek szerint százra akarja feltornásztatni az árat? Hogyan csinálná?
Vissza kell fognunk a kitermelést.

Ennek erősen ellenáll a világ vezető olajexportőr országa, Szaúd-Arábia. Velük akarna szembeszállni?
Miért is ne? Jóllehet Omán nem tagja az OPEC-nek, de a formális tagságnak ma már nincs is jelentősége, mert így is együttműködünk. A többiek együttműködése révén csökkenthető az OPEC exportjának egyharmadát biztosító Szaúd-Arábia befolyása, hiszen a többiek együtt mégiscsak a kétharmadot jelentik. Elérhető a közeljövőben, hogy az ár felkússzon 100 dollárra.

Említette ugyebár Venezuelát. Annak az országnak azonnal minél több készpénzre van szüksége, máskülönben az ország totálisan összeomlik. Mint ahogy Irán is súlyos problémákkal küszködik. Eközben belépnek a piacra új olajexportőrök, például Ghána. Amerika pedig nettó energiaexportőr országgá lett… Hogy lehetne ilyen körülmények között összefogást teremteni az olajexportőrök között? Hogy lehetne elérni magasabb árakat?
Szerintem a szaúdiak hibásan gondolkodnak. Egy roppant gazdag ország, amelyet csak a piaci részesedésének fenntartása érdekel. A többiek nagy részét pedig – sajnos – tényleg az azonnali pénzkeresés. Holott sokkal jobban járnának ők is és az egész világ is, ha egy véges mennyiségben rendelkezésre álló természeti kincset nem pazarolnának el, hanem meghosszabbítanák az élethosszát, ugyanakkor a piacra dobott mennyiségért több pénzt kapnának. Ha kétmillió hordóért kaphatunk kétszázmillió dollárt is, akkor miért kell – ahogy jelenleg történik – piacra dobnunk hárommillió hordót jóval kevesebb pénzért? Elvégre azért a hárommillió hordónyi nyersolajért alig kaphatunk többet, mint százötvenmilliót!
Nem kell Einstennek lenni ahhoz, hogy ezt a szimpla összefüggést megértse az ember.

Nem gondolja, hogy a szaúdiak számára nem a matematika, hanem a politika a lényeg? Nyilván – Amerikával koordináltan – Iránt, Venezuelát, Oroszországot akarják gyengíteni…
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. Az olajár zuhanását valóban a piaci fejlemények okozták: Amerikában kitört a palagáz-forradalom, új lelőhelyeket fedeztek fel világszerte, Kína energiaimportja szűkült, Európa gazdasága recesszióba fordult illetve stagnált… Szóval az ár összeomlása mögött tényleg a kínálat túltengése és a kereslet beszűkülése húzódott meg.
Most jött el az ideje a politikának: döntést hozni, politikai alapon is, hogy közösen feltornásszuk és a jelenleginél magasabb szinten segítsük stabilizálódni az olajárakat.