Az olajkorszaknak vége szakadhat, de az olajról akkor sem mondhatunk le

Drámai átrendeződés megy végbe a világ energiapiacain, érik a korszakváltás. Középtávon mégis inkább felfelé, mintsem lefelé tendálnak az olajárak – mondja egyebek között a MOL vezető közgazdásza, a magyar cég által jegyzett Guruló Hordó blog munkatársa, Vargha Péter Simon. Hosszabb távon azonban a változásokat, az olaj elkerülhetetlen trónfosztását a javak, szolgáltatások megosztásán alapuló úgynevezett sharing economy nyomulása, valamint az elektromos mobilitás, a palagáz és alternatívok folyamatos térhódítása idézi elő. A MOL – és a többi nagy olajipari cég számára nem szükségszerűen kedvezőtlen ez a helyzet, sőt óriási innovációs, váltási lehetőségeket kínál számukra az előttünk álló időszak.

Őrültek vagy nagyon is bölcsek azok a befektetők, akik mostanában a nyersolaj világpiaci árának robbanására – száz dollár feletti ár elérésére – fogadtak, fogadnak?
Én a magam részéről nem fogadnék ilyesmire, és a határidős olajárak sem utalnak arra, hogy számottevő befektető komolyan számít ennyire drága nyersolajra.
Míg korábban szűkösnek tűnt az olaj kínálata, addig a palaolaj ezt a képet egy ideje alaposan átrendezte. Ha nő az olajár, megint nőni kezd az USA palaolaj-kínálata, és ez megfogja az árakat. Ráadásul az olaj kitermelési költségei (mind a palaolajé, de a hagyományos olajtermelésé is) drasztikusan csökkentek az elmúlt másfél évben.
De középtávon azért valószínűleg felfelé mehet a jelenlegi szintről (40 és 50 dollár közötti sávban mozog jelenleg a hordónkénti ár) az olajár, mert a mostani alacsony árkörnyezet miatt rengeteg olajtermelő beruházást elhalasztottak (a Wood Mackenzie energetikai tanácsadócég legutóbb már 1000 milliárd dollár elhalasztott beruházásról beszélt), ami visszafogja az olaj kínálatát, miközben a kereslet évről évre nő. Így a jelenlegi túlkínálat elmúlhat és újabb beruházásokra lesz szükség, ami növelheti az árakat.

Mindeközben – mások, tapasztalt szakértők – a nyersolajkorszak végét is jósolják, belátható időn belülre. Ez logikus prognózisnak tűnik fel, tekintettel arra, hogy micsoda automatizáció, robotizáció megy végbe, a gépjárművek villamosításáról nem is szólva…
Már elég sokszor jósolták az olajkorszak végét… Egyszer persze biztosan vége lesz az olajkorszaknak, de nem hirtelen, egyik pillanatról a másikra.
Az olajat ráadásul sok mindenre használják, az autóközlekedéstől az árufuvarozáson és iparon át a petrolkémiáig. Annak pedig nincs komoly valószínűsége, hogy mindenhol egyszerre „haljon ki” az olajfelhasználás. (Az áramtermelésben például évtizedek óta szorul vissza, mára a fejlett világban alig használják.) Az viszont igaz, hogy egyre komolyabb versenytársai lehetnek az olajnak a közlekedésben is, ami messze a legfontosabb felhasználó, mintegy 60%-át teszi ki a keresletnek. Az elektromos autók egyre olcsóbbak, valamikor a 2020-as években már olcsóbbak lehetnek a benzines-dízeles személyautóknál. És a közösségi gazdaság, a sharing economy (lásd a fuvarmegosztó Uber) és a robotizáció (önvezető autók) is várhatóan nagyon alaposan felforgathatják a mobilitást 10-20 éven belül.

 A jelenlegi olaj- és gázpiaci helyzetet zűrzavarosnak nevezném. Ezt a technológiák közötti harccal vagy inkább a geopolitikai okokkal, netán az OPEC végzetes gyengülésével érdemes-e elsősorban összefüggésbe hozni?
Azt hiszem, sokan túlbecsülik a geopolitika szerepét az olajpiacon. Ez ugyanis egy globális piac, melynek a szereplői külön-külön mind kicsik ahhoz, hogy önmagukban befolyásolják az árat. Még a főbb exportőröket tömörítő kartell, az OPEC is látványosan veszített jelentőségéből, nem képes hosszú távon az árakat befolyásolni.
És ne felejtsük el, mára az USA a palaolaj-forradalom következtében megelőzte Oroszországot és Szaúd-Arábiát, és a legnagyobb olajtermelő lett. Ráadásul ezt nem egyetlen állami cég, hanem rengeteg apró cég termeli ki, amelyek tökéletesen versenyzők – nem az állam mondja meg, hogy mit csináljanak, mennyit termeljenek.
A technológiák közötti harc azonban kétségtelenül erősödött, ám ennek leglátványosabb terepe egyelőre nem az olajpiac, hanem az attól jelenleg nagyrészt független megújuló áramtermelés. A nap- és szélenergia annyira olcsó lett az elmúlt időszakban, hogy egyre inkább támogatások nélkül is versenyképes. Ez forradalmi energiapiaci változás.

Mintha már senkit sem érdekelnének azok a gigantikus gáz- és olaj vezeték-projektek, amelyeket nemrég még biztonságpolitikai és stratégiai jelentőségűeknek tituláltunk. Jól megvagyunk a jelek szerint Déli Áramlat, Nabucco vagy a Török Áramlat nélkül is…
Így igaz, ezek a projektek mára kevésbé tűnnek fontosnak. Mindez azért történhetett, mert az európai (és a globális) gázpiac is hatalmas változásokon ment át. Alapvetően gázból is sok van – talán még több is, mint olajból –, és az versengő utakon/módokon juthat el az európai fogyasztókhoz. A gázkeresletet közben visszavetette a válság Európában és a mostani gazdasági lassulás Kínában, általában Ázsiában.
Részben a korábbi orosz–ukrán vezeték elzárási mizériák, az ukrán–orosz feszültségek kiéleződése miatt Európa-szerte fejlődött a szállítási infrastruktúra is: egymással szomszédos országokat összekötő vezetékek, cseppfolyósgáz befogadására alkalmas terminálok épültek. Most majd ezeken jöhet be az amerikai palagáz, amit már el is kezdtek exportálni cseppfolyós formában. Most épp ez a nagy sztori: globalizálódik a gázpiac, véget érhet a regionálisan szegmentált piacok kora. A fogyasztók pedig jól járnak, olcsón vehetik a gázt – piaci alapon.

Az előttünk álló korszak, nem igazán fog kedvezni a nagy olajcégeknek, egyebek között az Önök vállalatának sem. Ezt Önöknél hogyan ítélik meg és milyen „menekülési” stratégiákban gondolkodnak?
Az olajvállalatok – így mi is – érzékelik, érzékeljük, hogy a szektorunk lépéskényszerbe került. Csakhogy a kialakult helyzet nem jelent feltétlenül fenyegetést az olajcégek jövőjére nézve, hanem sokkal inkább fejlődési lehetőséget! Emlékeztetőül: a Magyar Telekom ugyebár 20-30 évvel ezelőtt még az egyedüli, meghatározó szereplő volt az időközben teljesen elavult vezetékestelefon-piacon. Mára azonban ez a vállalat lett az egyik vezető mobilszolgáltató.

A tőkeerős olaj- és gázkitermelő cégek – például a MOL – Ön szerint beszállnak-e valamilyen formában az elektromobilitásba, netán a hidrogéncellás autózásba? Ha igen, mely szegmens számíthat a legnagyobb érdeklődésre az Önök ágazatában?
Az olajcégek végső soron valamilyen közlekedési szolgáltatást nyújtanak – ha az emberek árammal vagy gázzal akarnak majd közlekedni, akkor az olajcégek áramot meg gázt fognak eladni nekik.
Hogy pontosan mi lesz az a szegmens, ami a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot, azt egyelőre nehéz pontosan előre látni. Az egész mobilitási piac változásban van: nem csak az elektromos autók miatt, hanem azért, mert gyorsan terjed a ’sharing economy’, a közösségi, a termékek, szolgáltatások megosztására épülő gazdaság, egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek szüksége lesz saját autóra, amit valójában átlagosan csak naponta egyetlen órán át használ az ember.
Ezért azok az olajcégek járnak majd jól a változásokkal, amelyek lehetőséget látnak bennük és bátor – akár unortodox döntéseket hoznak, ha úgy tetszik: előre menekülnek. De persze azért ne írjuk le a klasszikus olajtermelést–feldolgozást, még jó ideig valószínűleg ez lesz az olajcégek legfontosabb, legnagyobb szegmense.