Az oroszok már a spájzban vannak (Athénban!)

90 százalékos valószínűséggel egy hónap múlva megint választások lesznek Görögországban. A néhány nappal ezelőtti voksolás eredménye ugyanis alkalmatlanná teszi a nagy bajban lévő országot, arra, hogy kezelni tudja a kihívásokat. Csak újabb rendkívüli választások eredményezhetnek olyan erőviszonyokat, amelyek nyomán erős kormány alakulhatna – mondja az egyik legbefolyásosabb athéni politikai-gazdasági agytröszt, az Institute for International Economic Relations igazgatója, Charalambos Tsardanidis. Az alapblog.hu-nak adott interjúban azt is hozzáteszi, hogy geopolitikai okokból sorsdöntő, hogy a Nyugat ne engedje el a görögök „kezét”, nem hagyhatja, hogy kiessenek az euróövezetből, és a végén káosz uralkodjon el nemcsak Görögországban, de vélhetőleg egy sor más európai országban is. A görögök többsége továbbra is kitart az euró mellett. A nyugati világ ugyanakkor a lehető legstabilabb unió- és euróbarát kormányzást, az Unióval kötött paktum teljes, de kevésbé erőltetett, inkább lassított ütemben zajló megvalósítását várná el Görögországtól.
Ez nem csekély valószínűséggel megvalósulhat, mégpedig – az interjúalany szerint – a június 17-én sorra kerülő újabb választások nyomán. Addig minden kül -, és belföldi propagandaeszköz bevetésével megpróbálják megértetni a görögök többségével, hogy a most kiemelkedően szerepelt radikális baloldal, pláne a szintén megerősödött szélsőjobboldal mélységesen mély szakadékba taszíthatja az országot, és közvetetten szinte egész Európát. Aradikális baloldal hívei egyébként Oroszország nagyvonalú támogatásában bíznak, feltételezik, hogy Görögországot az oroszok fogják a végén megmenteni. Valójában Görögország számára az egyedüli reális alternatíva az, hogy az euróövezetben maradás fejében egy hónap alatt megalakul egy igazán Európa-barát nemzeti-liberális politikai tömb, magában foglalva a mérsékelt jobb- és baloldalt.

Zentai Péter: Az Európában ma oly mérvadó német politikai elitet nagyon frusztrálja, ami maguknál történik, az IMF, az EU Bizottság és az Európai Központi Bank által alkotott „trojka” lemondta e hónapra tervezett ellenőrző látogatását Athénban. Szerintem kezdik elengedni  Görögországot.

Charalambos Tsardanidis: Rossz a következtetése. Nyomást gyakorolnak ránk. Ennyi biztos. Elégedetlenek. Ez is biztos. És igazuk van. Mert most megint mi k_tuk el a saját dolgainkat, vágtuk magunk alatt a fát. Az utóbbi hónapokban viszonylag eredményesen működött nálunk a munkáját alapvetően jól végző, az olasz Monti miniszterelnök által vezetetthez hasonlatos technokratákból: jeles és nem kompromittálódott, az európai egység mellett elkötelezett  közgazdászokból, jogászokból, pénzügyi szakértőkből összetevődött kormány. E kabinet persze nem örvendhetett túl nagy népszerűségnek. De hát mitől is szeretné a nép azt a kormányt, amely folyamatos megszorításokat visz végbe? Népi lázadás jelei azonban nem mutatkoztak, mert a közvélemény jelentős része azért kapizsgálta, hogy nincs alternatíva.  Erre fogta magát a Nea Demokratia (a hosszú éveken át egyeduralkodó konzervatív jobboldali párt, amely azonban az utóbbi két évben ellenzékbe szorult) és „robbantott”. Azt remélte, hogy rendkívüli választások révén ismét hatalomra kerülhet. Ahogy mondani szokás,  „ez több mint bűn, hiba” volt a konzervatívok részéről. Nem jött be a számításuk, viszont miattuk, teljesen fölöslegesen, megint a végletekig kiéleződött a helyzet országunk körül.

Z. P. : Ha az emberek tényleg megértették volna a megszorítások szükségességét, nem erősödtek volna fel ennyire a szélsőbaloldaliak és a szélsőjobboldaliak, nem győzedelmeskedtek volna azok, akik Görögországot kivezetnék az euróövezetből…

C. T.: Egyrészt ez a bizonyos Sziriza párt, amelynek elnöke most éppen kormányalakítással próbálkozik – szerintem reménytelenül – nem szélsőbaloldali erő. Radikálisnak nevezném inkább. Másrészt egy szóval sincs az euró ellen, nem akarja visszahozni a görög drachmát, mint fizetőeszközt. Ezt csak a kommunisták és a nácik követelik. A Sziriza párt ugyanakkor mégiscsak azt üzeni a választóknak, hogy lehetséges az EU-val, az EKB-val és az IMF-fel kötött – szerintük ránk nézve megalázó, a görög népet kiszipolyozó intézkedésekre kényszerítő – paktum következmények nélküli felmondása. A radikális baloldal valójában roppant cinikusan gondolkodik: visszaélni szándékozik azzal a nem megalapozatlan érvvel, hogy „ha Görögország elesik, akkor az egész euróövezet is robbanni fog, ezt márpedig a Nyugat – saját túlélése érdekében – úgysem hagyná.” Más szóval: zsarolni próbálja az Uniót és a legnagyobb pénzügyi intézményeket.

Z. P. : Ha jól értem a lényeget,  Ön szerint a radikális baloldal amúgy sem tud épkézláb kormányt alakítani. Az viszont tényleg igaz lehet, hogy az Európai Unió egyszerűen nem engedheti meg magának bármely ország kiugrását az euróövezetből, mert óriásivá nőne az összeurópai káosz esélye. Akkor most mi lesz?

C. T. :  Közgazdász szemmel nézve a dolgokat, a legcsekélyebb esélyét sem látom, hogy országunk képes lesz határidőre kifizetni résztartozásait a külföldi hitelezőknek. Ez utóbbiak  étségtelenül egyre türelmetlenebbek. A német politikai és gazdasági elit is köti az ebet a karóhoz: elvárja, hogy Görögország minden részletében pontosan teljesítse a februárban aláírt programot. Ennekk keretében 130 milliárd eurónyi plusz pénzt biztosítottak számunkra a radikális és példátlanul gyors üteműre tervezett államapparátus leépítésért és az alkalmazottak további százezreinek elbocsátásáért, adóemelésekért, megszorításokért cserébe. E hónap végéig a GDP öt és fél százalékára kellene lefaragni a költségvetési hiányt. A követelt kiadáscsökkentések tetemes hányada a középrétegeket sújtaná, további társadalmi feszültségeket produkálva. De a határidőre való végrehajtásnak – mondom – nincs esélye. Egyfajta nyomásgyakorlás jele, hogy az IMF-EU-EKB trojka lemondta a következő ellenőrző látogatást. Ám valójában szerintem egyelőre kivár, nem akarja itt és most felkavarni a kedélyeket, nem szeretne egy ilyen roppant kényes belpolitikai helyzetben olyan üzeneteket felerősíteni, hogy a görögök sorsa külföldiek kezében van, Görögország megszűnt önálló nemzet lenni.

Z. P. : Ez az egész egy óriási  kurdarc történet – már régóta. Most pedig előállt egy patthelyzet: nem akar, nem tud engedni egyik oldal sem. A görög nép, illetőleg annak régi és új döntéshozói azért nem, mert ettől robbanhat a hazájuk, a másik oldalon a nyugati hitelezők és az elsősorban mérvadó német döntéshozók pedig azért nem, mert ettől robbanhat az euró – úgy, ahogy van. Megint kérdezem: Ön szerint mi ebből a kiút?

C. T. : Bizonyosat természetesen én sem tudok mondani. De mindkét oldalon jó eséllyel győzhet a józanész. A kompromisszumot az jelentené, ha ebben az országban egy széles társadalmi támogatást élvező kormány alakulna. Erre semmi esély sincs a múlt vasárnap tartott választások nyomán. Nem kizárt persze, hogy a görög államfő – a patthelyzetre hivatkozva –  ugyanolyan szakértői kormányt nevez ki, mint amit – a rendkívüli választások érdekében – megbuktattak. Ezáltal azonban még  nevetségesebbé, még komolytalanabbá válunk. A saját nemzeti érdekünk, a demokrácia érdeke és az Unió általános érdeke egyaránt azt kívánja, hogy erős legitimitással bíró kormány tegye rendbe ezt az országot. Ilyen csak új választások révén alakulhatna meg.

Z. P. : Szóval rendkívüli választások „reloaded”, újratöltve? Ne haragudjon, de mi változna meg egy hónapon belül?

C. T. : Sok minden.  Az alkotmány az ilyen helyzetek esetén egészen rövid időn belülre új választások megtartását írja elő. Valószínűsítem, hogy hamarosan be fogják jelenteni: június 17-én megint szavazni fognak a görögök. Miben reménykedhetünk? Abban, hogy akkor már csak két lehetőség közül választhatunk. Az egyik a radikálisan baloldali alternatíva: felmondjuk az európaiakkal és a pénzügyi intézményekkel kötött eddigi alkukat, programokat és új lapot kezdünk. A másik: összeállnak Görögország hitele, komolysága megőrzésének platformján az eddig egymással acsarkodó jobboldaliak és baloldaliak és a liberális pártok. Ez utóbbi csoport egyértelműen igent mond Görögország uniós és euróövezetbeli tagságára, a lehető legegyértelműbben elkötelezi magát a korábban kötött megállapodások végrehajtására, ugyanakkor olyan kiegészítéseket kér azokhoz, amelyek sokkal nagyobb lehetőségeket biztosítanak hazánk számára, hogy a megszorítások mellett beindulhasson a növekedés, a megszorítások, a deficitleépítés ütemét pedig lassíthatnánk. E tömb elébe menne az európai vezető politikai gondolkodásban már amúgy is a „levegőben lógó” módosításoknak. Tudniillik a németek, általában az észak-európaiak be kell , hogy végre lássák, hogy csak és kizárólag a megszorítások erőltetése, iletve azok megvalósulása következtében a végén ők is nagyon rosszul fognak járni.
Nem hagyhatják persze, hogy a dél európaiak, különösen mi görögök ellazsáljuk a takarékoskodást, a strukturális reformokat, de ennek megvalósításában nagyobb szabadságot, mozgásteret kell hagyni a számunkra. Ne legyenek illúzióink! Görögország nem exportorientált gazdaság, a turisztika az egyetlen ágazat, ami versenyképes. Így még ha lenne saját külön pénzünk és azt radikálisan leértékelnénk, akkor sem történne itt ettől nagy csoda. Hatékonyabbá csak és kizárólag az ellátórendszerek lényegi reformjai révén, az adófegyelem maximális megkövetelésével, az ország leggazdagabbjaira kivetett adók bevezetésével és azok behajtásával, a korrupció felszámolásával, az oktatás, egészségügy racionalizálásával tudnánk válni. Ennek megvalósulása az Unió és az euróövezet keretei között még mindig sokkalta reálisabb, mint e keretek nélkül.
Mindeközben – mindannyiunk, minden európai gazdaság versenyképessége erősítése végett –  hagyni kellene talán, hogy a piac leárazza az eurót,  a németeknek be kell látniuk, hogy „nem ördögtől való”, ha szabad utat engednek a közös eurókötvények kibocsátásának. .

Z. P. : Szóval abban reménykedjünk, hogy nemcsak, hogy megalakul  – egymással eddig élesen szembenálló erők egységesülésével – ez a  „pro EU, pro euró övezet, pro reform ” politikai tömb az Ön hazájában, de az még széles bel-, és külföldi támogatást is fog élvezni?  Egy hónap múlva! No, én erre befizetek….

C. T. : Márpedig egyszerűen kifogytunk az egyéb lehetőségekből.
Induljunk ki egyébként is abból, hogy a görögök többsége – ez abszolút bizonyított – akarja, igényli az eurót. Egy hónap alatt e többség számára nagyon világossá tehető, hogy a radikális baloldal vezette, szerintem szintén hamarosan létrejövő, másik politikai csoportosulás győzelme a maradék nemzetközi politikai és piaci bizalom teljes felszámolódását eredményezné. Az az út mindenképpen az ország euró övezetből való kiválásához és a görög drachma újbóli bevezetéséhez vezetne.
Persze a radikális baloldal félelmetesen megnövekedett számú híve az oroszokban reménykedik. Milliónyi görög él abban a hitben, hogy ha Nyugat-Európa cserben hagyná Görögországot, akkor majd a roppant gazdagnak hitt  Oroszország lép a helyébe és a végén az oroszok mentik meg a görög hazát.
Valójában – szerintem – nem lesz nehéz bebizonyítani a görög közvélemény számára, hogy egy ilyen fejlemény nyomán a jelenlegi megszorítások jelentősége nevetségesen eltörpülne a bekövetkező drasztikus életszínvonal zuhanáshoz képest. A nemzeti össztermék, a GDP szinte azonnal negyven százalékkal csökkenne, áruhiány, sőt áram-és minden egyéb közüzemi szolgáltatási hiány lépne fel, mindjárt, ahogy kiléptünk az euró övezetből. Ilyen eset utcai lázadásokat indukál, és a dráma terebélyesedne tovább előbb más dél-európai országokra, majd egész Európára. Ilyen rémálmot nem akarhatnak megvalósulva látni a görögök. Mindebből kiindulva mondom a következőt:
Görögországban szerintem 90 százalékos az esélye a rövid időn belül rendezett választásoknak és annak, hogy aztán akár kétharmados többségre  tehessenek szert azok, akik immár őszintén és egységesen végbe akarják vinni  a megkerülhetetlen strukturális reformokat, privatizációkat, ugyanakkor a velük járó megszorítások, munkahely leépítések ütemében és a növekedési esélyek emelésében partnerre lelnek az Unióban, az IMF-ben, az Európai Központi Bankban. Ez jó példa, referencia, üzenet lehetne a következő hónapokban az adósságproblémák miatt hazájukat kényszerpályára tereltnek tekintő és emiatt „Európa-szkeptikussá” vált többi európai nemzet, például Magyarország közvéleménye számára is.