bank
okt.
7
2011

Bajban(k) – Gondolatok bankokról

Felreppent a hír, miszerint az európai pénzügyminiszterek azon törik a fejüket, hogy az egyes tagországoknak kellene a saját bankjaikat feltőkésíteniük.
Nem kérdés, hogy a bankrendszer nagyon fontos szerepet tölt be a gazdaságokban, ezért alapvető cél, hogy a betétesek bizalma ne inogjon meg a hitelintézetekben. Az viszont sajnálatos, hogy a politikusok semmit nem tanulnak a korábbi hibáikból. Miért kell az államoknak mindenkit azonnal megmenteniük? A kötelezettségek és a rossz hitelek átvállalásával, illetve ezek finanszírozásával a kormányok csak magukra húzzák a bajt, ezzel az államadósságot növelik (lásd Írország példáját). Nem jó, ha csődbe mennek bankok, de még rosszabb, ha országok válnak fizetésképtelenné.

A bankrendszer állami megsegítését megelőzően azért van néhány olyan módszer, amellyel lehet növelni az alultőkésített bankok saját erejét.

  • Nagyon sok, gyenge lábakon álló hitelintézet például még mindig fizet osztalékot. Olyanok is, amelyek korábban állami segélyben (hitel, alárendelt tőke stb.) részesültek, és még nem fizették azt vissza. Ha nem bankokról, hanem pénzügyi nehézségekkel küzdő egyszerű vállatokról lenne szó, a hitelezők már rég megtiltották volna ugyanezt.
  • Megkockáztatom, hogy a létükért küzdő hitelintézetekben lenne még tér költségcsökkentésre (pl. marketing kiadások, iroda bérleti díjak, bérköltségek stb. visszafogásával) – igaz, ez rövid távon a tőkehiányhoz mérten csak kis eredményekkel járna.
  • Ott van az úgynevezett rights issue technikája is. Ennek keretében az aktuális tőzsdei árnál jóval alacsonyabb áron van joga a meglévő részvényeseknek további részvényeket jegyezniük, ezáltal emelve a bank tőkéjét. Ha valaki nem vesz részt ebben, akkor durván lecsökkenhet a részesedése a bankban. A játékelmélet biztosítja, hogy a részvényesek túlnyomó többsége – annak érdekében, hogy ne romoljon relatív helyzete – lejegyzi az új papírokat.
  • Ha a fenti módszerek sem vezetnek eredményre, akkor az alárendelt vagy akár a szenior kötvényeseknek kéne részt venniük a gyenge bank feltőkésítésben, természetesen úgy, hogy a korábbi részvényesek szinte minden vagyonukat elveszítik. (Erre azért van kísérlet, Dánia például ezt az utat választotta.) Ez gyakorlatilag egy kötvény-részvény konverziót jelent és ezzel hatásosan csökkenthető a túlzott tőkeáttétel.
    Természetesen, ha ez a módszer sem segít, a rendszerkockázat csökkentése érdekében szükség lehet az államra, de annak az adott bank betéteseken kívüli többi finanszírozójára nézve nem lehet(ne) semmi jó következménye. A kormányok és szabályozó hatóságok egyébként már sokat tettek a hitelintézetek (papíron történő) feltőkésítése érdekében. A számviteli szabályok, a céltartalékolásra vonatkozó előírások tudniillik nagyon nagy szabadságot engednek a bankoknak. (Nem véletlenül nyilatkozta nemrégiben szokatlanul őszinte módon egy nagy európai bank vezére, hogy ha a bankok minden eszközüket piaci értéken tartanák nyilván, akkor bizony sok hitelintézet csődben lenne.) Arról nem is beszélve, hogy sok országban a bankok profitként könyvelik el, ha a saját kötvényeik piaci értéke a névérték alá csökken…

Fontos még felhívni a figyelmet arra a hibára, amit a legtöbb országban a politikusok, szabályozók az elmúlt években elkövettek. Amikor egy bank csődveszélybe került, általában az lett a sorsa, hogy átvette egy másik, még nagyobb hitelintézet. Ezáltal olyan mértékű koncentráció jött létre, hogy a bankok túl naggyá váltak, tényleg bekerültek a “too big to fail” kategóriába, óriási rendszerkockázatot jelentve. (A három legnagyobb francia bank – BNP Paribas, Credit Agricole, Societe Generale – együttes mérlegfőösszege például kétszerese a francia GDP-nek.) Szerintem sokkal egészségesebb az a pénzügyi piac, amelyen több kisebb szereplő működik.

Nem szeretnék azok sorába állni, akik minden bajért a bankokat teszik felelőssé. Egyetértek Marc Faberrel (a vele készült interjú hétfőn jelenik meg az alapblogon), hogy a túlzott eladósodásban a politikusok, szabályozók (de a lakosság is) legalább annyira hibásak, mint a hitelintézetek.

A hitelállomány növekedésének korszaka a fejlett világban 2008-ban lezárult. Új korszak kezdődött, a deleveraging (azaz a tőkeáttétel leépítése), ami, véleményem szerint, akár 10-15 évig is eltarthat és tartósan alacsony gazdasági növekedést hozhat.

Tudomásul kell venni, hogy túl sok a hitel a gazdaságban, ez ellen nem lehet küzdeni újabb hitelnyújtással, bármennyire is szeretnék ezt az államok. A hitelállomány egy jelentős részének le kell épülnie, ami csődöket, fájdalmasan hosszú és magas összegű törlesztéseket fog jelenteni. Japán 20 éve küzd ezzel a problémával, még úgy is, hogy ők ebből legalább 15 évet egy globális konjunktúrában éltek meg. Ezzel szemben most az egész fejlett világ van ugyanolyan rossz helyzetben.

A deleveraging nem kedvez a bankoknak. Tele vannak rossz hitelekkel, újakat nem is akarnak, de nem is tudnak nyújtani, a szabályozó egyre szigorúbb követelményeket ír elő, ami alacsonyabb tőkeáttételt, nagyobb tevékenységi korlátozást jelent, bűnbakként kiáltják ki őket, a társadalom haragja zúdul rájuk, ami egyre nagyobb elvonásban, adóztatásban ölt testet. Ebben a helyzetben nem véletlen, hogy a bankszektor a legrosszabbul teljesítő szegmens a részvénypiacon.

Bár nagy tőzsdei pánikokat követően biztos lesznek komoly emelkedések a bankrészvényekben, de hosszú (több éves) távon nem várok jó teljesítményt a hitelintézeti részvényektől. Hiába mondják az elemzők, hogy a könyv szerinti érték 50-60 százalékán (0,5-0,6-os P/B) már nagyon olcsónak számítanak, valójában nem tudjuk, hogy mennyi a pontos könyv szerinti érték. (Véleményem szerint a közölt szám fikció, annál a valós jóval kisebb, és az őszintén nyilatkozó német bankvezérrel egyetértek.)

Mit várhatunk például attól a belga-francia óriásbank Dexiatól, amelynek 10 milliárd eurós saját tőkéje van és 500 milliárdos mérlegfőösszege. Vajon a jelenlegi turbulens tőkepiaci helyzetben elképzelhető-e, hogy 2 százaléknál nagyobb mértékben veszítenek értékükből a bank eszközei? Persze, jó tudni, hogy a francia és a belga állam a bank mögött állnak. A belga államadósság a GDP-re vetítve több mint 100%, a francia is közelíti a 90%-ot. Egyébként a belga GDP 370 milliárd euró.)

Japánban a bankok már 20 éve űzik azt a gyakorlatot, hogy fokozatosan írják le a rossz hiteleiket, és alig csinálnak profitot. Leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy annyi rossz hitelt írnak le, illetve annyi céltartalékot képeznek, amennyi az adott évi operatív eredmény (kamatmarzs + nettó jutalékbevétel – működési költségek). A ’90-es évek elején még a könyv szerinti érték 2-3-szorosán forogtak a japán bankpapírok, azóta folyamatosan csökken a P/B mutatójuk. A japán bankindex 20 év alatt 92 százalékot veszített értékéből!

Ebben a helyzetben azok bankok lesznek kedvezőbb helyzetben, amelyeknek kevesebb a rossz hitelük, több operatív eredményt termelnek és amelyektől az államok kevesebb profitot vesznek el. A három tényező közül talán a másodikat a legkevésbé bonyolult megbecsülni, az elsőt jóval nehezebb, a harmadikat pedig – látván a politikusok ötleteit – szinte lehetetlen. Óvatosan a bankrészvényekkel!

 

Fotó: www.piacesprofit.hu