Barcelonának pontosan ugyanolyan joga, hogy egy független nemzet fővárosa legyen, mint Budapestnek – avagy a katalánok juszt sem fognak a spanyol válogatottnak szurkolni

Az alapblog.hu-nak adott interjúban a szociológus-közgazdász professzor, Salvador Giner komoly, akár összeurópaivá szélesedni képes konfliktusokat jósol annak kapcsán, hogy hazájában szinte elemi erővel újult ki a nemzeti függetlenségi harc. Magyarázata szerint az évszázados múltra visszatekintő függetlenségi törekvések „reneszánsza” összefügg az Európai Unió válságával és azzal, hogy Spanyolországban a jelenlegi kormány –szakítva a korábbi madridi kormányok hagyományaival – centralizálni akar politikai, gazdasági, pénzügyi téren egyaránt. Szerinte a jövő hónapban tervezett, regionális választásokon óriási győzelmet fognak aratni Katalóniában a Spanyolországtól való elszakadást hirdető pártok, mert betelt a pohár a katalánoknál, nem hajlandók többé elfogadni, hogy velük fizettessék meg a madridi kormányok a kevésbé fejlett spanyolországi tartományok által felhalmozott adósságokat, azt, hogy Madrid elszipkázza, és saját célokra használja fel a katalánoktól beszedett mindenkori adóbevételek egyötödét.

Zentai Péter: Személy szerint Ön, aki spanyol polgárként ért el ragyogó tudományos, közéleti sikereket, spanyol polgárként ismerik el munkásságát világszerte, miért támogatja Katalónia függetlenségét?

Salvador Giner: Ha Maga – mondjuk – Ausztriában ért volna el sikereket, nem támogatná Magyarország függetlenségét?

Z. P.: Persze, hogy támogatnám, de Magyarország más… Katalóniát a világon Spanyolország szerves részeként ismerik el, Spanyolország lakóinak többsége ugyanígy gondolkodik.

S. G.: Volt idő, amikor Magyarországot Ausztria integráns részének látták kívülről.

A lényeg, hogy egy külföldi hatalom, történetesen Spanyolország elfoglalta hazámat és hosszasan tartósította ezt a helyzetet. Sajnos, elvesztettük az1936-37-es háborút.

Z. P.: Az polgárháború volt. Baloldal és jobboldal között, nemde?

S. G.: Részben igen. De nagy részben függetlenségi háború is, amelynek végén Franco diktatúrája és a spanyol hegemónizmus győzött. Tegyük hozzá: Adolf Hitler segítségével.

A függetlenségi törekvéseink legitimitását kár is kétségbe vonni. A katalán egy külön nyelvvel, különálló történelemmel, kultúrával bíró európai nép, amelynek azonban nincs önálló hazája, holott legalább annyira jogunk van önálló, független hazához, mint Szlovákiának, a balti köztársaságoknak, vagy Magyarországnak. Koszovóról nem is szólva. Ugye ezen említett országok függetlenséghez való jogát a világ elismeri?

Z. P.: Elismeri. Ám, ha mostanában nem kerül életveszélybe az euró, ha nem sújtaná Európán belül a leginkább Spanyolországot a recesszió, ha nem lenne munkanélküli a spanyolok mintegy húsz százaléka, akkor vajon felszínre kerülne-e ilyen elemi erővel ez a „neo” függetlenedési törekvés Katalóniában?

S. G.: Bizonyos, hogy a drámaian nehezedő, romló gazdasági környezet felerősíti az nemzeti vágyakat, erősíti a szolidaritást az azonos nemzethez tartozók között.

Ki kell azonban igazítanom: az euró nincs életveszélyben. Egyre nyilvánvalóbb, hogy egy ciklikus válságot él át az európai gazdaság, a helyzet e téren nagyon nagy valószínűséggel javulni fog, Európa talpra fog állni. Ezt a talpra állást csak segítheti, ha Európa többi országa elismeri és támogatja a katalán, a skót és más jogos függetlenedési törekvéseket.

Z. P.: Nekem ezzel ellentétes a véleményem. A nemzetállam-reneszánsz veszélyezteti az európai egységtörekvések sikerét. Konfrontációba kerülhetnek a föderatív európai gondolat (lásd Németország) és az új nemzetállam erősödésének hívei (lásd Magyarország).

S. G.: Azért téved, mert – lényegében ideológiai alapon – leegyszerűsíti az Európára nehezedő gondokat. A mai Európai Unión belül, abszolút érthető okokból, valóban szélesedik a vita a jövő Európájáról: arról, hogy miként alakuljon a nemzetek, tagállamok és a remélt európai föderáció irányító központja, központjai közötti együttműködés.

Nagyon odafigyelek az Ön hazájában zajló fejleményekre, annál is inkább, mert azokhoz hozzájárul a Magyarország határain kívül rekedt magyarok problematikája, az, hogy autonómiához juthassanak, vagy sem.

Azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy néhol jobboldali, konzervatív kormányok, máshol baloldali, liberális politikusok állnak a különböző nemzeti, önállósodási, vagy autonómiatörekvések élére.
Nincs, nem lehet beszélni egyenmegoldásról Európában. Minden ország igyekszik sajátságos, szokatlan utakon is haladni.

Z. P.: Önöknél a függetlenségi mozgalom, feltételezem –már csak ama bizonyos 1936-os vereség nyomán is –, nem jobboldali, hanem inkább baloldali indíttatású. Tévedek?

S. G.: Nem téved. Katalónia – persze leegyszerűsítetten nem lenne szabad e fogalmakkal játszani – inkább baloldali és liberális emberek által lakott és irányított tartomány. Annál inkább baloldali és liberális, minél inkább észleljük, hogy a jelenlegi madridi kormány jobboldali és centralizáló.

Regionális kormányunkat mérsékelt jobboldaliak, pontosabban liberálisok vezetik.

Rajoy úr (a madridi miniszterelnök) népnyúzó és külföldről diktált gazdaságpolitikát valósít meg. Nem is az a fő baj, hogy erős Berlin és Brüsszel befolyása – ezt a fajta, úgymond külföldi beavatkozást sokkal nagyobb megértés övezi Katalóniában, mint Spanyolországban – hanem az, hogy a spanyol központi kormány igyekszik megvonni az önrendelkezési jogokat a tartományoktól, régióktól (Baszkföldtől, Katalóniától, Andalúziától), és – a válságra hivatkozva – mindent Madrid égisze alá próbál behajtani.

De hát Katalónia amolyan „külön tészta” e tekintetben is.

Ugyanis a spanyol nemzetgazdaság részévé tett szűkebb hazám, Katalónia a hatalmas Spanyolország GDP-jének minimálisan húsz százalékát adja, messze a legerősebb ipari és exportcentrum. Össze nem vethetően több adót hajtanak be tőlünk, mint bármely más régiótól, ugyanakkor a beszedett pénzek egyötödét szabályosan elrabolják.

Z. P.: Ez azért erős túlzás, nemde? Hiszen az adók nyolcvan százalékát visszaforgatják Katalóniába. Ráadásul Katalónia egyike a legeladósodottabb spanyol tartományoknak, illetőleg európai régióknak. Erről nem csupán Madrid tehet…

S. G.: Részben igazat adok Önnek. Az eladósodottság mögött húzódó építőipari boom és lufi felfújásában, a megalapozatlan lakossági hitelfelhalmozásban élen jártak katalán honfitársaim.

De ne feledjük, a mi adóeuróinkból építettek fel tízmilliárdokért két olyan repülőteret is Spanyolország egyéb részein, amelyek – előtanulmányok, hatástanulmányok és forgalom híján – bezárásra ítéltettek. , Ugyanebből a pénzből több olyan szupergyors vasútvonalat húztak fel, vettek hozzájuk méregdrága vonatokat – amelyeken egyszerűen nem utazik senki. Ezek a vonalak és vonatok a semmiből a semmibe vezetnek.

Mindeközben a madridi kormány és a spanyol pártok – a jobboldali spanyol sajtónak a katalán függetlenség elleni hadjárata közepette – a napokban újólag visszautasították Barcelona hivatalos kérését, hogy Katalónia rendelkezhessen a saját adóbevételeivel, és a robusztus helyi gazdasági tevékenységekből származó állami jövedelem maradhasson nálunk, míg egy előre meghatározott részt aztán befizetnénk a központi madridi költségvetésbe.

Ez a csökönyös, kompromisszomokat nem ismerő és centralizáló politika vágja ki a katalánoknál a biztosítékot: elemi erővel tör fel ezekben a napokban, hetekben a függetlenségi vágy. A hét és fél milliónyi katalán közül bármikor utcára vonul hárommillió, ha a függetlenségről van szó.

Z. P.: A jövő hónapban rendezendő helyi választásokról a világsajtó máris úgy ír, mint de facto függetlenségi népszavazásról.

S. G.: És ezt jól látják világszerte. Elsöprő győzelmet fognak aratni a függetlenséget leginkább szorgalmazó politikusok. Madrid azonban – borítékolhatóan – ezt másként fogja értékelni, a spanyol parlament egyenesen megtiltotta, hogy a következő években Katalónia lakói igazi, de jure népszavazáson dönthessenek önrendelkezésükről. Ez olaj a tűzre…

Z. P.: Miért? Tán terrorizmusra fognak vetemedni a függetlenség legszilárdabb hívei?

S. G.: Garantálom Önnek, hogy ez nem fordulhat elő. A katalán hazafiak – ellentétben a baszkokkal, a korzikaiakkal, az írekkel – soha sem nyúlnak ilyesfajta eszközökhöz.

Katalónia népe a békés megoldások keresésében is példátlanul egységes nemzet. Európában szinte egyedülálló, hogy a katalánok túlnyomó többsége egyidejűleg akar függetlenséget és egységesedő Európát…

Z. P.: Azt mondja, hogy Katalónia uniópárti ország lenne, ha független lenne?

S. G.: Az európai elkötelezettség sehol másutt nem érhető olyannyira tetten, mint nálunk. Új szituáció alakult ki körülöttünk: a nemzeti függetlenségért legerőteljesebben harcoló politikusaink – baloldaliak, liberálisok, mérsékelt jobboldaliak – együttesen tesznek hitet olyasfajta európai föderáció és bizonyos nemzetállami szuverén jogok (például a fiskális önállóság) feladásáért, amelyeket más nemzetállamok, (például a spanyol nemzetállamban gondolkodók) mindenáron meg akarnak őrizni.

Bármennyire ellentmondásosnak hangzik is, nálunk egybefonódik a nemzeti függetlenségért és az európai egységért folytatott harc. Inkább szurkolunk – a katalán nemzeti önrendelkezés megszerzése szempontjából – Angela Merkelnek és általában a föderatív alapon működő Németország által képviselt törekvések győzelmének, mint a centralizáló spanyol, vagy más, az európai föderációt visszautasító erős nemzetállam-koncepciók felülkerekedésének. Az eurónak drukkolunk és nem annak, hogy valaha is megint a peseta legyen a hivatalos fizetőeszköz Spanyolországban. A független Katalónia mindenesetre bizonyosan az eurót fogja adaptálni.

Z. P.: És egy német-spanyol válogatott meccsen kinek szurkolnak? Azért ugye mégiscsak a spanyol csapatnak?

S. G.: Ez egyáltalán nem szükségszerű. Spanyolország és Németország a mi szemszögünkből nézve két külföldi állam, ráadásul csaknem egyformán vagyunk összefonódva mindkettővel gazdaságilag. A Barcelona-Real meccsek légköre jelzi igazából, hogy nemcsak a pályán, hanem a lelátókon is micsoda mélyről jövő és múltból származó, ma megint rendkívüli erővel élő szenvedélyek ütköznek a két szurkolótábor között is. Egy-egy ilyen meccs bizony a spanyol polgárháború egy-egy újabb epizódjának is beillik.

Ez mindaddig így marad, amíg Katalónia ki nem vívja nemzeti függetlenségét, ami elkerülhetetlenül be fog következni.